Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-07-03 / 27. szám

" • jól tudjuk, hogy ez irányú munkássága sem ért véget. Hiszen közvetlen tapasztalásból tudja, hogy elodázhatatlan szükségesség és a kor parancsoló követelménye a főgimnázium megteremtése. Új, díszesebb állásában nagyobb súllyal támogathatja ezt a korszerű, mindenkép megokolt mozgalmat s kétségtelenül rajta lesz, hogy az ige a legrövidebb időn belül testet öltsön. Négy évet töltött Pápán közbecsülésben és közszeretetben. És most visszatér » Pannonhalmára, Szent Márton királyi alapítású ősrégi főmonostorába, a legszebb, a legdrágább nemzeti hagyományok ez ősfészkébe,« hol az áldott anyaföld »a szent életű apák lábanyomát őrzi«. Nem lesz nehéz megtartania, amit a szent Regula kíván a főmonostor perjelétől: »Quantum praelatus est ceteris, ita eum oportet sollicitius observare praeceptaregulae.« »Amennyivel elébe tették másoknak, annyival pontosabban kell megtartania a szabály rendeleteit«. (LXY. fejezet). Isten bőséges kegyelme kisérje működését, fakadjon áldás a léptei nyomán! Jándi Bernardinon kivül Horváth Mátyás, Varsányi Román, Czingrábcr Marcellin és Jung Benedek bencés tanárok távoznak el városunkból. Horváth Mátyás volt házfőnök, gimnáziumi igazgató és plébános Celldömölkre meg)

r a jól megérdemelt nyugalomba. Czingráber Marcellint a pannonhalmi főiskola újonan szervezett természetrajzi tanszékére nevezte ki a főapát. Idrsáuyi Román, aki a Kath. Kör könyvtárának rendezésével szer- ! zett érdemeket, Sopronba kerül tanárnak, Jung Benedek pedig, aki városunkban kezdte meg tanári pályáját, Pannonhalmára megy székesegyházi hitszónoknak. A jól teljesített kötelesség felemelő tudatával távozhatnak városunkból. Jó munkát végeztek. Sok jó barát, szülő, ismerős szeretete, tisztelete és tanítványaik őszinte ragaszkodása kiséri őket J ö új otthonukba. Az igaz szeretet és testvéries együttérzés melegével mondunk nekik Istenhozzádot ! Száz év. Történeti visszapillantás a pápai kath. gimnázium bencés korszakára. - Irta: Takács Gedeon. — (Folytatás). A mi iskolánkban két jellemvonásnak kell kidomborodnia : hogy határozottan katholikus és magyar. Katholikus a fenntartását illetőleg is. Az első szent király és a későbbi kegyes adományozók jóvoltából a rendnek juttatott javak jövedelméből, tehát tisztán katholikus alapítású vagyonból a Sz. Benedekrend tartja fenn ma és immár több, mint 100 esztendeje ezen gimnáziumot, valamint a rend többi iskoláját is. Míg a pálos atyák tanítottak, addig is kath. alapítvány jövedelméből tartatott fenn a gimnázium, — mert a Csákycsalád és később Acsády püspök határozottan hitbuzgalomból váltak a pálos rendház és templom alapítóivá, építőivé. Az 1802. évi visszaállító diploma tehát a megtépázott és rendeltetésétől elragadott alapítványoknak új gondozót, új rendet, új férfiakat adott, kik a hit és haza érdekében óhajtanak mind az időtől — valamint azelőtt is — működni. A pap-tanárok törekvései, nevelési és tanítási elveik-, tankönyveik-, sőt a tanároknak tanítványaikkal szemben való — mondhatjuk lelkészkedése által az ifjúságnevelése minden irányban katholikus elvek szerint halad. А пару baj csak az, hogy a fejlődő ifjú épen azon korban, midőn érzelmi és értelmi világa váló-pontján legjobban rászorulna a megkezdett nevelés egységes szellemű folytatására és az erős, de jóakaratú vezetésre, akkor nem folytathatja itt, с csonka iskolában tanulmányait. A tanuláson, az iskolai tanítás hallgatásán kivül van módja a tanulónak ezen iskolában a vallásos élet gyakorlati megismerésére is olyformán, hogy a szent misék és prédikációk, — exortációk — hallgatásán kivül a szentségekhez is járulhat, vallásos társulatok tagjává, különösen a legújabban életbe léptetett Mária-kongregáció tagjává lehet és így bensőbben és mélyen katholikussá nevelődhetik. De a hitből fakadó önfeláldozást és hősies papi magatartást is szemlélhették az ifjak tanáraikban, különösen