Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-12-05 / 49. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 49. szám A pápai kath. Népszövetségnek je­lenleg van 380 tagja, kik között 3420 füzet, 2350 röpirat, 380 naptár osztatott ki. A tagok 22 csoportvezető alatt állanak, kiknek köte­lessége a füzeteket kiosztani, s a rendelkezé­seket a tagok tudomására hozni. A tagoknak 8 gyűlést tartott Káuzli Gyula népszövetségi igazgató. A jogirodához 27 esetben fordultak s kaptak ingyenes tanácsot. Most már el­mondhatjuk, hogy a katholikusság kezd ébre­dezni az országban is, s Pápán is ! Templomszentelés. A szomszédos Nagy­gyimót községben folyó hó 5-én d. e. 9 óra­kor szentelik fel a hívek adakozásából épült szép ág. ev. templomot.. Az ünnepélyre váro­sunkból is igen sokan vannak meghiva. Uj tanítónő Vaszaron. Mult vasárnap volt Vaszaron a tanitónő-álasztás. 12-en adták be kérvényüket. Egyhangúlag Rónai Erzsébet oki. tanítónőt választották meg a távozó Geöreögh Irma helyébe. Felolvasó-estély lesz ma, vasárnap esti 7 órakor a kath. legényegyesületben a következő műsorral : A furfangos cigány. Kar­szay Ö.-től. Szavalja: Stuksza Sándor. Vándor­madár. Ábrányi E.-től. Szavalja : Giczy Er­zsébet. Beszéd. Mondja: Blasutigh Sándor elnök. Szent Erzsébet betege. Szavalja : Fillér Mariika. Légy. Monológ. Előadja : Pletl József. 3 A feíolvasó-estéllyel kapcsolatban ünne­pélyes tagfelvétel lesz. Nyolc uj taggal lesz erősebb a legények törekvő gárdája. Iskolaszéki gyűlés. A r. k. iskolaszék holnap azaz hétfőn d. u. ülést tart, melyen több fontos tárgy kerül elintézés alá. Angyal kellett. Az Égben ismét angyal kellett és az Ur választása a kis elemi isko­lás Geiling Gézára esett. Nem szenvedett sokat. A gyenge kis élettel hamar végzett az erős halál, gyászba borítva a szerető szülő­ket és a belvárosi elemi iskolát, de különö­sen annak II. B. osztályát, akik amikor meg­tudták kis társuk halálát, imádkoztak Égbe szárnyalt kis pajtásukhoz, mert ő már, — mint a jó tanitóbácsijuk mondotta ••• angyal oda fenn. Csak eyy arasztnyi földei. A belvárosi r. k. tanítótestület a mult hó 30-án tartott ülésén egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy a hősök megszentelt vérével áztatott föld­ből ők is visszaszereznének agy kis darabkát. Gyűjtést rendeznek növendékeik között, hogy azoknak is alkalmuk legyen a kegyelettel ih­letett hősök nagy emlékére áldozni. A szép, hazafias tett önmagában nyer dicséretet és méltó a követésre. Emelik a vámot. A sok útépítéssel járó tetemes kiadások arra bírták városunk nemes tanácsát, hogy javaslattételre hivja fel a fővámszedőt, nem-e lehetne a bajokon a vámdijak felemelésével segíteni. E végből bekérte Györ városának vámdij szabályzatát, amit a főszámvevőnek tanulmányozás végett ki is adott. Szegény vidék! Alighanem annak kell majd Pápának utat csináltatnai. Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Nem lebeg többé Blériot a Korona­téren. Özv. Nagy Józsefné tulajdonát képező hajóhinta-vállalat megszűnt, aminek csak örül­hetünk, természetes csak azok, akik nem haj­landók 10 fillérért a hajóhintából a földre pottyanni. Rendszeres hitoktatást végeznek a helybeli káplánoK Acsádon és Pusztagyimóton. Acsádon egy kath. gazda szobájában gyüle­j keznek a gyermekek, inert iskolájuk nincsen. . j A rendszeres hitoktatás által a sok aposz- j | taziát akarják megszüntetni, mert eddig a I hi [hagyok nagy százaléka Acsádról került ki. í Pásztorjáték. Az irg. nővérek zárdája í ez évben is kiveszi részét a pásztorjátékok j rendezéséből, amelyre a meghívók már ki is j vannak bocsájtva és amelyet mi is készséggel J leközlünk: az 1909. évi december hó 20-án • tanitónőképzőnk és polg. iskolánk karácsonyi színjátékot, másnap, 21-én elemi iskolánk ka­rácsonyi játékot rendez, mely utóbbi egy­szersmind ovodánk évzáró ünnepe. Mindkettőre tisztelettel meghívja az érdeklődőket az irg. nővérek intézete. Ugyanazon belépőjegy mind­két estélyre érvényes. Belépő dijak: I.—4. sor 2 K, 5.-8. sor P40 K, a többi ülőhely 80 fillér; állóhely 30 fillér. A tiszta jövedelmet kápolnánk javára fordítjuk. Kezdete 20-án délután fél 5 órakor, 21-én délután 3 órakor. Felülfizetéseket hálás köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. A ker. szoc. pártgyülés iránt igen nagy- az érdeklődés. Csak valami kellemetlen időjárás meg ne zavarja. Ugy halljuk, hogy a keresztény szociálisták mindent el fognak kö­vetni, hogy a nagyjelentőségű népgyűlés mi­nél impozánsabban sikerüljön, annál is in­kább, mert a párt vezéreit várják körükbe. A Jökai kör vasárnap, dec. 5-én este 6 órakor saját helyiségében estélyt tart, a következő műsorral: 1. Tüz a zárdában. Víg­játék 1 felvonásban. Barriére után fordította Feleki Miklós. Személyek: D' Avenay Pál — Benedek József, Meriel Gyula — Wittmann Elemér, D' II lay Felix — Süveg István, Ad­rienne -- Wajdits Ilonka, János szolga — Nagy Ferenc. — 2. Kovalsky: Galoppe de Bravoure. Zongorán előadják: Hanauer Er­zsike és Széptóth Mariska. — 3. A zivatar elektromossága. Irta s felolvassa Fehér Sán­dor. — 4. Tompa: Három a daru. Szavalja Hanauer Zoltánné. — 5. Huber Károly: Hunyadi László (nagy ábránd). Két hegedűn előadják: Gyémánt Miklós és Bácz Dezső, zongor n kiséri Kis József. »Antiklerikälis« sajtó igazságai. A »Besegone« c. olasz újság statisztikát készí­tett olyan esetekről, amelyben a lelkipászto­rok és szerzetesek voltak nyilvánosan rágal­mazva és vádolva olyan dolgokkal, amilye­neket nálunk különösen a piszokba mártott »Népszava« szokott nagy szenzációval kür­tölni és hazudni. Bövid egy évi történetében harminchárom ilyen esetet mutat ki az olasz újság és mind a harminchárom esetben kénytelen volt az alaptalan vádak és rágal­mak alól az egyház szolgáit felmenteni. Ez a harmincháromszor ismétlődő tény lesújtó kritikája az »autiklerikalis« lapok igazság­szeretetének, akik mint az éhes ebek, rohan­nak eszeveszetten mindennek, hogy éhségüket csillapítsák. De amikor hazudozásaik nap­fényre kerülnek, akkor behúzódnak sötét odúikba, mert bántja szemüket a világosság Különben is ők elérték céljukat, befeketítették ismét a »csuhás tábort«, hogy az ő kifeje­zésükkel éljünk, de amikor kiderül az igazság, azt