Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-04-19 / 16. szám

1 PÁPA és VIDÉKE 1908. március 22. s csak 1665 ben került az elefánt hátára. Rómának ez az egyetlen gótstilii temploma, azon a helyen van, ahol Pornpejus Minerva temploma állott. A háttérből két mécsnek lobogó világa csillog felénk: Siena arany virágának sirja mellett égnek. Itt nyugszik ugyanis az a kedves leányka, akit a világtörténelem legcsodásabb jelenségének« tartanak az emberek. Itt várja a feltámadást, a kinek érdeme és; dicsősége, hogy a pápák Avignonbói visszatértek Rómába s aki inkább égi lény, angyal, mintsem föld szülötte, Sienai szent Katalin sirja mellett olyan jól esik az imádság. Mikor fel-fellobban a mécsnek lángja s ráesik a mintegy alvó dominikánus apáca finom arcára, aki festett szoborban fekszik, az ember azt hiszi, hogy csákugyan alszik s szinte aggódás fogja el a szivet a törékeny, filigrán leány közelében. Michelangelo hires Krisztus szobra szelíden néz reánk; közbe-közbe megjelenik egy fehér dominikánus, hogy az oltáron igazítson valamit, a szomszéd szentségkápolnában pedig reszketve égnek a mécsek s reszkető fényt vetnek a magányosan, csendben ájtatoskodóra. Ez a kis körséta alig kerül több időbe egy negyedóránál. S igy sétálhatni Rómában akár minden nap oly helyeken, ahol nemes érzelmek fakadnak a szívben, tágul a lélek látóhatára s az akarat jóra buzdul. * A nagy lateráni basilikával átellenben van a Scala santa, a szent lépcső kápolnája. Ezen a lépcsőn ment föl Üdvözítő, miután megostorozták, arra a teraszra, honnan Pilátus a népnek bemutatta: »Ecce homo.« Nem igen akad még- hely, amely szelídebben s mégis mélyreható érzéseket fakasztana az emberi szívben. A pitvarban ott van egyfelől az áruló .ludás márványszobra abban a pillanatban, midőn megcsókolja jótevő mesterét, másfelől az Ecce homo megrázó alakja. 28 széles és hosszú márváylépcsőn megy föl az ember térdenállva az emelvényre; a lépcső faburkolattal van borítva, itt-ott beüvegezett nyilasokkal, melyeken át láthatók az Üdvözítő vérének nyomai. Áhítatos csend honol; pedig százan és százan ájtatoskodnak itten. Csak fohászok szállanak a levegőben s némán, szótlanul beszél a sziv, a lélek a maga ügyes-bajos dolgairól az Üdvözítővel, aki egykor itten roskadozva lépdegélt. Es az ő szenvedése annyira megkapja lelkünket, hogy amikor átmegyünk az ő szent keresztjének templomába, bár ragyog, mosolyog a nap, kedélyünk még sem tud felvidulni. Ciceró, a rómaiak nagy szónoka, igy szólt egy izben: »Gonosztett a római polgárt bilincsbe verni; szörnytett megverni, szinte apagyilkosság megölni;,— de keresztre feszíteni — mit mondjak róla? Nincs szó, mely e büntetésnek fellázító voltát kifejezze.« S nekünk ez a keresztfa mégis drága ereklyénk. Jézus halála után római szokás szerint a keresztre feszítette:-' sirjai közelében ásták el a három keresztet. Idők folytán pogány templomok és oltárok emelésével szentségtelenitették el a pogány császárok ama helyeket, hol Krisztus urunk élt ésszenvedett s ahol egykor Jézus drágalátos vére hullott, a pogányok zajos mulatságban, förtelmes bűnökben tobzódtak. A 4. század elején hős elhatározás támadt Nagy Konstantin császár ,80 éves édesanyjának, sz. Ilonának lelkében. Elzarándokolt Jeruzsálembe, hogy a szént helyeket megtisztítsa a pogányok becstelens'égétől. Lerontotta a pogány templomokat s elhordatta a felhalmozódott törmeléket. Munka közben ráakadtak a kősziklába vágott szent sirra s mellette három keresztfára. Kétségkívül, egyikükön fügött a Megváltó. De melyiken ? A legenda szerint Makarius, jeruzsálemi püspök nyilvános ájtatosságot tartott s egész Jeruzsálem könyörgött az Úrhoz: ismertesse föl valahogy Jézus keresztjét. Erre egy előkelő, halálos beteg asszonyt, hoztak oda s odaértették a három kereszt mindegyikéhez. A két elsőnél semmit sem vettek észre, de amikor a harmadikhoz értették, az asszony nyomban egészséges lett. Örömmámorban úszott az embersokaság a csodának tanuja, s vele ünnepelt az egész kereszténység, mert föllelte az Ur keresztjét. Ennek, emléknapja a május 3.