Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-07-24 / 30. szám

24. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1910. junius 19. csak azt a feladatot ismerheti céljául, hogy a hazának vallásos, erkölcsös és intelligens polgárokat neveljen. A hazafias szt. Benedekrend, amely hazánk nevelésügye terén egy évezred óta áldoz folyton, készséggel karolja fel törekvésünket és vállal annak megvalósulása esetén ujabb terheket; mindent azonban, tekintve, hogy csak a legközelebbi múltban is két kisgimnáziumát fejlesztette ki, nem adhat. Az alulirt bizottság megpróbálkozott a gyűjtéssel is, de az eredmény nem volt megfelelő. Ezért határozta el magát arra, hogy Pápa város Közönségéhez fordul; ahhoz a Közönséghez, amely már annyi tanújelét adta a tanügy iránti áldozatkészségének, s amelytől bizton reméli, hogy, mint más törvényhatóságok és városok, készséggel meg fogja hozni ez újabb áldozatot annál is inkább, mert ez nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is neki fog kamatozni. Ezen okoknál fogva azzal a tisztelettel teljes kérelemmel járulunk a tele. képviselőtestület elé, méltóztassék a pápai katk. főgimnázium céljaira 50.000 K-t megszavazni, í ez összeget a?mak idején az illetékes tényezők kérelmére folyósítani. Pápa, 1910. július hó. A kath, főgimnáziumi bizottság nevében : Okoliesányi József Varga Rezső elnök. jegyző. Száz év. Történeti visszapillantás a pápai kath. gimnázium bencés korszakára. — Irta: Takács Gedeon. — (Folytatás). Ezen óhajtások sohasem találták a pápai kath. gimn. tanári karát sem készületlenül, sem kedvetlenül. Régebben Kovács Márk, Intay Vazul, Ramóczy Valérián, az ötvenes, hatvanas években Füssy Tamás, Vaszary Kolos, Méry Etele, Jalsovits Alfréd, Vincze Paulin, Nyulassy Antal, Nóvák Ede, majd Ocsovszky Kázmér, Gallik Oszvald, Mórocz Emilián és mások is sikerrel és szorgalmasan dolgoztak szorosan tudományos műveken, az ifjúsági irodalom és az ujságirás terén is. — Magalapították az Ifjúsági Plutarch cimű életrajzi gyűjteményt, dolgoztak a Szünórák, Családi lapok, Tanodai lapok és a Magyar Tanügy cimű folyóiratokba, munkatársai voltak hazai és külföldi folyóiratoknak és lapoknak, sőt Füssy a Parisban megjelenő, világszerte ismeretes » Monde «-nak is munkatársa volt. Az első pápai helyilap, a Pápai Lapok is bencés szerkesztésében indult meg. Régebben a városi ünnepek alkalmi szónokai is többször kerültek a bencés gimnázium tanári karából; részesei voltak a városi ügyeknek, majd a kath. autonomiai gyűléseknek és iskolaszéknek; ma pedig nincs Pápán kath. egyesület, mozgalom, amelyből a benediktinusok ki ne vennék részüket. Régebben a nemzeti eszme volt az, melyben mintegy felolvadtak az emberek,— nem néztek más megkülönböztető vonás után. Akkor ezen nemes hazafias buzgalom is mindenütt ott találta a sz. Benedek-rendüeket. Ma, de nem is csak ma, — jó másfél évtizede, annak a belátására kezdtek jönni a katholikusok, hogy a nemzeti érzelmek bensőséges ápolása mellett a kath. érdekeket, a kath. szervezkedést sem szabad feledni. Ily irányú mozgalmak is indultak és ebből sem maradtak ki a kath. gimnázium tanárai. Az az aprólékos gond, ama sokirányú figyelem, mely a tanárok sajátsága volt, — a jelenről és a közelmúltról nem szólunk,— azt hisszük, nem maradtak gyümölcs nélkül. A gimnáziumnak lelkiismeretes és sok derék tanára nevelt derék és köztük sok nagynevű férfiút. Néhányat megemlítünk: Deák Ferenc, Horváth János székesfehérvári püspök, Ruszék József, Maár Bonifác, bencés, akad. tanár, történetíró, Villax Ferdinánd,, zirci apát, Szabó István jeles iró, Zimmer- mann János nagyiparos, Holdházy János c. püspök, József kir. herceg nevelője, Concha Győző egyet, tanár és mások és sokan, kik az életben gyakran zajtalan, de saját hivatásuk körén belül — igen fontos állásokat töltenek be. - Mert kiknek neve nem is él