Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-04-11 / 15. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 11. szám. Megcsendül még . . . Megcsendül még egy dal szivemben, Mikor rád gondolok. S szerelmem, mint az eltiprott zsarátnok, Még egyszer-egyszer fellobog. Hanem utána még sötétebb Lesz szivem éjjele. És ez az éj nem ábrándozni hív már . . . Kísértetekkel van tele! S hogy a kisértet meg sohasem hal, Te is majd megtudod. Azt a mosolyt, azt a hideg nyugalmat, Nekem hiába hazudod! Nem hallod-e még, csöndes éjen. Szived sóhajtani ? Mig nagy, nevezhetetlen fájdalommal, Összébb szoritja valami. S dallam zokog, sir, messze-messze, Mint egy nehéz panasz . . . — Nem hallod-e? az én megölt szerelmem, Bús, visszajáró lelke az! Szabolcska Mihály. A kijavított regény. Irta: Szabó Aurél. I. Egy haszontalan kis szőke leányról szóló mese ez, aki csinos és jelentéktelen volt, mint mint egy nipp az Íróasztalomon. Tudott és szeretett táncolni, szépen és sokat, főzni is megtanult az édesmamájától, aztán, mikor látta, hogy főzni és táncolni tud, férjhez akart menni a kicsike. Ez volna dióhéjban Czicza természetrajza, mert igy hitta mindenki. Kicsit szük világ az, amelyben mozog a szőke Czicza, de a lelkébe nem fért be több a nagy világból. Azért Czicza tudott sok mást is. Hallotta, hogy szinházak is vannak és azokban festett arcú szép nénik és bácsik komédiáznak, hallotta, hogy Alagon elkezdődött a tavaszi meetingen a telivérek nemes küzdelme. Sejtette, hogy az ő házukon kivül sok más, szebb ház is van még, ahova a zongora verklit szintén betolják minden délben, tehát Cziczának társadalmi ismeretei bem hiányoztak. Sőt a magas arisztokráciáról is meg volt a kellő véleménye, mert Beniczkyné regényeiből sok tapasztalatot méritett az előkelő világ kimért és fagyos levegőjét illetőleg. Tudta, milyen a futball, a fogorvos, a villamos átszállójegy, a zsúr. Kossuth Ferenc, a párbaj, nőválasz lengyelkével, Petőfi, ministérium, ananász, királytigris, bohém, torta, tüzérfőhadnagy és automobil. Szóval tudott annyit, amennyit egy okos asszonykától kivánni lehet az életben. Azt mondják, kérem, hogy mindez egy házassághoz elég kevés kvalifikáció. Csalódnak, mert Cziczának akadtak kérői. Nemcsak kérője, hanem kérői. Egyiket graciózus tánca igézte meg, a másikat valami homályos sejtelem egy kis pénzecskéről, az sem lehetetlen, hogy édes babaarca vagy szőke haja csalta a kérőket a házhoz, mint a gyertyaláng az éjjeli lepkéket. Czicza nem ment hozzájuk. Nagy, derék, kiváló embert várt és várt türelemmel, mig végre megérkezett. II. Nem az igazi akit várt, akiről álmodott, de volt benne valami az igaziból. Magas, barna fiu, modora elég jó, tanár a kilencedik fizetési osztály első fokozatában, szép nyugdijigény, külön leckeórák: nem rossz párti. Még egy kicsit kacérkodott a sorssal Czicza: hátha jön hasonlóbb az igazihoz, de nem jött, tehát megirta az első képes levelezőlapot, melyért a tanár ur agyon buktatta volna ugyan bármelyik növendékét, lévén öt sorban tiz helyesírási hiba, de hát, tetszik l tudni, a szerelem vak, tehát a magyar nyelv és irodalom rendes tanára is csak édes, szép szavakat talált a gömbölyű betűk soraiban, melyek szerelemmel töltötték el szivét, Czicza később szerelmes levelet is irt a vőlegényének, segített a kuzin és a tante, az igaz, de mégis megirta. Hogy ő tiszta szerelmet remél és boldogságot keres (mások is keresik azt, Czicza!) és hűséges, jó felesége l lesz György urnák; egész okos kis levelet hoi zott össze, mi György