-a; a szent kereszt megtalálásának az ünnepe. A boldog Ilona fiának, Konstantinnak küldött egy részt a drága ereklyéből; a másikat megőrzés végett Rómában, a tőle épített staCroce templomba, a harmadikat pedig az épülő szent sir templomban helyezték el. 614. esztendőben II. Chosroes, perzsa király, a keresztények halálos ellensége, megtámadta Jeruzsálemet s a zsidók segítségével be is vette. Rémséges mészárlást követett el s magával vitte a legdrágább kincseket, köztük a sz. keresztet is, azon reményben, hogy a keresztények nagy váltságdijat fizetnek majd érte. A foglyul esett patriarcha szemeláttára egy ezüst ládába zárták, lepecsételték s erős toronyban őjizt'ették a keresztfát. Heraklius császár békét akart kötni a perzsa királlyal, de gúnynál egyebet nem kapott. Kétségbeesett tanácstalanságában ott akarta hagyni Konstantinápolyt s Afrikába szándékozott menni. Ekkor elébe állott Sergius, a főváros patriarcha ja, s addig kért-könyörgött, mig csak újra harcba nem szállt a perzsákkal. Most aztán győzött s a sz. keresztet diadallal hozta vissza Konstantinápolyba 628-ban. Egy évre rá Jeruzsálembe vitték vissza | a keresztfát. Soha még a város oly díszesen | nem ragyogott, mint ekkor. Heraklius fényes I kísérettel __ tartott a kálvária felé. Császári öltözétben ő maga vitt,e vállán a keresztfát. Du mikor a város kapujához ért, mely a Golgothára visz, — mondja a legenda — mintha lába gyökeret vert volna,

1|se előre, se hátra lépni nem tudott. A nép szörnyűködött, a kiséret nem tudott hova lenni félelmében. Ekkor a város püspöke térdre borult, buzgón imádkozott s aztán ig) szólt: — Mit gondolsz, felséges uram, méltó vagy-e drága ruhádban vinni ^ a szegény Jézus keresztfáját. Ruhád ragyog az aranytól, gyöngyés drágakőtől, Jézus ruhája pedig szegényes volt és fogyatékos; — fejeden drága korona szórja a fényt; Jézus fejét töviskorona borította ; — lábadat gyöngyös cipő födi; Jézus lába mezítelen volt. Erre a császár letette méltósága jelvényeit s könnyű szerrel vitte föl a 'keresztet. A nép arcra borult s hálás szívvel áldotta az Urat. Ez esemény ünnepnapja szept. 14.-e, a sz. kereszt felmagasztalásának ünnepe! És azóta a keresztfa ott van a sz. sir templomában. Drága ereklyénk az nekünk; mert »a keresztben vagyon az üdvösség, a keresztben az élet, a keresztben útálom az ellenségtől. A keresztről mennyei érzelmek fakadnak, a keresztről lelki erő, a keresztről szívbeli Ör.vendetesség ered. A keresztben van a szine-jav^ istenesség, a keresztben a tökéletesség fénycsomója. Nincs üdvösség, nincs remény az örök életre másban, mint a keresztben. Vedd tehát magadra keresztedet — mondja a régi-régi író, — kövesd Jézust s bemégy az örök életre. Ő előre ment, kereszt a vállán s meghalt éretted a kereszten, hogy te szintén viseljed magad keresztjét s a keTeszten halni kívánkozzál. Mert ha vele meghalsz, vele viszont élni is fogsz; s ha társa lész a szenvedésben, az lész a dicsőségben is«. Műdalokhoz való fordítások. i. Edvárd. Loewe K. - Herder. — A kardodról mért csorg a vér ? Edvárd ! Edvárd ! A kardodról mért csorg a vér ? Oly bús miért szived? Ó I Szép sólymom öltem, anyám, most meg -én. Anyám! Anyám! Szép sólymom öltem, anyám, most meg én: Ez bántja szivemet. Ö! De az ő vére nem oly piros! Edvárd! Edvárd! De az ő vére nem oly piros! Fiam I mond hát, mi bánt ? Ó! Pej lovam véritől oly piros! Anyám! Anyám! Pej lovam véritől oly piros ! Oly hű volt I Ez, mi bánt. ól • Van méned más; az ugy is vén ! Jidvárd! Edvárd I Van méned más; az úgyis vén ! Más bú ül lelkeden. Ó! Leszúrtam édes jó atyámat én! Anyám! Anyám !*) Leszúrtam édes jó atyámat én! S e bú ül lelkemen 1 Ó! S ezért most mit tész, gyermekem? Edvárd ! Edvárd ? S ezért mosi mit tész, gyermekem? Fiam ! mondd meg nekem ! Ól A földön nem lesz nyughelyem ! Anyám ! Anyám! *) Innét kezdve »anyám« hangjegyei az első szótag rövidsége miatt megfordított beosztással éneklendők.