már szívesen agyonhallgatják a nyomo­rult revolverező zuglapok, mert hiányzik ná­luk az a bizonyos erkölcsi alap, amely néha­napján megszólaltatja a lelkiismeretet. Náluk a fő elv mindent az üzlet érdekében! És mennél jobban arculvágni az igazságot. A közös iskolai földek haszonbére a héten került felosztás alá a kath. hitközség és a többi felekezetek között. Az arányos ki­osztásnál a r. k. hitközség 535 kor. 39 fillért kapott. Árpád-utca megnyitása ismét egy lé­péssel közelebb haladt a megvalósuláshoz, amennyiben a vármegye alispánja az eladott területekről szóló adás-vevési szerződéseket és a vázrajzot jóváhagyta. Körjegyzői iroda visszahelyezése. A szűcsi körjegyzői és állami anyakönyvi hiva­talt 1910. január 1-én az újonnan épült szűcsi körjegyzői lakba helyezik át. Hogyan áll a kath. Népszövetség? Az egész országban vnn a kath. Népszövet­ségnek 220,115 tagja, kik 2772 helyen oszla­nak el. Ebben az évben tartott 1655 nyilvános ülést, 1000-nél több értekezletet. Tagilletmény gyanánt adott 2.147,000 füzetet és naptárt, azonkívül elterjesztett 1.360,700 röpiratot és felhívást. A népirodában 2 ügyész, 2 jogtaná­csos dolgozik egy 14 tagu jogi bizottság tá­mogatásával. Ez az iroda 7140 ügyet intézett el. A vidéken 125 helyen 114 ügyvéd végzi tagjai számára a jogvédelmet, akik összesen 5512 esetben adtak ingyenes jogi tanácsot. Az összes elintézett jogesetek száma volt 13,652. A bevétel volt 252,319 K 13 f, a ki­adás 205,622 K 37 f, maradvány 49,696 K 76 fillér. Uj temetkezési pénztár alakul a Ker. Szociális Egyesület kebelében, de csak tagjai \ számára. Már nagyon sok jelentkező van, s J mihelyt a tagok száma a 300-at eléri, az i alapszabályok láttamozása után a pénztár megkezdi működését. Egy kis szociális bajon ez az intézkedés is segit, azért fogadták so­kan igazi örömmel! A pápai irg. nővérek intézetében fennálló női Mária kongregáció köszönetet mond mindazoknak, kik nov. hó 27-iki ün­nepélyünk alkalmával kongregációnk javára adakozni kegyeskedtek. És pedig Hajnóczky Margit, Keresztes Gáborné, Mikovinyi Ödönné 2—2 K, N. N. P40 K, Baán Mariska, Baán Ida, Blasutigh Sándor, Czirfusz Antalné, Hor­váth Mici, Jándi Bernardin, Jung Benedek, Karcsay Istvánné, Kobera Károlyné, N. N., Okolicsányi Ilonka, Básy Gyuláné, Buip Gyula, Szeberényi N., Vellay Lujza 1—1 K, Bottka Emma, Gárdos N.-né, Hajnóczky Dezső, Török N.-né 60—60 fül., Ferenczy N., Törkenczy Jánosné, Udvardy Karola 50—50 fillér. Balogh Etelka, Szépiaky Erzsi, N. N., N. N. 40-40 fill., N. N. 30 fillér, N. N. 20 fillér. Isten fizesse meg! Nem ad egész funtot, csak három ver­dungot. Braun Dezső pápai lakos feljelentést tett özv. Löwi Adolfné ellen, hogy Löwiné tulajdonát képező hídmérleg megbízhatatlanul rossz. Szóval nem dolgozik haszonnal annak, aki rajta méretni kénytelen. A rendőrkapi­tányság fogja felülvizsgálni,vájjon van-e alapja a feljelentésnek! Erra aztán mi is kíváncsiak vagyunk. Figyelem. Szives készséggel hivjuk fel olvasóink figyelmét Somogyi Gyula szolid üzletének lapunkban közzétett hirdetésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom