Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-11-03 / 44. szám

.2. PÁPA és VIDÉKE 1907 november 3. az egyes körök, egyesületek ne maradjanak magukra hagyatva, sem ezek vei zetői ne érezzék magánosságukat, hogy a feilend ült buzgalom az erők szétfő rgácsolása, magára hagyatottsága miatt ne váljon seniihivé. -szükséges a tájékozódás az e yesek és az egész vidék keresztény mozgalmainak mibenléte, felől. Többen többet, nagyobbat létesíthetnek, többen együtt nagy dolgokra hivatottak. A nehézségek legyőzése a sok kívánalom teljesítése sok irányú tájékozódást kiváu és feltételez. Ezen célok, ezen gondolatok megvalósítása sürgősen kívánja, hogy azok. akik egyek gondolkodásban, vágyaikban, törekvésben, — legyenek egyek működésben és terveik kivitelében. Pápán, 1907. okt. 30-án Botka Jenő, Jándi Bernardin. Csaplár Antal, Jankovich Tihamér, dr Varga Rezső, Szekeres Bónis, Béri Zsigmond, Petrovies Mihály, Maár János, Mátz József, .Sülé Gábor, Grátzer János, Takács Gedeon. Énekeljüik! Os Székesfehérvár városában piros pünkösdkor nagy sokadalom Jészen. Magyar dalosok százai sereglenek össze versenyezni a legnemesebb értelemben, a legeszménjdEb versenyben: a sziv, a lélek versenyében, a dalban . . . S a mint igy elmerengnek dalosünnepeink szemet, szivet gyönyörködtető képén, lassan-lassan eltűnik szemem elől a mai világra emlékeztető minden modern külsőség s ott látom a távolban az olimpiai mezőt, hol gyöngéd kezek fonják a győztesek homlokára a legdrágább versenydijat : az erő bajnokának a csert, a lélek hősének a babért borostyánt, a sziv dalosának a rózsát. Ott látom az olimpiai mezőt és ázol Dunántul csaknem minden még oly kis városának dalosait is, és fájdalom tölt el. mikor a pápaiaknak hiányát iátom A rózsa mások homlokán Térjünk a dologra ! Pápa jóformán hires arról, hogy sok egyesülete van. Lám (s ez nem akar gtmy lenni) épp a minap volt arról szó e lapban, hogy az egyesületek elnökei is alakuljanak egyesületté, s bizonyos napokon ülésezzenek. Mért ne lehetne, egy dalegyesület is? Nem hinném, hogy akadna, ki át nem látná, hogy ennek mái' itt a legfőbb ideje, mert egy szép napon arra ébredünk, hogy nyilvánosan, ország-világ előtt leszólnak bennünket A Pápai Kath. Kör. melynek oly sok szép eszméje testet öltött már, vegye est az elárvult ügyet is a kezébe és alakítson, ha másként nem, hát a saját kebelében egy dalegyesületet. Egyet azonban előre bocsájtok Ne a karmester keressen magának énekeseket, hanem álljanak össze a dalosok és azok keressenek karmestert Hogy találni fognak, arról jót állok. Fel tehát! Énekeljünk. Szentgyőrgyi Sándor Függetlenségi pártértekezlet. A pápai függetlenségi és 48-as párt intéző bizottsága értekezletre gyűlt össze a mull. szombaton este a Jókai-kör helyiségében. Az értekezleten megjelent Jioitsy Pál is, városunk országgyűlési képviselője. Mielőtt áttérnénk az értekezlet ismertetésére, kénytelenek vagyunk elítélni azt a hangot, mely a gyűlésen uralkodott. Elvégre mindenkinek meglehet a maga egyéni meggyőződése, amelyet, tolmácsolhat is egész szabadon. De óvakodjék az olyan hangtól, mely méltán szült visszatetszést a legszélesebb körökben.' Hoitsy Pál sokkal tiszteltebb alakja- a magyar közéletnek és sokkal is érdemesebb mult áll a háta mögött, semhogy ily hangot bárki is megengedhessen magának vele szemben. Ezt még kellett említenünk: anélkül, hogy a dolog politikai részéi illetőleg - lapunk természeténél fogva — akár pro. akár kontra állást foglalnánk. A gyűlés egyetlen tárgya annak kérdésnek az eldöntése volt, hogy Hoibíy Pál tartson-e beszámolót, vagy ne. Hajnóczky Béla páraelnök az ülést megnyitva, szíves, szavakkal köszöntötte' a város képviselőjét s felhívta a jelenlevőket, hogy határozzanak a fölvetett kérdésben. Először Still József kir. közjegyző szólalt fel, aki a maga részéről időelőttinek tartja a beszámolót. Csak a napokban nyilt meg az uj ülésszak s igy a kormány és törvényhozás még nem hozhatott oly törvényeket és általában nem mulathat fel oly munkálkodást, hogy a beszámoló megtartása szükséges es megokolt lehetné. Kéri a bizottságot, hogy a beszámolót halasszák el későbbi időre. A bizottság igy is határozott. De tekintettel arra, hogy a választók közölt számosan vannak, akik a konnánv működésével nincsenek megelégedve, felkérte képviselőnket, hogy •Átugrott a kerítésen s eltűnt a kis .patak bokrai közt. Visszamentem a kért végébe s hallgattam tovább a zsidó mulatságot. De nem sokáig. Délről a Kriván felől furulyaszót hozott a szellő. Azt a kimondhatatlan fájdalma tót juhászuótát, mely áthatja veséket, fakasztja a könnyűt, repeszli a, szivet, melynek nem tud hangot adni semmi más szerszám a világon, csak a furulya. Leheveredtem a fűbe, néztem a csillagos égboltot s könnyes szemmel hallgattam, mint hozza felém a lágy déli szellő a Misó nótáját: Lassacskán juhocskák Az utas' mesgyéjén; Öreg juhász vagyok, Nehezen járok én. Ezen a határon A jó kakukmadár Nékem, juhocskáim, Nem sokáig szól már. Misó eltűnt. * Akkor tudtam meg, hogy Pesten téglát hord, mikor a rendőri hírek között olvastam, hogy leesett az álványról s kórházba került. Meglátogattam. Csak csont és bőr volt már. A melle szárazon hörgött s köhögni is alig bírt már. Lázban égő szeme hosszan tapadt rám s remegve kérdezte: Hol van Pepi? Var. gyermeke ? Megnyugtattam, hogy Pepi egészséges, mint. a inakk s már két fia is van. Elfordult; a fejét a párnába temette s ugy sírt csendesen. Megnyugtattam szegényt. 1'e.pi várja őt; nagyon szeretné látni. Jól esett neki a vigasztalás. Megígérte, hegy mihelyt felgyógyul, visszamegy falujába s kezébe veszi újból régi furulyáját. * Ősz felé. járt már az idő, mire haza kerültem a Kriván tövébe. De azért verőfényes, szép nyári napok jártak. A marha, juhállomány még kint volt a havasi legelőkön s csak vasárnap vetődött be egyik-másik pásztor, hogy a heti elemózsiát beszállítsa társainak. Alig fújtam ki az ut fáradalmait, kimentem az erdőbe s szinte megdöbbentem, mikor meghallottam a szomorú, bágyadt nótát: »Lassacskán juhocskám Az utas mesgyéjén ...« Nem tudtam tovább menni egy lépést sem. Megbűvölt egészen a rég nem hallott juhásznóta. Egy kis csend s utána njból egy ' másik, régi szerelmi dal zokog fel a furulyám »Mondd meg édes leikém, Szeréttél-é engem? Ha szerettél engem, Mért hagytál el engem?« Nem birtam ki tovább. Megragadtam Dezső karját: — Barátom, ki ez a furulyás? Dezső szomorúan legyintett a kezével: — Egy fiatal, beteg juhász. Beleszeretett egy zsidó lányba, aki férjhez ment az orra előtt. El bujdokolt a szerelmes legény s most visszajött betegen, meghalni. — Hisz ez akkor a Zaskvara Misó? — Ő szegény! Lágyan, álmadozón, elhalóan szólt a furulyaszó s egyszerre, hirtelen, minden átmenet nélkül éles füttyentésbe fult. Egy fájdalmas, sóhajtásszerü füty s aztán csend, halálos csend. Mindkettőnkben elállt a lélegzet. A legelésző juhok felvetik fejüket s valami bánatos, gyermekes bégetéssel szaladnak egy málnabokor felé. Oda törtet a két