Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-01-26 / 4. szám

2. ezt, sem magánkat nem tudjuk. — Pedig nekünk katholikus keresztényeknek sok a félteni valónk, sokat veszíthetünk, tehát sokat és eró'sen kell védekeznünk. — Előre a Katii. Sajtóegyesület és a sa jtó pártolására !! ! Iskolaszéki gyűlés. Jan. 22. r. (B • i) Kínos szenzációval kezdődött a mai iskolaszéki gyűlés. Sült József világi elnök mindjárt az ülés elején bejelentette, hogy Kalmár Károly, a hitközség érdemes főjegyzője lemondott állásáról, iskolaszéki tagságáról és számvizsgálói tisztéről. Mivel többen óhajtották tudni a lemondás okát is, az elnök felolvassa a volt főjegyző két levelét, amelyekből kitűnt, hogy azért mondott le állásáról, mert a legutóbbi ülés jegyzőkönyvét Krisst Jenő egyházi elnök érthetetlennek, tendeciózusan megfogalmazottnak s a gyűlés lefolyását nem hiven visszalükrözőnek mondotta. Az egyházi elnök csudá'kozását fejezi ki a főjegyző »érzékenységén«. Hiszen ő nem a maga véleményét fejezte ki, hanem a püspöki leirat szavait idézte. Azt elfelejtette hozzátenni az 'esperes ur, hogy ő ezt akkor mondotta a főjegyzőnek, amikor még a jegyzőkönyv el sem volt küldve. A püspöki leiratból meg — sajátságos! — az tünt ki, hogy igaz ugyan, hogy valami érthetetlen, de ez a valami nem a főjegyzőtől szerkesztett jegyzőkönyv, hanem az — esperes felebbezése. Ezután felolvasták a mult ülés jegyzőkönyvét, melyet az értekezlet egy-két lényegtelen tollhiba kijavításával hitelesnek és az ülés lefolyását hiven PÁPA és VIDÉKE visssatükrösőnek mondott ki. Maga az egyházi elnök is kénytelen volt elismerni, hogy azok a tollhibák nem lényegbe vágók. Az esperestől megszerkesztett felebbezést érdekes kommentárral küldte vissza az egyházmegyei főtanfelügyelő. Eelebbezésnek itt nincs helye, legfeljebb különvéleménynek. Az első pontban olyasmit felebbezett meg, amit ugyancsak a a felebbezósben maga is szükségesnek tart, t. i. a két uj tanítónői állás szervezését. »Ez érthetetlen«. A felebbezés második pontja meg megokolatlan, tárgytalan és fölösleges. Mert a hitközség csak arra kérte a megyéspüspök urat, hogy gondoskodjék a két uj osztályban a hitoktatásról. Már pedig mindenkinek meg van a joga arra, hogy — kérjen. Az esperes kijelenti, hogy — visszavonja felebbezését. (De azért Jáncli B. indítványára benn maradt a jegyzőkünyben). Hanem ujabb indítványt tesz. Tekintettel arra, hogy a leányiskolák népessége napról-napra csökkenik (Ebben is téved az esperes ur. Mint teljesen megbízható forrásból értesülök, 27-el nagyobb a létszám, mint behatáskor!), a tanfelügyelővel folytatott megbeszélése alapján azt indítványozza, hogy most csak eyy tanítónői állást szervezzen az iskolaszék. Ha pedig mégis kettőt akar, akkor az egyiket a fiúiskolában létesítsék. Mészáros Károly polgármester hivatkozik az iskolaszék legutóbbi határozatára. Hogy kell-e, szükséges-e két tanítónő, azt az apácák főnöknője tudja legjobban megítélni. S ő ugy tudja, hogy a főnöknő nem vonta vissza kérvényét. Ami a főjegyző lemondását illeti, ő, aki ismeri Kalmár Károly önzetlenségét, puritán jellemét és fáradhatatlan munkásságát elismeri, hogy méltán érezheti magát megsértve. Zajos helyeslés közt indítványozza, hogy az iskolaszék jegyzőkönyvben fejezze ki elismerését de1908. január 12. rék főjegyzője iránt s az iskolaszék kebeléből választott küldöttség kérje föl őt lemondásának visszavonására. Most következett az ülés legkínosabb mozzanata, melyről — tekintettel arra, hogy a kirohanást Icath. pap követte el, — jobb szeretnénk hallgatni. Krisst Jenő, hogy keresztülvigye indítványát, megtámadta az apácák köztiszteletben álló fónöknöjél. A főnöknő — úgymond — nem tudja megítélni, hány tanítónői állásra van szükség. Mit ért a tanításhoz az, aki egész életében — betegápoló volt. (Azt persze nem tudja az esperes ur, hogy a főnöknő már akkor tanított, mikor ő még a világon sem volt!) Erre a tapintatlan és megokolatlan kirohanásra Jándi Bernardin bencés gim. ig. adta meg a csattantós feleletet. Meleg szavakkal kelt védelmére a főnöknőne';, aki egész életében igazi mintaképe volt a kötelességtudásnak és lelkiismeretességnek. Hogy be tudja-e tölteni helyét, vagy nem, azt egyedül rendfőnöke tudja elbírálni, aki bizonyára egy percig sem tűrné meg mostani előkelő állásában, ha nem ismerné a teendőit s nem tudná a kötelességét. Az iskolaszéki tagok viharos éljenzés,

