Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-08-19 / 13.szám

'4. PÁPA és VIDÉKE 190

6. augusztus 2

6. azok hatása alatt és fogadást teszünk, hogy példáját követjük. De hát hogy? Nem lehetünk mi király, nem mehetünk prédikálni, kolostorokat mi nem alapíthatunk ! Ezt nem! De levethetjük már egyszer ezt a jellemző gyávaságot. Térithetünk mi is, de először önmagunkat és fogadalmat teszünk, hogy ezután nem leszünk csak anyakönyves katholikusok, hanem nyíltan is. Katholikus voltunkat ezután bátran meg merjük vallani, még gunyolások közt is. Hadd legyen általános a jelszó: «Vissza oda, ahonnan eltértünk, a gyakorlati kereszténységhez!» Néhány fillérje még mindig marad a civil és nem civil, illetőleg a hivő és tanító tagoknak, amelyet katholikus ügyekre szánhat. Csak né izünk körül, igen sok hely ahol kolostor nincs, de kunyhóra égető szükség van s ha összetesszük a filléreket, ha nem zzugoriaskodik, akitől tellene több is, felépül az. Tegyen meg mindenki annyit, a mennyit szellemi és anyagi ereje enged s akkor: „nem árthat szent István remek müvének sem pokoli ármány, sem emberi furfang, sem a kereszt gyűlök aknamunkája" és állani fog édes hazánk Magyarország! Jegyzetek a pápai soc. demokraták nyilt leveléhez. «A pápai szervezett munkások» «Nyilt levelet» intéztek Pápa város t. közönségéhez, melyben kettős támadás foglaltatik. Elsősorban ifj. Faa Mihály építési II. Thököly a felindulástól remegve járt fölalá cellájában. Egyszerre csak kinyílt az ajtó. s belépett a pasa. A fogoly ugy tett, mintha észre sem venné. Mereven nézett ki a messze, messze rónaságra, honnan a szabadság lelke lüktetett feléje. A pasa elvörösödött, de igyekezett megőrizni higgadtságát. Mosolygó accal lépett a fejedelemhez. — Nézd, visszahoztam a kardodat. Szabadon járhatsz, kelhetsz, de a várból nem szabad kilépned. Egyébként nem tudom, mi történik veled. Várom a budai pasa parancsát. S átnyújtotta a kardot a fejedelemnek. Thököly kezébe vette a csillogó acélt, mely annyi diadalmas csatában ragyogott a sorok élén. Ajkához emelte, megcsókolta, a könnye is ráhullott, aztán a térdéhez szorította — összetörte. A pasa elsáppadt dühében. — Miért törted össze? — Miért? — kérdezte a fejedelem s vállalkozót, azután a pápai ker. munkásegyletet támadják meg a soc. demokraták szokott nyegle, tolakodó, kihívó hangján, az ő nekik legsajátosabb és legegyénibb tárgyilagosságokkal, gyanúsító, fenyegető és legerősebben hatli.ellenes hangon és tartalommal. Ifj. Faa Mihálynak az a rettenetes bűne van, hogy csak oly munkást alkalmaz, aki tagja a ker. munkásegyesületnek. Ebben kettős veszedelmet látnak; először is azt, hogy ő lehetetlenné akarja tenni az építőmunkások szervezkedését, másodszor, hogy szerintük, pártfogásába vette a felekezeti villongás terjesztőjét, sőt örökös nyugtalanitóját, a ker. munkásegyesületet, mert a ker. socializmus nem más, mint «figyelemre méltó jelensége a vallási türelmetlenségnek» . Gondolhatjuk, mint vádolja, miért támadja a ker. munkásegyletet; — mivel a nyilt levél szerint, mig egyrészt a felekezeti villongás iiszkét dobta a munkások, sőt az egész város népe közé és nyíltan az antiszemitizmust propagálja, addig másrészt a munkásság gazdasági érdekei és a felebaráti szeretet helyett vad brutalitások színhelye és meggyőződések megölője. Itj. Faa Mihályt nem nekünk kell megvédenünk. Ismeri őt mindenki. Ő talpig ember, számottevő polgára a varosnak. S erre becsületes munkája, rátermettsége, szakértelme, egyéni tisztessége által küzdötte fel magát. Ilyen munkán Isten áldása van! Munkásainak megadta a magukét; akikkel üzleti összeköttetései voltak, azoknak megnyerte becsülését és bizalmát. Ezek kőalakja egy fejjel magasabbnak látszott. —Miért? Mert én ezt a kardot a padisahtól kaptam s a mai naptól fogva nem füz többe hozzá semmi kötelék. Ugy szakadt szét a török-magyar barátság, ahogy ez az acélpenge elpattant. Erőszakosan. De mig ezt a pengét ügyes mester tán össze tudja forrasztani, a török-magyar szivet nincs az a hatalom, ami még egyszer összeforraszsza. — Nincs is rá szükség! — orditotta gőgösen a pasa •— Különben majd megtörik még a te kemény nyakad is ! — A fejedelem izgatottan nézett a török szeme közé. — Ugy-e ti ki akartok engem szolgáltatni a császárnak? A pasa hallgatott, de Thököly megértette ezt a néma beszédet. — Teljesen rátok vall ez a gyalázatos, kétszínű eljárás, ti hitvány kétlelkű árulók! kiáltotta szenvedélyesen. — De keserűen csalódtok, ha azt hiszitek, hogy az én kiszolgáltatásommal békét nyertek. Hiszen úgyis a császáré már minden, ahol előbb az én lozött lehettek természetesen reformátusok is, evangélikusok is, zsidók is. De hisz munkásai között is lehettek ezen felekezetek hivei. Csak az itt a szóváteendő, hogy mivel ifj. Faa Mihály volt olyan bátor ember, hogy a folyton sztrájkot rendező, magukat nyíltan hazátlannak, nemzetközinek és büszkén vallástalannak nevező embereket merte nélkülözni, söt ki merte mondani, hogy ezek tőle munkát nem kapnak, az az ember nemcsak a vörösek szemében, hanem más, de épen ugy elfogidt emberek szemében is nemcsak szálka, hanem borzasztó gerenda is. Joga az embernek megválogatnia, kiknek ád munkát, kiknek ád kenyeret. És ha nem tetszik valakinek ifj. Faa Mihály keresztény felfogása és hazafias érzülete, miért tartja kezét az ő pénze után ? Nem különös-e, hogy mig a demokraták a legnagyobb erőszakkal belekényszeritik szaktársaikat az egyes szakszervezetekbe, hol bizony nagy a fizetség; kényszeritik a szaklapok járatására, amit Garami Ernő és társai nem csinálnak ingyen; kényszerítik strájkra, tüntető sétára; mig bátran és csaknem korlátlan szabadsággal bojkottálják a nem soc. demokrata munkástársaikat, addig vadul és őrülten üvöltenek, ha valaki vissza akarja nekik adni a kölcsönt. Pedig mily más dolog az, ha valakit jogosan szerzett munkája végzésében akadályozok, vagy ha valakinek nem adok munkát, mert nem számize szerint való ember. Az első esetben kiütöm kezéből a kenyeret, a másik esetben nem bánom, ha szerez kenyebog'óm lengett. Nincs már a bécsi udvarnak szüksége az én fejemre. Békét nem nyertek. A harc, a végső leszámolás közelget a kereszt és a félhold között. Mily jó volna ha akkor én mellettetek állnék s mögöttem a magyarság szine-java. De a mai naptól fogva ne számítsatok a magyarra! Átkozott legyen az a kéz, mely titeket megsegít, átkozott még a föld is, amelyben nyugosztok! — A pasa sápadtan hallgatta. Belátta, hogy a fejedelemnek igaza van. Odalépett az ablakhoz. De megdöbbenve tántorodott vissza. — Nézz oda! — szólt elhaló hangon a fejedelemnek. Thököly kinézett. S elsápadt ő is. A kurucok épen most mentek el Kónyárról, mint a pusztitó förgeteg. De nem Thököly zászlaja lobog a soraik élén, hanem a császár lobogója. — Itt van a vétkes könnyelmüségtek ára ! — kiáltotta elkeseredve. — Ahány sziv, annyiszor két hősi kar szórta volna villámát a császár ellen a szultán hadseregében. S