Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-11-21 / 47. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 49. szám adjunk semmit, mert ha még továbbra is ugy gondolkodunk, akkor igazán »nyitott szemmel aludva járjuk át a világot.«, mely alvás reánk nézve halálthozó lesz! A tanitók házi fegyelmi joga az iskolában. E cím alatt egy jelentés vonta magára vonta figyelmemet e lap mult számában, mely magában foglalja figyelmemet, hogy a pécsi és budapesti kir. tábla a tanítónak a házi fegyelmi jogot megadta és ennek gyakorlásában elkövetett könnyű testisértés nem büntethető. Minden tanitó örömmel fogadná, ha ez országos határozatta válna, nem talán azért, hogy iskolájában minduntalan gyakorolja, hanem ezáltal sok zaklatastól és kellemetlenségtől menekülne meg. Bátran le merem írni, hogy nincs hivatásos tanitó, kinek jobban ne fájna a fegyelemnek a testre érzékeny gyakorlása, mint a gyermeknek, de a mai sok helyen rossz házi nevelés mellett bizony az angyali türelemmel rendelkező tanítónak is elkerülhetetlen. A tanitást megelőzi a nevelés! A nevelés a szülői háznál kezdődik; ez az alap. A rosszul készitett alapra nehéz építeni. Gondolják el kedves olvasóim a tanitó munkáját midőn rossz házi nevelésben részesült gyermek jön a keze alá. Mily nehéz azzal boldogulni. A testi büntetést legtöbb esetben, nem a gyermek rossz tanulásáért, hanem annak viseletéért, közillembe ütköző cselekedetéért alkalmazz? a tanitó. Nem lesz tehát érdektelen, ha egyet-mást leirok Bognár Gáspár egy kis munkája nyomán, mely szól: A közillem neveléséről. Az iskolában, még az elemi iskolákban is, ma már mind jobban és jobban tért foglal a nevelő-oktatás. Tehát bizonyos, hogy az iskolákban az illendőséget, is tanulják, gyakoroltatják a szoktatás, példaadás és oktatás révén. Tehát ismerik a növendékek annak tiszta, hamisítatlan fogalmát is. Az iskolát azért a közillem, illendőség megfogyatkozásáért okolni nem szabad. Nem írom, hogy nem lehet. De írom, nem szabad. Legalább annak, aki elismeri azon nagy, ellenállhatatlan tényezőket, befolyást, amik az iskolai élet hatását oly kézzelfoghatólag ellensúlyozzák. Az iskola nem minden. Ha a család, a szülők, a környezet nem csatlatkozik az iskola szelleméhez, működéséhez, tudatos, tervszerű nevelőmunkáját nem segíti, az iskola mit sem tehet. Az iskolát tehát teljesen felelőssé tenni azért, nem igazságos és nem helyes dolog. Az an ol családban például, hogy ugy mondjam, már a bölcsőtől kezdve társadalmi emberré kezdik nevelni a gyermeket. Következetesen megkívánják a gyermektől, hogy kivétel nélkül minden emberrel szemben illedelmesek, humánusak és előzékenyek legyenek. Az iskola, melybe az ilyen gyermekek lépnek, szálra foghatja a gyermek lelkületét és a család összhangzó közreműködésével a gyermek ébredező érzékét az erkölcsi és minden szép iránt való fogékonyságát fejlesztheti, kialakíthatja. Az azonban igaz, hogy nálunk másképen áll a dolog, különösen a családokban. Az ébredező kis gyermek, de meg aztán az ifjú is napról-napra hallja a szülőktől: — Ilyen csekélységen akadt fenn a tanitó ? Ezért büntettek ? — Az iskolában végezze a dolgát a tanitó ur. Az utca már nem az ő köréhez tartozik. — Csak te tanulj, jól felelj, a többire ne ügyelj. Minden más üres formaság, Szamárság, külső szemfényvesztés. És igy tovább . . . Ám mindezen jelenségeknek aztán meg vannak a maguk szomorú következményei? I vissahatásuk is. Mindnyájunk részéről a kornak egoista felfogásával szemben oda kellene állitani a családokban is az altruizmus, az érdek nélkül való. tiszta, nemes gondolkodás, érzelem és cselekvés tudatos fejlesztését, ápolását. Az altruisztikus felfogás vezeti a gyermeket, az ifjút az önzetlen, nemes, magasabb felfogású cselekedetekre. Az ilyen családi és iskolai nevelés mellett el lehet kerülni a testi fenyíték alkalmazását és nem járnak ugv ifjainlc, mint a történelem följegyezte a gövetkelkező érdekes epizódban; Nemzeti