urat egész boldoggá tette. Ne is beszéljünk a viszontlátás idilli örömeiről, mikor a szalon ogyik diszkrét sarkában kicserélték bizalmas gondolataikat, ha egyedül maradtak. Cziczának kevés titkos gondolata volt, Gyurkának több. Szeretett is bizalmaskodni Cziczával és egyszer hosszú tüzes csókja ott égett Czicza édes ajakán és szemei elkezdtek ragyogni a szerelem tüzétől. Lopva megismételték az első csókot és a hallgatag, csókos boldogság néhány napjukat megédesítette. Most következik a bonyodalom. Cziczának voltak barátnői, kicsi, barna és szőke leányok, akikből asszonyok is lettek, boldogtalan asszonyok és akik sokat sírdogáltak Cziczával sorsukon, mikor még Cziczának sejtelme sem volt arról, mi a boldogtalanság. A fűrer szeme felvillant, az arca mosolyra derült s mintegy ötlettől megkapatva mondta: — De ha pénzt adnának érte? A pénz szóra a káplár ur szemei előtt végig táncoltak az »Aranypotyka« összes élvei. — Pénzt? — szólt nagy meghatottsággal. — Ha belelöknénk azt a kölyköt a tutaj széléről a vizbe ? — A vizbe? — Te utána ugranál! — Én? . . . — Kihúznád, hazavinnéd! A káplár arca felderült, egyet bökött a gyiklesőjével a fűreren: megértette a dolgot s villámgyorsan áthatotta az eszme nagyszerűsége. A sovány gyerek úgyis majd bele esett már a vizbe; egészen a viz szine fölé hajolt: valami fűzágat akart kihalászni a vízből. A káplár nagyot ugrott a tutajon s a gyerek fejjel a vizbe pottyant. A káplár hirtelen ledobta a bajonettjét, meg az ünnepi »waffenrock«-ot s a gyerek után ugrott. A fűhrer felszaladt a part mentén Yégig húzódó magas rakpartra s torkaszakadtából ordítozott. A káplár megfogta a gyereket a vizben, még egy kevés ideig a viz alatt tartotta a fejét, hogy jól teleigya magát, azután a part felé úszott vele. Mire kiért vele, már egész csődület volt a parton. Az asszonyok sikoltoztak s mindenki izgatottan várta a következendőket. A káplár egyik kezével belekapaszkodott a tutajba, a másik kezével meg a gyereket tartotta. A fűrer segített neki, hogy felmászhasson a tutajra. A gyereknek nem történt semmi baja, csak egy kicsit többet ivott a kelleténél. Nemsokára magához tért. Néhány asszony sopánkodott. — Ha a tutaj alá került volna? Ha a vitéz urak itt nincsenek? Valaki felismerte a gyereket, aki didergett s a nagy ijedtségtől nem tudott szóhoz jutni. A kancsal trafikos fia volt, onnan a hídfőről. Egy rendőr is megérkezett s a tömeg megindult a trafikos bolt felé. Elől a rendőr, utána a viztől csurgó katona a gyerekkel, a fűrer, aki a bajonettet és a waffenrockot cipelte s nyomukban egy egész sereg ember. A trafikosnak már hirül vitte valaki az esetet, mert a kövér trafikosné nagyokat kiáltozva rohant a tömeg felé, a vizes gyereket kikapta a katona kezéből s a gyerek a viszontlátás örömére torkaszakadtából elkezdett orditani. A tömegen ünnepélyes meghatottság vett erőt, mig valaki mégszólalt: — Bizony, ha a katona ur . . . — A katona ur, az Isten áldja meg, meg is áldja — kiabált vissza a kövér trafikosné. — Szegény fiacskám, megijedtél? . . . Katona ur ... a jó katona ur! A trafikajtóban kint állt a kancsal trafikos. A rendőr rámutatott az életmentőre: Ő húzta ki! 4 • • pf Ler«.lismsrtoT>T) c<g

. /v ff^j" J) Jj*} ^ Q fewMralfcttEatotr«; • első pápai féríl-divatternie Á ÍPA, Fő-tér. 53. szám Nayymtmkás szabé segédek felvétetnek. KifopÁs**»!.«»* srfthásu féríirakák, papiruhák uradalmi ©í-désztisztek, nek. postásoknak, va.sutassAnaak, «réőőröknek, ugys*«tá» rnindea vt*eiő testüioti*sk egysjiruhák wepttik um n l