Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-08-19 / 13.szám

Pápa, 1906. aiiguztiiss 19. 13. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR. Szerkesztőség: Pápán, Petöíi-uíca iö-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is .Uető minden­nemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal : Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Augusztus 20. ( Cr.) Minden magyar ember tudja, hogy aug. 20-án szt István király napja van. Ünnepel ekkor az egész ország. Temp­lomba siet e napon a nemzet minden polgára, szegényje és gazdagja egyaránt. Buzgón és dicsőitő imával fordul e na­pon a Mindenhatóhoz, a nemzeteknek Istenéhez, e hazának minden hű fia. Téged dicsőit Urunk és Teremtőnk, hálát zeng neked azon kegyelmedért, hogy nekünk szt Istvánt adál, kinek nevének említésekor gyorsabban dobog a szív, tetteinek hallatára csodálat s nemes büszkeség" fog el, emlékét mé­lyen szivünkben hordozzuk. Igaz haza­fiúi érzelemmel s vallásos kegyelettel hódolunk emlékének és fiúi szeretettel sietünk a kegyelet adóját leróni szent István királyunk előtt. Nagv — és hazánk fennállásának alapját képező — tetteit nem lehet ily sziik keretek közé számítani, de első koronás királyunkról, az Istennek ezen rendkívüli eszközéről kegyelettel meg­emlékezni, erényein épülni, a hálás utódaikra nézve nemcsak szent köte­lesség, de üdvös is. Ha életrajzát olvassuk, ha a tör­ténelmet forgatjuk, azt látjuk, hogy tö­kéletes voll mint keresztény ember, hogy nagy volt mint király és atya egyaránt. Az imádkozásban, az igazi benső ima gyakorlásában és az ön megtaga­dásban az igazi példakép. Nem órákat, de éjeket töltött el imazsámolán s ez órákat önsanyargatással, böjttel és osto­rozással édesgette. Bíborpalást fedte, arany korona ragyogott fején, de alul durva daróc inget viseli,' amely annál inkább kínozta, minél jobban simult testéhez a királyi palást. Irgalmasságát, bőkezűségét, összes erényeit mi sem hirdeti biztosabban, mint a szt Jobb, melyet Isten példaképpen az ezer és ezer buzgó és áldó fohász meghallga­tására épségben megtartott századokon át. Az egyház bőséges ellátásával, püspök­ségek alapításával, templomok és isko­lák emelésével és hogy ő a királv maga is felment a szószékre, és hirdette az evangéliumot, az apostoli nevet méltán megérdemelte. Szt István király nemcsak keresz­ténységet adott hazánknak, de bölcses­ségeivel olv önálló államformát, amely­nek lényege még ma is meg van. A gondos atya egész életén ke­resztül .gyermeke jó neveléséről gondos­kodik. halálos ágyán is annak jövője lebeg szeme előtt. Szent István, hogy Imre fiát jól neveié, hogy annak bol­dogságát biztosította, bizonyítja, hogy örökké példányképe leszen az ifjúság­nak, akihez életszentségben hasonlót még a szentek közt is keveset találunk. Midőn fia, Imre előbb elnyerte az égi koronát, mint a földit, a koronát az egész országgal felajánlotta Isten anyjának. S ha hazánk múltját vizs­gáljuk. be kell látnunk, hogy Nagy­asszonyunk oltalma egyike azon ténye­zőknek, hogy édes hazánk ezeréves határkövet elért. Midőn kegyelettel emlékezünk szt. István nagy tetteire felmelegszik szivünk TAJCCA Csalódások világa. (Fol}' tata*./ Irta : Béri F. Zsigmond. Amint megérkeztek Várad alá, fényes küldöttség vágtatott eléjük. Körülvették a fejedelmét, s diadalme­netben kisérték a vár alá, mely előtt diszőr­séget állott a pasa serege. Megfújták a trombitákat, a várfalakon megzendültek a kürtök, meghajtották a bon­csokokat és lófarkas zászlókat. A rengeteg szablya káprázatos fényben csillogott a napsu­gárban. Igazán ugy fogadták, mint egy fejedelmet. Pedig csak szegény bujdosó volt,akinek ÍO.(XK) forint van kitűzve a fejére . . . — Látod? — kérdezte diadalmas arc­cal Thököly Szirmaylól. A lelke repesett örömében. Úgy tűnt fel előtte az egész ragyogó jelenet, mint fényes, feledhetetlen szép álom. Vagy talán úgyis csak álom volt? . . . A várkapuban hódoló arccal várta prüsz­kölő paripáján a váradi pasa. Harsány hangon vezényelt tisztelgést em­bereinek. Thököly mosolyogva viszonozta az üd­vözlést. De egyszerre csak elsötétült az ég. A ragyogó álom szétfoszlott. A kapu dübörögve vágódott be, s a pokoli zajban a pasa vérben forgó szemmel ordította embereinek: Kötözzétek meg a gazembereket! Az a szegény, másfélezer magyar ez alatt halálos aggodalomban várta a fejedelmet A vezérek igyekeztem ugyan eleinte lel­ket önteni a vitézekbe, de amint óra óra után mult anélkül, hogy a legcsekélyebb hir is érkezett volna, ők is elvesztették minden reménységüket.. Délután két óra felé egy magános lovas­vágtatott a magyar tábor felé. Már messziről lehetett látni loboi ó tur­bánját. Paripája ugy röpült, mint a táltos; fe­hér habokban ömlött le róla a verejték. Petrőcy lóra kapott s eléje vágtatott. Mikor már alig két lépésnyire voltak egy­mástól, megdöbbenve rántotta vissza lova zabláját. A lobogó turbános török — Szirraay volt. Az arca tele vérrel, porral, a ruhája foszlá­nyokban csüngött le róla. — Mi baj, az Isten szerelméért? — — A fejedelmet elfogta a váradi pasa. Én is csak úgy tudtam megmenekülni, hogy leszúrtam az őrömet s magam bújtam a ru­hájába. Petrőcy sötét kétségbeeséssel nézett maga elé. — Szegény, szegény Magyarország! — hörögte szivet tépő fájdalommal. S rá fölzendült a tábor is. Sötéten, vi­gasztalanul: — Szegény, szegény Magyarország!

Next

/
Oldalképek
Tartalom