Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)
1908-06-14 / 24. szám
2. PÁPA és VIDÉKE 1908. Junius 14. vünk igenis nyugtalan s lelkünkben vád hangzik, mig Fehérváron nem emelünk István királynak emléket, melyen szivünk s szemünk megpihenhet. De Fehérvár nemcsak háza s vára volt Szent Istvánnak, hanem az Árpádok koronázó városa lett, még pedig szent István kegyéből. Esztergomból a szent király Fehérvárra költözködött s hogy tényét emelje, királyi lakot, iskolákat, káptalant alapított, bazilikát épített s e bazilikában állította föl székét s helyezte el a szent koronái. Maga ugyan Esztergomban koronáztatott meg, de utódai koronáztatási helyéül Fehérvárt tette. Aki tudja, hogy korona s koronázás mit jelent a magyar történelemben, az tudja értékelni a dicsőséget is, melyet István király a korona által Fehérvárnak juttatott. A korona a legfőbb jogi fogalom a magyar közjogban. Nem jelent az királyt, hanem királyt s nemzetet egyesítő állameszmét, — jelképezi a független magyar királyságot. A korona emeli közjogi méltóságra a királyt s hogy a koronázás megtörténhessék, esküt kiván s hitlevelet, hogy a király a nemzetet alkotmánya s törvényei szerint kormányozza. — A szent korona az erő s a hűség korongja, mely egybeköti Magyarország földjét s népeit; rettenetes harcokban kellett a szent korona országait kelet-nyugat ellen megvédeni s ezekben a szent korona volt a magyar erő s lelkesedés szimbóluma. Ez az aranykarika volt a hűség gyűrűje, ez volt a nemzetet összetartó, északi s déli kárpátok gránitfalánál keményebb, közjogi pánt. Szent István Fehérváron épített e koronának mentsvárat., itt állitotta fel oltárát s azóta lelkűnkhe vésődött e nemzeti ideálnak tisztelete, szerettük s hivek voltunk hozzá. Pedig oh menynyibe került ez a hűség, mennyi vérbe, áldozatba; megostromolták sokszor, letörtek ismételten! Fordult az idő: más város vette őrizete alá a koronát, idegenbe is jutott, föld alá is került, sőt a korona által jelzett állameszmével szemben más irányzatok kerekedtek felül s Szent István, Szent László, Hunyadi, Rákóczi, Kossuth Magyarországának oltárával szemben bálványokat is állított fel a történelmi érzésben megfogyatkozott tudomány, de mind e veszedelmekben napunk, vértünk, ideálunk a szent korona volt, meg nem tántorodtunk nemzeti hitünkben s érzésünkben. Mily méltányos gondolat tehát az, hogy a szent koronához ragaszkodó ez < őskoronázó város, e nemzeti eszmény- : nek s érzésnek az első koronás király emlékében állítson fel emléket, — hogy István király a régi Fehérvár falai közt a szent koronával a fején, jelképezze a nemzeti államnak s függetlenségünknek s szabadságunknak ezredéves hagyományait. De a kegyelet is int minket erre. Itt volt Szent István sirja; .a püspöki kertben van az a darab szent föld, mely — ha török-tatár nem dúl — nemzeti zarándokhelye volna a magyarnak; jeltelen a sir tája, talán csak egy-két virág diszlik' rajta; koszorutlan a sir, jázminok köritik a szentély helyét s virágzó akác- és hársfák hullatják rá hervadó szirmaikat s ott, hol az áhítatos fájdalom elsirja azt, hogy: »Hol vagy István király, téged magyar kiván«, gerlice búg s a sárgarigó füttye hallik! íme első szent királyunk sirhelyét nem ismerjük! De mit panaszkodom, mit keresek sirt, hamut, földet, mikor világtörténeti nagyságban él köztünk szelleme s e pusztaság, e tagadás s e tarlók fölött annál impozánsabban nyúlik meg alakja. Lelkünk elé áll Istvánban a nagy ember a középkor alázatos hitében s könyörületes szeretetében, — a mélyen járó lélek a belső világ tökéletességével, a hatalmas