Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-06-14 / 24. szám

IIL évfolyam. Pápa, 1908. junius 14. 24. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör s a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körnek hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2*50 K Egyes szám ára 24 fillér. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Multunk emlékei. Prohászka Ottokár püspök beszéde a székesfehérvári dalos-ünnepen. Elszorult szívvel járom e hazát; fülembe cseng annak az angol utazónak a szava: ország, melynek nincsenek városai! Nincsenek emlékeink, melyekből az ezredéves élet kőbe-ércbe vésve sugárzanék lelkünkbe; nincsenek dómjaink, melyeknek misztikus kőrengetegei lehelnék felénk a mélység s az áhitat érzelmeit; nincsenek árkádjaink, palotáink, régi múltnak beszédes színhelyei, hol a géniusz sugallatai szólnának szivünkhöz; földúlt itt török, tatár mindent; elpusztította az életet, földúlta még sirjainkat is. Magyarország népe igy áldozatok népe lett, áldozatul kért tőle Isten mindent: verejtéket, vagyont, vért, életet, — áldozatul polgárosodást, tűzhelyt, oltárt, ~r áldozatul szentjeit és sirjait! A költő szavai szerint: Hellásznak kincse egy elomló rom, tied hazám egy szentelt fájdalom; — hát e szen- ' telt fájdalommal szivében a történelmi hivatás áldozatkész öntudatával lelkében él, küzd, hal a magyar! De hát panaszkodjunk efölött, sirjunk, sajnálkozzunk? nem, itt csak egy érzésnek lehet helye: csodálkozzunk és bízzunk! Hősi népet ne sirassunk; hősöket, erőt siratni nem illik s az erő a hősben soha nem törik le, mindig övé az erkölcsi fölség koszorúja; vértanúinkat ne gyászoljuk, ha egük gyászba borult is, de az elborult égből cikázott ki a szellem villáma s minél sötétebb volt felhője, annál vakitóbb lett fénye. A hősi népben ugyanis mélységes erők rejlenek, halhatatlan élet tüze ég benne s ha áldozata beteljesedett, géniusza ismét alkotásra hivja azt; a harcok erejét azután a béke müveibe fekteti; idealizálja múltját, hogy szebb jelent alkosson a mult nagy ideáljainak kultuszában, naggyá nevelje a világ uj Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. harcait s uj győzelmeit megvivó nemzedéket. Ez a kultusz, a nagy multat szebb jelenben érvényesítő kultusz gyűjtött ma ide minket; az lép ma elénk azzal az igénnyel, hogy sz. Istvánnak emléket emeljünk Székesfehérváron. Az ország ugyan emelt már szobrot az Árpádházból származó első koronás királynak; Buda várában áll e szép emlék; de valljuk be, ha nem is állna ott, nem nélkülöznők, de ahol azt méltán nélkülözzük s mert nincs, szemrehányást érzünk, az Székesfehérvár. S méltán! hisz e város neve Székesfehérvár, azt a királyi széket hivja emlékezetünkbe, melyet István király állított ide Magyarország trónjául s a latin szó »Alba regia«, a királyi Alba, azt a királyt emlegeti, kit nem kell nevén nevezni; mindenki tudja, hogy ki az, akit a magyar nép katexochén királynak tart; akit sirva keres, mikor elzokogja: hol vagy István király, téged 1 magyar kivan! — Székesfehérvárnak vidéke is a szent király emlékével van átitatva s ha lelki szemünkkej Veszprém., Bodajk, Pannonhalma és Bakonybél fölött ellebbenni látjuk fényes árnyékát, de az ő székvárosa, hol megtér, Székesfehérvár. E város földjébe taposta az irgalom útjait, mikor mezítláb ellátogatott a szegények kunyhóihoz, — itt emelte bazilikáját, — e földbe van keverve haló pora; s még sincs templom, vár, palota, de még egy kő, fal vagy sir sem, mely nagyságának tiszteletére hivja fel a késő ivadékot. Székesfehérvár ki akarja ezt most pótolni, az a fehérvár, mely a kezdődő hazának fővárosa volt s mely tudja, hogy mivel tartozik a haza atyjának. A kuliura nagyrabecsüli a teremtő nagy gondolatait s megjelöli utjukat. Ahol költők, tudósok jártak nagy eszI mékkel terhesen, ahol dolgoztak megI v'ösitásokon, márványtáblák ragyognak Szerkesztőség: Pápán, Fő-tér 13-ik házszám. A kiadóhivatal vez i 'e : SÜLE GÁBOR, viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz HajnÓCZky Árpád és VajditS Károly könyvkereskedése. felénk s hirdetik a nagy eseményt. Szent István is nagy gondolattal járt itt Fehérvár földjén, az alkotmányos, magyar királyságnak, a hazának gondolatával. Ez az ő műve volt. A haza, az alkotmányos magyar királyság megalapítása István király műve. Sokan jártak ily gondolattal éppen itt, de a gondolat hiu terv maradt s meg nem valósult. Járt előttünk római, kelta, germán, szláv népáradat, de hiába fogódzkodtak a Tátra s Fátra szikláiba, hiába építettek gátat, elsöpörte őket a népvándorlás zivatara. Végre jött a providenciális nép, rokonaiból kiszakadva, — jött, mint a vándorszikla, nem glecserek hátán, de a népvándorlás árján, hogy beleékelődjék a germán és szláv népek közé; jött, azzal a misszióval, hogy gránitfala legyen a nyugati kultúrának. Ezt a missziót István király váltotta valóra; ő fogta a népet szelídebb erkölcsre, ő keresztelte meg vérrel s Szentlélekkel s felavatta azzá, aminek a magyarnak lenni kellett: »propugnaculum Ecclesiae«, a nyugati kulturkereszténység bástyájává, — »gladiatores Christi«, Krisztus harcnépévé, — »castra Altissimi«, az Isten táborába. Elapadt volna a magyarnak vére pogány őseink csatáin, elszivárgóit volna idegen földön nemtelen garázdálkodásban, ha nincs, ki a vért nem a porondra önti, hanem verejtékes munkában gyümölcsözteti. Szent kéz kellett ahhoz, mely betapassza a vérző sebeket, erős kar kelleti ahhoz, hogy a népet a kelettől Bizánctól el a nyugati kultura útjaira terelje. E koronás, elsű király, a hazának atyja, néz kilencszáz éves múltról Székesfehérvárra; keresi templomát, palotáját, sirját, — találja hát föl legalább emlékét. A régi népek hite az volt, hogy akinek sirja nincs, annak lelke nyugtalanul bolyong; hát, biztosan tudjuk, hogy István lelke dicsőséges és nem bolyong, de a mi szi-