városok, vagy nemzetek fiainak emlékezetében, — mint a hősök, államférfiak, irók és művészek nevei, — sokszor ezek a névtelen, híresség nélkül való férfiak jobban megérdemelnék a koszorút, mint sok olyan, kiket a hir felkap s a világ borostyán-koszorúval ékesít. Vannak nagy emberek, kik szívben, lélekben, észben nagyok, — ezek az igazi nagyságok, de ehhez nem kell okvetlenül a nagyság külső fénye, csillogó tündöklése. Aki azonban a szívnek, a léleknek nem embere, kik előtt az ész, a földi boldogulás a minden, azok nem egész emberek, — mert csak a földnek, a tündöklésnek az emberei ők. A mi iskolánk, — mint a hitvallásos, különösen a kath. iskolák általában, — azt óhajtja ifjaival megértetni, azt a vágyat óhajtja a gyermekek szívében nagyra növelni, hogy az ész, a szív, a lélek — összhangzó egésszé legyen! Hogy legyen meg benne az Isten félelme, a mély hit, a hit szerint való élet. TÁRCA. Beteljesült jóslat. Irta: K. Pauli. — Ford.: Szeberényi László. Bennó ur ideálisan — ellenszenves ember volt. Abban a színtársulatban játszott, melyben én, tehát volt alkalmam megismerni. Gőgös, felfuvalkodott, önző, kárörvendő, nagyhangú, emellett buta, ostoba; szóval megvolt benne minden jó tulajdonság, ami »a jó barátot a jó baráthoz« közelebb hozza. Az ellenszenves embereknek valóságos mintája volt; azonban: »minta érték nélkül« ! Minden nap mondott, vagy tett valamit, ami miatt boszankodtunk. Ez így soká nem tarthat! Elhatároztuk tehát, hogy teszünk ellene valamit. Az »Arany Oroszlán«-ban szoktunk összejönni délelőttönként a próba után és esténkint az előadás után. Köztünk volt Bennó úr is. Egy alkalommal a sok kevésbbé hasznos és egészen haszontalan, lityi-fityi tárgya jövendőmondásra, kártyavetésre és ról más hasonló épületes dologra fordítottuk beszélgetésünket. Bennó kartárs roppant nagy érdeklődéssel hallgatott bennünket; mert — hangsúlyoznom kell, — annyira babonás volt, hogy a legutolsó kártyavető vén banyának ostoba hazudozásait is a legnagyobb igazságoknak tartotta. »En ismerek itt a városban egy kitűnő csillagászt, akinek szavában föltétlenül bizom, — mondá az egyik szinész társam — »bizonyára ti is ismeritek, Nordsternasmus a neve; jóslással foglalkozik és jóslatai teljesülnek«. »Hogyne, mindnyájan ismerjük«, feleltük kórusban, hogy Bennó úr kíváncsiságát felcsigázzuk. »Az én házigazdám, — mondá az egyik — megjósolta, hogy egy ló fejbe rúgja; és tényleg, még azon délután összeveszett az egyik szobaurral, aki már három hónap óta egy fillért sem fizetett; a szobaúr dühös lett és olyan hatalmas lévai fejkötőt (nyaklevest) adott neki jobbról, balról, hogy két "hétig ecettel borogatta magát.« Az egész társaság hangosan kacagott. »Az én nagynénémnek meg, lódított a másik — megjósolta, hogy egy váltó miatt beteg lesz. Nagynéném nevetett, mert soha életében váltót nem látott. Hanem, mikor aztán váltó-lázba esett, akkor ugyancsak nem nevetett«. »Hol lakik az az úr?« kérdé Bennó komoly kíváncsisággal. »Hogy hol lakik, — mondá az előbbi -— pontosan nem tudom; alighanem a Malom-utcában, valami Takács nevű asztalosnál; vagy, ha jól emlékszem, a Takács-utcában lakik egy Asztalos nevű molnárnál; de legvalószínűbb, hogy az Asztalos-utcában lakik egy Molnár nevezetű takácsnál«. Bennó dühbe gurult a bosszantásra. »Én tudom, hol lakik, — fontoskodott az egyik nevetve, -— csak nem jut eszembe az utca és a házszám«. Elhatároztuk, bogy meglátogatjuk a jövendőmondó csillagászt, amibe Bennó szívesen beleegyezett. — Titokban pedig tanácsot tartottunk, hogy miképen lehetne Bennó babonás hiszékenységét az ő megszégyenítésére kihasználni. A tervet sikerült is megvalósítani; hisz mindnyájan kaphatók voltunk a tréfára. Először is lakást kellett berendezni az állítólagos jövendőmondó számára. Egy jó barátom, akit beavattunk tervünkbe, egy kis szobát bocsátott- rendelkezésünkre. Egy szi-