Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-11-21 / 47. szám

48. szánt. Pápa és Vidéke 3. oldal A plakát harc. Sokszor észrevettük már, hogy egyik pápai laptársunk minden kináíkozó alkalmat felhasznál arra, hogy a hazátlan szociáldemokratákat édesdeden megcirógathassa s kurizálhasson nekik; de hogy a komolyságról annyira megfeledkezzék, mint a legutóbbi alkalommal tette, ennyire a Pápai Hirlapot könnyelműnek még sem gondoltuk. A pápai keresztény szociálisták ugyanis nem tűrhették azt az ostoba és féktelen izgatást, mit a szociáldemokraták egy zöld plakáton elkövettek az egyházak birtokai ellen. S felragasztottak egy kontra-plakátot a célból, hogy a zsidő-szabadkőmives krajcáros és napilapok olvasása által köztudattá vált hazugságot megcáfolják, mintha a magyar nép ajának-bajának, kivándorlásának csak egy oka volna s ez az egyházi birtok. A szociáldemokraták rablásra izgató zöld plakátja miatt nem háborgott a Pápai Hírlap vére, de igenis megmozdult akkor, mikor a zsidó szót a keresztény-szocialisták plakátjain meglátta. S ennek a megmozdulásnak lett eredménye az a Szemle, mely Plakátharc cim alatt lett megírva. És ez a rövid kis szellemi röppentyű igazságtalan, hazug és rosszakaratú ama soraiban, mely a keresztény-szocialistákra vonatk zik. Igazságtalan. Mert mikor a szociáldemokrata vezérek határozottan az egyházi birtok elkobzására tüzelik és izgatják a népet, az a Pápai Hirlap szerint csak »ormótlan izetlenség«; de mikor a keresztényszociálisták felhívják a figyelmet arra, hogy a nagy nemzeti bajoknak, nyomorúságnak, kivándorlásnak nem az a két millió föld az oka, mely 900 év küzdelmei között az egyháznak tulajdona lett, hanem az a 40 év alatt magyar kézből kiszakított s most zsidókézen levő hét millió hold föld, ez már »szemenszedett hazudság«, melyet »legtágabb lelkiismerettel, üzletszerüleg gyártott« a plakát összeállítója. Hazug. A keresztény-szociálislák a hivatalos kimutatásból vették adataikat, még a zsidók birtokaira vonatkozó adatokat is. Tehát midőn laptársunk hazugnak nevezi a plakát tartalmát, saját maga esik abba a büi.be, melyről mást vádol. Sőt hazug az ő módszere szerint az a hivatalos statisztika, melyből a plakát adatai ki lettek szedve. Hogy mily rosszakaratú a Pápai Hirlap cikkecskéje, mutatja az, hogy a szigorú erkölcsi alapon álló, tetőtől talpig becsületes, egyedüli katholikus irányú Alkotmányt, az erkölcstelen, becstelen, izgató, szociáldemokrata lappal, a Népszavával állítja egy sorba, jelezvén azt. hogy mindkettő egyformán tanit izgatni. Pedig az Alkotmánynak a keresztényszocializmushoz semmi köze uincsen, van ennek külön lapja, a hat éves Igaz Szó, mely a jövő év elejétől napilap és a keresztényszociálista párt hivatalos lapja lesz. Az Alkotmányra nem lehet ráfogni, semmi becstelenséget, gonoszságot avagy izgatást, melyekben bővelkedik a szociáldemokraták lapja, a Népszava! A Pápai Hirlap hivatkozva a komolyságra, nevetségessé akarta tenni a keresztényszociálisták eljárását, ami aligha sikerült neki. Mi, kik gondosan megfigyeltük a rózsaszínű plakátok hatását, arra az eredményre jutottunk, hogy nagyon sok uri ember vehemens módon szörnyűködött, mert még eddig sem tartalomban, sem kifejezéseiben ilyen nyomtatott lap nem került szemei elé, mert mindig zsidókszerkesztette újságot olvasott. Szörnyűködött sok protestáns vallású uri ember, akiknek eddig halvány fogalmuk sem volt arról, hogy egyházuknak oly tetemes birtoka van s nagyon csodálkoztak Baitliazáréknak s a velük egy húron pendülőknnk izekuralizáló jókedvén. Szörnyűködött a zsidóság, mert ő még mindig nebántsdvirágnak gondolja magát s ilyenekhez szokva nem volt; csodálkozott és szörnyűködött a keresztény intelligencia, hogy már mernek a zsidókról is irni? Pedig a keresztény-szociálisták nem izgattad. ők csak felvilágosították azokat, akiknek e felvilágosításra szükségük volt. S mihelyest támadás