Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-07-03 / 27. szám

V. évfolyam. Pápa, 1910. Junius 12. 24. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Esterházy-út 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Változások a szt. Benedek-rendben. A bajtársaktól elbúcsúzni mindig nehéz. A társas élet bensőséges örömei, a közös erővel megvívott küzdelmek és az együtt átélt szenvedések szorosan összekovácsolják a szíveket s mindig fájdalmas elválni azoktól, akiket az évek során át megtanultunk becsülni és szeretni. A sz. Benedek-rendben régi szokás szerint Péter-Pálhoz hirdetik ki a dispoziciót. Ekkor adja tudomására a főapát a rendnek, hogy kit milyen minőségben és hol kíván alkalmazni. -Megszoktuk már, hogy évről-évre elveszítjük ezen a napon a pápai benbés székház egy-két tagját. De olyan nagyarányú áthelyezésre, mint az idei, a legöregebb emberek sem emlékeznek. A tanári kar nyolc tagja közül egyszerre öt távozik el városunkból. Elveszítjük mindenekelőtt Jándi Bernardin igazgatót és házfőnököt, akit a pannonhalmi főmonostor perjelévé nevezett ki a főapát. Jándi Bernardin távozása kétségtelenül súlyos veszteség nemcsak a bencés székházra, hanem a gimnáziumra és a kath. társadalmi életre is. Testvér volt testvérei közt; egyeneslelkű, kedves, figyelmes, tapintatos elöljárónak bizonyult rendtársai iránt. Sohasem éreztette, hogy magasabb rangja van, mint a többinek s épen ezzel a közvetlenséggel szerezte meg rendtársainak őszinte ragaszkodását,' tiszteletét és szeretetét. Mint házfőnök a rendszabályok pontos megtartásával, papi kötelességeinek példás teljesítésével járt elől jó példával, mint igazgató pedig az ifjúságot bilincselte le szerető szívével, mindenre kiterjedő figyelmével. Nemcsak tanította, hanem nevelte is a gondjára bízott ifjúságot. Л lint a Mária-kongregáció f rezese egész odaadással dolgozott, agitált, hogy a romlott közéletbe új, egészséges vért vigyen be — öntudatos, munkás, tettre, áldozatra — kész nemzedéket neveljen az egyháznak és a magyar hazának. Az iskolán kivül előkelő szerepet játszott városunk mindinkább erősödő kath. mozgalmaibgji is. Elnöke volt a Kath. Körnek\ buzgó, odaadó tagja a Kath. Iskolaszéknek. Sohasem kereste a maga érdekét; mindig önzetlenül dolgozott a köz javára. Konciliáns, megnyerő egyéniségével, tapintatos, higgadt fellépésével nem egyszer simította el a legélesebb ell en tétéket. Gyújtó hatású szónoka volt a Kath. Kör felolvasóestélyeinek. Öntudatos, pezsgő kath. életet akart teremteni a Körben. Sokszor hangsúlyozta, hogy a Kath. Kör hivatása nem szorulhat négy fal közé, hanem a köri tagoknak a katholicizmus örök igazságait mindenütt, az élet minden vonatkozásában diadalra kell juttatniok! A Patronage (a Kath. Xővédő-egyesület) is fájdalmasan érzi távozását. Nemcsak igazgatója, hanem lelke is volt ennek a nagyra hivatott, páratlanul nemes intézménynek. Munkásságának java részét itt fejtette ki, ami nagyon is érthető, mert a veszendőnek indult lelkek megmentése érdekében mindig kész volt minden áldozatra. De érezni fogjuk a hiányát mi is, a kath. sajtó egyszerű, igénytelen munkásai. A >Pápa és Vidéke« gyakran közölt az ő tollából fordításokat és eredeti, magvas cikkeket. Ragyogó stílusával, magasan szárnyaló gondolataival büszkesége volt lapunknak. Erős a reményünk, hogy mi nem veszítjük el ezután sem! Az ő nevéhez fűződik a pápai kathoiikusok régi vágyának: a kath. főgimnázium megteremtésére irányuló gondolatnak felújítása is. TÁRCA. flz első bál. Irta: Don Luis Coloma. Spanyol eredetiből fordította: Jándi Bernardin, Ügy látszott, a marquesának igen rossz a kedve. A szokottnál fél órával előbb kelt föl, belebujt egy drága, valódi valenziai csipkével diszített fodrász-köpönyegbe s ezüstcsészéből szürcsölgette csokoládéját a kétszersülthöz. E rövid idő alatt már kipörölte magát a francia komornával, mert a szoba hideg s az inassal, mert a kandalló meleg volt; kikergette négy kisebb gyermekét, kik az az angol nevelőnővel jó reggelt jöttek mondani s haragja kétségtelen jeléül Fly, az angol agár, nem kapta meg a kis csokoládémaradékot. Ám a kutya, sértődötten a szokatlan mellőzés miatt, farkkal fordult az előkelő hölgy felé, végig nyújtózott az egyik bársonyvánkoson s a hatalmasnak, ki úrnője képében állt előtte, kegyére alkalmazta földije, Shakespeare mondását: »Állhatatlanság, asszony a neved«. Ez első égzengések nyilván nagy zivatart jeleztek s ez meg is jött. Csak két lépés távolságban állt a viharban esernyő nélkül, mely a felhőszakadás ellen védhette, vezető nélkül, mely elháríthatta volna tőle a villámcsapásokat, Lulu, a marquesa legöregebb leánya, ki csak tizennégy nap előtt még a Sacré-Coeur növendéke volt. A szegény gyermek nem tudván hová bújni, legalább a kezét dugta bele reggeli ruhája zsebébe s a szemét sütötte le a szőnyegre, mintha rajzát akarta volna tanulmányozni, mivelhogy nem volt mersze anyja felhős arcára függeszteni őket. Végre is tudnom kell — szólt ez ama rövid, szaggatott hangon, mely a visszafojtott harag árulója — mért nem akarsz menni a követség báljára? S hogy a feleletre időt adjon neki, a marquesa egy korty csokoládét ivott. Lulu nem felelt; arca két vagy három izben sirásra ferdült s még mélyebben beledugta kezét a reggeli ruha zsebébe. Kész örömest belebujtatta volna fejét is, de a zsebek szerencsétlenségére igen kicsinyek valának. — Felelj, s ne hozz ki egészen a sodromból! — kiáltott a marquesa, eljutva már a kétségbeesés határához. — Mért nem ; & akarsz menni a bálba ? Lulu sirva fakadt. Úristen, el ne hagyj kiáltott az izgatott hölgy. - Sohse vo.t még olyan bál, amely ennyi könybe, annyi boszúságba került volna! . . . Felelj, gyermek, szólj, hisz anyád az, ki kérdez! Lulu fölvetette végre szépséges kék szemét, melyből jóság, ártatlanság sugárzott s fojtott hangon feleié: — Mert én nem veszek fel kivágott ruhát . . . — Attól félsz, hogy meghűlsz? — szólt a marquesa, ki az ilyen vonakodás más okára dehogy is gondolt.