Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-04-11 / 15. szám

IV. évfolyam. Pápa, 1909 április 11. 15. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2'50 K Egye« szám ára 24 fillér. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: ZSILAVY SÁNDOR. Szerkesztőség: Pápán, Anna-tér 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője : SÜLE GÁBOR, Viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket ftlvesz HajnÓCZky Árpád és Vajdits Károly könyvkereskedése Feltámadt! Irta: Jándi Bemar din. Pápa, 1909. ápr. 11. Feltámadt ! ! ! És ha egy világ romjai alá temetik is, feltámadt volna! Az az Erő, amelynek hatása alatt minden kikeletkor kizsendül a fű, virágba borul a fa, szárba hajt a földbe elvetett mag: Az öntött újra életet, örökkévaló életet a kiszenvedi testbe. Húsz száz esztendő óta évről-évre megujul e világtörténelmi esemény lélekemelő emléke. Hiába csapkod ellene a romlott sziv! Törékeny természetünket nem a sziv, a lélek élteti. Ez az isteni lehelet szülőföldjére vágyik a test, az jlanyag elhaltakor. S a keresztény világ ezen hitének Krisztus feltámadása a biztos záloga! Voltak időszakok, midőn az emberiség szegény volt értelemben, anyagi javakban. S mégis gazdag volt: e hitben! Tündöklő eszmények, áldozatok fehér fényű szárnyának suhogásával telt meg a levegő, Istenifélelem, hazaszeretet, altruisztikus érzelmek tiszta lángja lobogott a szivekben. Szegényében, gazdagéban egyformán. Hát manap ? ? ? Tavasznak langy fuvalmát érezni itt is — ott is néha. De erős még a tél dermesztő hidege. Sirkő födi még sok szivnek nemesebb vágyakozását. Omladék alatt szunnyadnak az ideálok! Szállj le, húsvétnak fényes angyala, mennyei ormaidról! Hengeritsd el a követ, tisztítsd el az omladékot. Tiszta, nemes gondolat hajtson már egyszer lombkoronát: örök élet hervadhatatlan, dicsőséges reménységét! Krisztus feltámadott! Alleluja! Szülőhazám felől . . . Szülőhazám felül Harang szaVát hallom, Esti szellő hozza, Ha leszáll az alkony. Hazarepül lelkem, A szeretet szárnyán, Nem érzem ott magam Elhagyatva, árVán. Imádkozom újra A kedVes családdal, S lelkemen a béke Hangja csendül által. Elhal az imádság, Elnémul az ének, S a kis ház lakói Nyugalomra térnek. Közülük csak egynek Kél sóhaj az ajkán, Nincs a földnek kincse, Amelyért od'adnám! JRám gondol, a sziVe Ahányszor csak dobban : Istenem ! a fiam Mit csinálhaf mostan?... S fájó sóhajából Rám még Vigasz árad; Azért is nem lehetek Mindörökre nálad?! lomor B. Árkád. A kereszt. Irta: Pásztor József. Két katona állt a parton. Nekitámaszkodtak a Tiszaparton elvonuló kőfalnak s bámulták a sárgás, zavaros vizű folyót. Vasárnap délutáni csend feküdt végig a tájon. A. hid mellett szürke bárkák állottak kikötve s szomorúan nyöszörögtek, mikor egy-egy piszkos hullám hozzájuk vetődött. A part hosszában egy fenyőszálakból összetákolt tutaj ingott a vizén s a tutaj szélén egy vézna, szeplősképü gyerek ült, a lábait meg belelógatta a folyóba. A két katona lement a tutajra. Szomorú vasárnap délutánjuk volt: üres a zsebük teljesen, az >Aranypotyká«-ban pedig kivasalt és szagos szappannal megmozsdott szobacicák járták a kállai kettőst, más boldogabb hadfiakkal. A káplár ur valami aranykorbeli virginiacsutkán rágódott, a fűrer pedig virágos káromkodásokban fejezte ki a kirivó ellentétet, fényes uniformisuk s a pénztelenség állapota között. Az égnek azonban mi köze sem volt ehhez, mert ép ugy mosolygott, mint más boldogabb vasárnapokon. A hadfiak szivében lírai érzelmek tomboltak. A fűrer körülnézett. A part üresebb volt, mint valaha. Forrón tűzött a nap fejükre. A fűrer megtörölte homlokát s megszólalt: — Egy kis fürdés nem is ártana! A káplár ur bakancsával rugdosta a tutajt.