éri őket, megint hasonlóképen cselekesznek. Mert amilyen a mosdó, mindig olyan lesz a törülköző is. Hogy a keresztény-szociálisták a szélsőség útját járnák, azt tagadjuk. Ha valakit az igazságról felvilágosítanak, az szélsőség? Ha valaki rámutat a szekularizáció alattomos céljaira, az szélsőség és izgatás? Ha bemu1 tatják a holtkéznek kulturcselekedeteit, akkor a szélsőségek utjain járnak? Ha megkérdik a zsidóságtól, mit csinál azzal a rengeteg vagyonnal, miért nem áldoz belőle a művelődés oltárára is, akkor ezen meg kell botránkozni? Hát a zsidóságtól, mely kebelén melengeti, erejével s szellemével táplálja, saját véréből adja a szociáldemokrácia fanatikus vezetőit s szívvel-lélekkel együtt érez velük, — őszinte s igaz tisztelet a kivételeknek, — nem szabad irni s nem szabad tőlük semmit sem kérdezni ? A kereszténységnek úgyis mindig az volt a baja, hogy nem mert bántóival szembe szállani. Ehürt mindent! S egyszer csak azon vette észre magát, hogy már a nyakán ülnek, sőt fojtogatják. S mindezt nemtörődömségének köszönhette! S mikor sikra kiszáll s érdekeit védi, akkor ráfogják, hogy szélsőségekre tévedt. S ettől a ráfogástól annyira féltek, hogy mindent elnéztek. Itt már az idő, hogy a ráfogásokra ne akarták választani, hát nem rátalált a Rózsára, pedig átkötöttük a nyári istállóba! Az idegenek körülnézték a Bimbót: — Hallja bácsi! Kár lesz ezt az okos kis állatot eladni! — Hát mit csináljak véle?! — Tudja mit! Mi állatok kitanitásával foglalkozunk; megtanítjuk a kutyát számolni, a lovat táncolni, két lábon sétálni stb. mert lássa, vannak ám ilyen okos állatok, akik ezeket megtanuljak. — Nekem moudják az urak! A mult vásáron magam is láttam ilyent! — Annál jobb! Hát akkor hagyja itt a Bimbót, mi kitanítjuk. Megörült a mi emberünk, hogy mennyi pénzt keres majd neki a Bimbó, sőt talán örömében a zsebjére is ütött, hogy nem csörögnek-e már benne az aranyak, azután mint aki jól végezte a dolgát, hazafelé indult.Hanem előbb kikérdezte a két fényes urat, hogy hol van a lakásuk és meddig tart a tanulás. Azon megmondták neki mindent: A lakásukat is, meg hogy egy hónap múlva jöhet a Bimbóért. Be is ment az emberünk a hónap elteltével, egy nappal sem előbb, vagy utóbb,mert pontos, akkurátos ember volt ő kigyelme. A szerencse is vele járt, mert alig lépte át a városi sorompókat, az egyik úrral épen találkozott. — No csakhogy találkozunk; legalább nem kell keresgélnem a lakásukat. Hát mit csinál a Bimbó, kitanult-e már?! — No, bácsi, fordította rá a szót az idegen — maga ugyan szerencsés ember; a Bimbó olyan okos volt, annyira kitanult,hogy megválasztották ebben a városban újságszerkesztőnek. — Ejha ! Gondoltam mindjárt, hogy lesz belőle valami! Azután hol találhatnám meg?! Az idegen oly szives volt, hogy elvezette emberünket egész az újságszerkesztő házáig, ott aztán magára hagyta. De a mi emberünk nem félt; bátor is volt, okos is volt, tudta vinni a szót, azért hát odalépett az ajtó elé, megköszörülte a torkát, levette a süvegét és bekopogott. Az asztalnál egy négyszemü ur ült és ! irt és mérgesen felnézett a belépőre. — No — gondolta magában az emberünk, a szemei formitják, hanem a tekintete nem olyan szelid. No, de sebaj, köszönjünk neki barátságosan; azért nyájasan rákezdte: — Adjon Isten jó napot, Bimbó! Az újságíró rákiáltott: — Mit akar? Kit keres?! — Ejnye, de mérges vagy, Bimbó! — Hát nem ismersz, Bimbó! Én vagyok a gazdád! Az asztalnál ülő ur csöngetett; belépett a szolga: — Jancsi! Ezt az embert vezesd ki innen. A Jancsi megfogta emberünk kézit: — Jöjjön bácsi! Emberünk ment is; hanem hátrafordult és szemrehányóan mondta: — Megállj Bimbó! Nem ismertél meg, Bimbó! Hanem, ha elmegyek haza, megverem az anyádat, Bimbó! R ? ' T -J fi ? n • - <rs h n tí fcL iyv.JtlU Ö/ÍO küra^tóiiy líjjüsági lap a Szerkesztőség és kiMÖhft. Bpest, VIII. Darajanieh & 50» Előfizetési ára egész évre 2 korona.