az iSgi-ik évi kolerajárvány alkalmával, mikor a benediktinusok is felkeresték a haldoklók szentségeivel és a vallás vigasztalásával a szegény betegeket. Hála Istennek, égy kath. pap sem halt meg e ragályban ! Vajha valóban úgy volna, hogy ami jót, nemeset, magasztosai lát, hall, tanul az ifjú, azt az életben megvalósítaná; vajha az élet annyi szép és nemes fiatalkori benyomást le ne törölne! A nemzeti érzés kidomborítása is szinte magától kínálkozó jellemvonása intézetünknek. Nem bizonyítaty akarjuk ezt, — sértés volna a rendre, ha ezt bizonyítani akarnók. De néhány jellemző esetet, mintegy részeket a sok egybefonódó képből, mégis megemlítünk. Nem azokból a nemzeti fényben pompázó időkből vesszük a példát, mikor a divatoson kivül hasznos is volt hazafiasnak lenni, hanem abból a korból, mikor kifelé is magyarnak lenni — főbenjáró bűn volt ! Ami magát a rendet általában jellemzi, — Nem, mama, nem azért . . . hanem a madre Katalina azt vallja . . . — Ah! — kiáltott a marquesa s fölegyenesedett a székben, akárcsak Júnó királyi páváktól vont kocsiján. — A madre Katalina azt vallja! S ugyan mit vall az a Madre Katalina ? — Hogy az olyan ruha nem . . . nem tisztességes ... s hogy azoknak a hölgyeknek, kik irányt szabnak a divatnak, kötelességük volna számkivetni. A marquesa belesápadt haragjába; ha e pillanatban kezébe kerül a madre Katalina, menten szem nélkül, főkötő nélkül tér meg klastromába. — Hát azt mondta a madre Katalina ? — szólt azzal a bizonyos haraggal teli nyugalommal. — Igen, mama s padre Jacinto is azt mondta . . . — A padre Jacinto is ? — Igen, mama, a padre Jacinto azt mondta, legyek azon, hogy így sohase öltözködjem. — Persze, mert bün ? — Azt nem mondta, hogy bűn, ... csak tanácsul adta, hogy ne tegyem. S ugyan mit mondott még az a padre Jacinto ? — Hogy ne táncoljak. — Talán az is bün ? • Arra se mondta, hogy bűn; de azt tanácsolta, hogy lehetőleg térjek ki előle. — S mi okból adta neked ezt a tanácsot a padre Jacinto ? — Azt nem mondta meg. — Sa madre Katalina ? — Az se mondta meg az okát. A marquesa most végre kitört; hatalmas húzással, mintha erőt akarna gyűjteni, hajtotta föl a csokoládé végső maradékát s oly idegesen tette le az asztalra a csészét, hogy kettétört s a cseh-kristály-pohárvizében apály és dagály támadt, a kétszersült a földre repült, a reggeli végét jelentve. Lulu az ég minden szentjei oltalmába ajánlotta magát és Fly brit flegmája beérte azzal, hogy fölemelte a fejét. — Tudd meg! — szólt a marquesa kezével a szék támaszkodóját veregetve, — a padre Jacinto úr a maga reverendájában, a madre Katalina a maga szoknyájában, én meg a magam házában s lányom előtt. Érted ? Lulu semmit sem értett; a szegény gyermek ijedtében összetette a két kezét s anélkül, hogy tudná, búzgón imádkozta a szeráfok háromszor szent imádságát: »Enyhítsd, Uram, haragodat, igazságos és szigorú voltodat: irgalmazz, Uram!« A marquesa csak folyton beszélt s hangja közbe egyre valami dühös crescendo legmagasabb kottájáig emelkedett. — Az éjjel ott lész a követség bálján a padre szőrkalapja s s madre főkötője dacára!... Fölveszed a kivágott ruhát, melylyel azonnal itt lesz a varrónő... Táncolni fogsz a fiatal herceggel, mert én megígértem s mert végre is meg'kell tudnod, hogy anyádnak engedelmességgel tartozol, amire a padre Jacinto s a madre Katalina máirég megtaníthattak volna. — De mama! — kiáltott Lulu, miközben csillogó könnyek gurultak végig szép arcán — a padre Jacinto mindig azt mondta . . . —- Nos, hát mit mondott még? — Hogy ha mama parancsolja s le nem beszélhetem, mind a két dologban fogadjam meg a szavát. — Mivel pedig le nem beszélhettél, hát eljösz a bálba testestül-lelkestül. — Igen, mama, elmegyek, ahogy parancsolja. A marquesa két fokkal lejebb szállt haragja hanglétráján és élénken tette hozzá: Azt mondja az Isten harmadik parancsolata: tiszteljed atyádat és anyádat! — Nem a harmadik, mama, hanem a