Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-10-11 / 41. szám

III. évfolyam. Pápa, 1908. október 11. 41 szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közg

m»zdí&Kági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalo's lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2'50 K Egyes szám ára 24 fillér. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: ZSILAVY SÁNDOR. Szerkesztőség; Pápán, Anna-tér 1. házszám. A kiadóhivatal vez • >e : SÜLE GÁBOR, viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Vajdits Károly könyvkereskedése Szülök szövetsége. (o) Van lamentálás, sopánkodás, sirás-rivás, ha egy-egy derékban kettétörött szép reménység porba hull, ha egy család dédelgetett, kényeztetett szemefénye, egy ifja, — mondjuk — elzüllik, avagy agyonlövi magát. — Szegény szülők, szerencsétlen anya! Hangzik az úgynevezett »közrészvét.« Pedig de sokszor kellene azt mondani, — nem mindig, de sokszor : Szegény, bűnös szülők 1 Vagy ne mondjuk, hogy agyonlövi magát, hanem csak nyúzza., feji, pumpolja az apját, anyját. Pedig vagy nem kellene még neki, vagy már kap, keres anrtyit, amennyiből megélhetne. De a szükségesre nem telik, mert elfogy a csiklandó szépre, az élvezetre. Büszkén mondja, ha úgy szóbakerül az ital, hogy biz ő a vizet csak mosdásra szereti. Jól értik a bakkozást. már a többi játék neki nem elég uri, nem elég izgató. Szóit vinni? No igen, a szót De nem komoly dolgokról. Hanem . . . »Kérem, maga még lány, magának ez nem való, ne is legyen kiváncsi, — majd ha menyecske lesz, magának *is elmondhatom.« S a kopaszfejü bácsik, talán köztük az apja is, a már »menyecskék,« — talán ott az anyja is, kitűnően mulatnak az ő szóvivésén. — Kuttya kölyök vagy! — No tudod, ez kitűnő! — Jó svádája van a hadnak! Gratulálnak is az apának fiához. S az apa ? Mosolyog, talán még örül is neki. Tudunk példákat, még cifrábbra is. — No hiszen nem lehet a gyereket lakat alá tenni. S ha igy nevelődik a fiu — és hány van ilyen ! — csoda-e, ha letörik, ha erkölcse nem lesz, csak éppen annyi, amennyi ahhoz kell, hogy ki ne vessék a társaságból ? Ha pedig beüt az erkölcsi debut, a csőd, kit szidnak ? Szidják a társadalmat, melyei ők maguk alkotnak, átkozzák a viszonyokat, melyet ők csinálnak. Szidnak mindenkit, csak arra nem gondolnak, hogy ők is részesei, közreműködői, elősegitői annak a helyzetnek, mely egy embert kivégzett, tönkretett s mely még annyit és újra annyit fog áldozatul követelni. Szegény — iskola ! Te csak tanitsz, tömöd az ifjúságot latinnal, göröggel és számtannal. Pedig kinek kell, ma a latin meg a görög, vagy mire jó a kúpszeleteket tudnia annak, aki jogász lesz? —• Elmennénk szinházba, de kire hagyjuk a fiamat, nem engedik el a tanárok. Pedig hát mi is van abban a Varázskeringőben. Úgyis megtudja. Avagy az a mozi is oly ártatlan, meg utoljára is csak kép. Az újságot meg csak nem dughatom el előle. Ki mondja neki,' hogy az apróhirdetéseket olvassa. No, meg ha a tárcacikkeket is a hittanár szemével nézzük, akkor nem lehet szépirodalomról beszélni. Hiszen ami a fizikai lehetőséget illeti, lehet igy beszélni, hiszen ez a beszéd is azokból a hangokból áll, a Napnyugta. SZONETT. Kohó izzó tüzében ég nyugat Mint dicsre szomjas lélek Vágyai, Káprázattal ragyog a borulat S a tájt elöntik fényhullámai. A Vén Kohász igy játszVa elmulat — A sziVet gyötrik büVös titkai — MosolygVa nézi a bejárt utat, A zord felhőn fényiVet bontVa ki. A kékruhás derű Vet néki ágyat, Nyugtán kiséri irigység, csudálat, Midőn beVonja biborajtaját; A felhő fenn gyászmezbe öltözött, töint bánatos nő fényes sir fölött S a tar iriézőkre hinti harmatát. Gergyesi Ferenc. Sárguló levelek. Ott hevertek a földön. Elszórva, elfeledve. Ép ugy, mint a hársfa sárguló levelei, mikor a zord őszi szél lesodorja őket az ágakról és hevernek a földön, elszórva, elfeledve. A hársfa leveleire rá van irva a hársfa tragédiája. Rügyezett, lombozott, kiviritott, jött a hideg szél, elhervadt, elhalt. Azokra a sárguló levelekre is egy élet tragédiája volt fölírva. Helyenkint könnyek mosták el az apró gyöngysorbetükét.. A hársfára jön uj tavasz és hoz neki uj rügyet, uj lombot, uj virulást. Arra a megtört szívre nem virul uj tavasz és senki, senki nem hozza vissza neki vesztett boldogságát. Beszéljenek a sárguló levelek. * * 1900, ang. 30. Nem tudok aludni. Nem enged a szivem. Én Istenem! Mivel érdemeltem meg ezt a mérhetetlen boldogságot? Oda állt elém Gyula. Az én Gyulám Megfogta a kezemet és belenézett a szemembe azzal a mélységes sötét szemével. — Ilonka, mi szeretjük egymást. Tudom. Én még nem vagyok kész ember. Várjon rám, mig végzek. Nem tart soká. Két év, legföllebb három. Mondja, akar-e, tud-e addig várni? Lesütöttem a szememet és halkan feleltem: — És ha tiz — tizenöt esztendeig, — nem ! ha életem utolsó percéig kell is várnom, arra is kész vagyok. Megdobbant a szivem erre a mondásra Éreztem, hogy nagyot Ígértem. De Isten látja lelkemet, igazat mondtam. Ő lehajolt és megcsókolta a kezemet. — Köszönöm, Ilonkám. Ezt vártam magától. — Két forró könycsepp is hullott a kezemre, éreztem. Istenem, milyen szive is lehet ennek az embernek ! Oly jól esett édesanyám keblén kisírni magamat. Mert sirtam boldogságomban.