ünnepet ültek. Az Ohmpusvirágos szintája már ugy megtelt közönséggel, hogy egyetlen ülőhely sem maradt. De im tisztes öregek érkeznek még. Az aggság lépcsőjét járdalván, alig várják, hogy megpihenhessenek. Az ifjak üdvözölik az öszbeborult érkezőkel, de csak a spártai ifjak állanak föl és engedik át helyüket az öregeknek. Nagyra ves ik az érkezők e figyelmet. Egyik aggastyán kifejezést is ad jóleső érzésének és emigyen nyilatkozik: — A görög ifjak tanulják az illendőséget, az öregek iránt való tiszteletet, de valójában csak a spártai ifjak gyakorolják. Bodó László. Az áliatyédő-egyesület feladatairól. Irta és a pápai állatvédő-egyesület alakuló közgyűlésén felolvasta: Chernel István. (Folytatás.) Az aesztetikai mozzanat tehát, a tiszta humanizmus parancsszava mellett, szintén hatalmas feladatokat szab az állatvédő-egyesületek tevékenysége elé. Azt mondhatná mármost valaki: jó, jó, hiszen nagyon szép mindez, de hát egyéb gyakorlati kézzelfogható hasznunk nincs abból, hogy az állatokat védelmezzük? Erre a kérdésre nem fejtörős a felelet, mert minden habozás nélkül kimondhatjuk: hogy modern gazdálkodás okszerű állatvédelem hijjávai egyenesen elképzelhetetlen és váltig bizonyos, hogy minél odaadóbban kezeljük azt, annál jövedelmezőbb legyen gazgaságunk és biztosabb jólétünk. Agyonsanyargatott, rossz bánásmódban részesülő, elcsigázott állatállamány nem teljesíthet olyan munkát, minőt az egészséges, gondozott, s értéke is jóval kevesebb, mint emezé. Az állatvédelem eszmélyének köztudatosságával tehát állatállamányunk jelentékenyen fog feljavulni, aminek nyomában jár az általános vagyonosodás is. Az állatvédő-egyesületekre háramlik tehát, hogy felvilágosító szóval, ha kell a törvény erejével hassanak oda, hogy a jobb belátás a nép minden rétegébe beszivárogjon és az előítélet, babona kiveszszen az állatfajok jelentőségének helyes megismerése nyomán. Reájok tartozik az is, hogy a gazdaságunk szempontjából közvetve hasznos állatok munkáját biztosítani és fokozni segítsenek. Valósággal állattenyésztéssel is foglalkozniok kell, nem a házi — hanem ama vadon élő fajok szaporításával, melyek emberi szempontból túlnyomóan vagy határozottan káros állatokat pusztítanák. Elég legyen a rovarirtómadarak szerepére. Nem túlzás, hanem megingathatatlan tény, hogy Magyarország gasdasága közel 200 millió kor. kárt szenved évenként, csupán a rovarok garázdálkodásától. Már most hogyan képzeljük, hogy ez a kár csökkenjen, amikor kultúránkkal mindjobban meghamisítjuk a természet ősi állapotját s ezzel megsemmisítjük a rovarok természetes ellenségeinek életföltételeit? Emberi erő és furfang nem bir a rovarcsapással egymagában megbirkózni; a józan ész tehát azt javasolja: céltudatos tenyésztésével a hasznos madaraknak öregbitsük számukat érdekeinknek megfelelően. Pótoljuk és javítsuk mesterséges úton-módon, — de mindig a természetet híven utánozva — amit tőle elvettünk, amit rajta rontottunk. A madárvédelem terén, teszem, feladatunk abban csúcsosodik ki, hogy: télviz idejére célszerű etetőkön, megfelelő eleséggel könnyitsünk a szükséget szenvedő hasznos madarak sorsán, egyébbként pedig biztosítsuk és szaporítsuk fészkelőhelyeiket, s egyúttal erélyesen védjük őket, természetes ( ellenségeik ellen. Minthogy az odvas fák — leghasznosabb madárfajaink kedvelt tanyái — szintúgy a bozótos, csepőtés, tüskés bokorcsoportozatok hova-iovább annyira megritkulnak, eltünedeznek, hogy a madárságnak, az emberek, ragadozó állatok, időjárás viszontagsága és egyéb csapások által is megtizedelt ál 1 a mán y a nem talál már elég alkalmatosságé Pélismertehh áVAGO DEZ Érmekkel kitűntetveI első pápai ÍPA, Fű-tér. 63. nán -divatterme NagymtiBkás szahó segédek felvétetnek. ^^ Kifogástalan szabású íéríiruhák, papirub&k uradalmi erdésztisztek, nek, postásoknak, vasutaseknak, erdőőröknek, §

úgyszintén minden egyenruhát viselő testületnek egyenruhák ßliJ legelegánsabban mértek utá «