id és folyton meg-megujidó tapsviharral tüntettek a főnöknő mellett. Botka Jenő nem tartja komoly dolognak az esperes indítványát. A szavazás alkalmával az iskolaszék a múltkori határozatával ellentétben csak egy tanítónői állás létesítését mondotta ki 6—7 szótöbbséggel. Az iskolaszék ezután hozzájárult Kriszt Jenő azon intézkedéséhez, hogy az uj iskolában Széptóth János tanítónak engedte át a lakást, valamint, hogy Murbán Viktória heMínek? Hisz igy olyan jó. Talán megfagy? Nem baj az, hisz a halál nyugalom, ő pedig már a sok-sok küzdésben elfáradt. Hiszen az eddigi élete ugy sem volt egyéb, mint küszködés, nyomorúság, nehéz, kemény harc az élettel. Eszébe jutott az az emlékezetes nap, amelyen egy csapással tönkretette egész jövőjét s amely napon örök szomorúságot okozott szegény öreg édesanyjának, anyjának. Azoknak az áldottlelkü embereknek, akik még a lehetetlent is megtették, csakhogy belőle embert neveljenek s számára jólétet biztosítsanak. Aztán mégis mi történt? Egy szenvedélyes, könnyelmű pillanatban pénzhez nyúlt. A más pénzéhez. Oh hányszor megsiratta, hányszor megátkozta azt a percet, amelyben a pénz ördöge karmai közé késztette, hány, de hány pokoli gyötrődéssel teli álmatlan éjszakát okozott az a bűnös pillanat. A tette után elbujdosott hazulról, el-» ment messze földre, itthon hagyva két zokogó öreget, az apját és az édesanyját. Elment, hogy soha többet vissza se jöjjön. De a lelkiismerete is elment vele. Hiába dolgozott, hiába hullatott véres verejtéket, annak a vétkes percnek az emléke vele volt a gyárban, a bányában, a szobájában, vele mindenütt. Azt hitte, hogy a munka meggyógyítja, a küzdelem megtisztítja. Dolgozott hát. A munkatársai bámulták, csodálták, később babonás tisztelettel ugy néztek rá, mint a munka apostolára ... De hiába, ő ugy érezte, az a pénz még mindig nyomja a lelkét. Félelemmel nézett az emberek szemébe, mert attól félt, hogy valaki az arcába vágja : te sikkasztó! Félt, remegett. A szüleire pedig nem is mert gondolni, mert félt, bogy meghasad a szive ... Aztán változás állott be az életében, mikor először ment el a phillotowni kis bányásztemplomba. Az öreg pap csodálatos hangon beszélt, különös láng lobogott a szemében, édes vigasztalás volt a szavaiban. Lelkében újra megnyugvás, erős bizodalom keletkezett és azontúl nem mult el istentisztelet a plillotowni kis templomban, hogy ő ott ne lett volna. És csodálatos, ettől az időtől kezdve egészen más szemmel nézte már a világot. Meggyötört lelkében kivirágzott a hit virága. Nem gondolt többé halálra, nem kerülte többé az emberek tekintetét, mert ugy érezte, hogy Jézus végtelen irgalmassága az ű bűnét megbocsátotta és ez a tudat végtelen boldoggá tette. Csak egy kívánsága volt még. Hogy mégegyszer megláthassa azokat, akiknek oly nagy szomorúságot okozott és a bűnbánat könnyeit ott hullathassa az ő lábukról. Félretette a keresetét és számította a napokat: mikor lesz annyi pénze, hogy telik a hazautazásra. Sokszor erős vágy fogt; el, szeretett volna hazarepülni! Haza, az ő szegény, öreg, szenvedő szüleihez. De nehezen gyűlt a pénz, nagyon nehezen. Le sem lehet irni azt az érzést, amelylyel utrakelt és nekiindult a hosszú, végtelennek tetsző útnak, az óceánon, a sok országon keresztül . . . Hosszú volt az ut, nagyon hosszú. Sok mindenféle baj, kellemetlenség érte, de mégis eljutott a magyar határig, itt azonban, — sok emberrel megesett már, — elfogyott a pénze s igy a hátrafekvő utat gyalog kellett megtennie. De attól sem riadt l l rr Legelismertebb oég. AG O D E Z S O Érmekkel kitöntetve! első pápai férfi-divatterme PÁPA, Fő-tér. 53. szám Nagymunkás szabó segédek felvétetnek. Kifogástalan szabású férfiruhák, papiruhák, uradalmi erdésztisztek, nek, postásoknak, vasutasoknak, erdőőröknek, úgyszintén minden egyenruhát viselő testületnek egyenruhák legelegánsabban mérték után