férfiú, ki az ország gondját, ügyes-bajos dolgát egymaga kezelte, ki a politika, a közjó, a közérdek hatalmas intézője volt. Oly korban emelkedik ki ezen a fölényes nagyság, mikor a népek még nem ébredtek öntudatra, mikor a tömegek fölett s azok élén a hatalmas egyedek álltak a horáciusi vers szerint: Gum tot sustineas, Et tanta negotia solus! A mai demokrácia a népben rejlő m.nden erőt a tettek mezejére hiv; az akkori arisztokrácia egyesek kiválóságát nevelte és égig emelte. Rettenetes Iván, a moszkovita vezér azt döröghette fegyveres népe felé: az Isten az Égben az én Istenem, ati Istenetek pedig én vagyok. A magyar szabadság földjén ily bálványnak helye nem volt, de azért igen állt a nép s a hadak élén István király, a fölséges hadúr, a föltótlen vezér. Ennyi kiválóság, ily hagyományok, hit s nemzeti lelkesülés követelik Szent István király emlékének Székesfehérvár földjén való felállítását. Állítsuk hát föl az emléket! Ha kőből, ha ércből lesz is az az emlék, nem lesz az kő, hiszen szellemmel, lélekkel lesz telítve; nem lesz az néma, hanem kiáltó szó lesz s kiáltását minden magyar megérti! Állítsuk föl mint régi múltnak s hagyományainknak emlékét, mert szükségünk van a történeti folytonosság kapcsaira. Oly időkre emlékeztet majd minket az emlék, mikor hit, hűség erkölcs, nemzeti állam, nemzeti egység problémák nem voltak s buzdit majd arra, hogy megint ne legyenek. De ne álljon tarlón, ne kultura nélküli környezetben az emlék, hanem fogjunk kezet s dolgozzunk, hogy virágos kertté legyen hires Pannónia s a régi nagyságnak szobrokat állító magyarság, mely a régi eszményt uj tartalommal tölti ki, legyen e szobor koszorúja ! Akkor az a kő bástya lesz, a nemzet körülötte erős lesz s áldás gyanánt lebeg fölötte Szent István király biztató, éltető emlékezete. Megyei közgyűlés. Vármegyénk f. hó 9-én tartotta meg tavaszi rendes közgyűlését. A megyei képviselők feltűnő nagy számban jelentek meg, a mit elsősorban a választásoknak lehet tulajdonítani. Szavazni mindig szeretett a magyar ember, nem csoda hát, ha sok olyan képviselőt láttunk, aki máskor a — távolmaradásával szokta szolgálni a közügyeket. A közgyűlést kedden d. e. fél 10-kor szép beszéd kíséretében nyitotta meg Hunkár Dénes főispán. Az élénk éljenzéssel fogadott elnöki megnyitó ulán a megyei főjegyző felolvasta az alispáni jelentést. A jelentés különösen kiemel a csendőrség szapóritását. Megígérte az alispán, hogy rövidesen végrehajtja a megyegyűlés azon határozatát, hogy a járási főbirák hivatalos helyiségeit össze kell kötni telefon utján a jegyzőségekkel és az őrsparancsnokságokkal. A megyegyülés nagy tetszéssel fogadta az alispán jelentését és elhatározta a megyei telefon felállítását. Kemény Pál ügyvéd, a zirci kerület volt orsz. képviselője a legnagyobb elismeréssel hivatkozott az alispán tüzetes, mindenre kiterjedő jelentéseért, de kénytelen nyíltan kimondani, hogy a személy és vagyonbiztonság korántsem oly kielégítő, mint a milyennek a jelentés kitünteti. Csak egy esetet említ: Zircen egy hét alatt 6 betöréses lopás történt s tudja, hogy ez nem szórványos jelenség, hanem más községekben is igy van. Arra kéri az alispánt, utasítsa a községi elöljáróságokat ilyen esetekben nagyobb erélyre, szigorúbb fellépésre. Koller Sándor alispán kijelenti, hogy neki is van tudomása a felhozott esetekről és intézkedett is, hogy minden csendőrőrsön meglegyen a teljes létszám. Azonkivül a kerületi parancsnokságot is megkérte, hogy szaporítsa a létszámot ott, ahol gyakoriabbak a betöréses lopások. A gyűlés örömmel vette tudomásul az alispán válaszát.