Szent Benedek-rendi Szent Imre katolikus gimnázium, Pannonhalma, 1939

ORA kell. Meggyőzésünk alapján egyre jobban megérti a gyermek, hogy annak kell juttatnunk az elsőséget, a kedvezményt, akinek társadalmi körülményei miatt még nem volt eddig alkalma hasonló jót élvezni. Sőt hamarosan maguk fogják kivánni, hogy egy bizonyos kinálkozó kedvezményt eddig mostohább sorsban élő társuk kapjon meg. Különösen fontos, hogy önző, elsőségre való törekvéseik alkalmával fokozatosan átitassuk lelküket azzal a meggyőződéssel, hogy nem elsősorban anyagi javakban, hanem a lelki jóságban, a rendszeretetben, a hasznos ismeretekben, a másokért hozandó áldozatokban kell elsőségre törekednünk. Ha ugyanis nem fordítunk erre elég gondot, megrögződik lelkünkben a legrútabb hibák egyike, az önzés, »melynek nincs vigasztalása a földön«. A tízéves gyermeknek természetszerűen kicsiny a munkabírása. Komoly és kitartó testi vagy szellemi munkára teljesen alkalmatlan. Ugyanakkor szinte követelőleg lép fel benne a játékvágy, a játék szükségszerűségének érzése és mindeneknél na» gyobbra értékelése. Általános tapasztalat, hogy a tízéves gyermek, mikor középiskolai életének legelején a másnapra szóló munkához lát, nem a nehezebb tanulnivalót veszi eiő, pl. a megtanulandó nyelvtani szabályokat, hanem a legkönnyebbel kezdi, azzal, ami játékiellegű. Idejét be nem osztva először a rajzhoz fog — pedig esetleg csak egy hét múlva lesz rajzórája; majd jön a szépírás, a kottaírás, a térképpel való bíbelődés, az érdekesebb számtani feladat, majd a könnyebb vers s végül, mire az igazi tanulnivalóra kerülne a sor, már kifogyott az időből. Egyik legelső kötelességünk tehát, hogy megtanítsuk a gyermeket tanulni. Teendőnk tehát az, hogy a fiúkkal — idejüket beosztva — először együtt készüljünk. Elemi módon, de rá kell őket szoktanunk, hogy milyen fontos az idővel való gazdálkodás és a teendőknek nehezebb és fontosabb természetük szerint való beosztása. A tízéves gyermeknek a komoly, fárasztó testi és szellemi munkától való huzódozása és a játék felé való hajlása fiziológiailag és lélektanilag is a legtermészetesebb jelenség. Ha ezzel mi felnőttek nem számolunk és kelleténél erősebb munkára rákényszerítjük s az annyira szükséges játéktól elzárjuk, nagj on végzetes hibába eshetünk. A gyermeket nem lehet befogni hosszú és fárasztó munkába A délelőtti 4—5 órai iskolai munkára nem következhetik újabb hoss»ú délutáni munka. Ha valamikor, hát ebben a korban