Szent Benedek-rendi Szent Imre katolikus gimnázium, Pannonhalma, 1927

22 mas hullámokat hömpölygető Bosporus árjával szemben kijussunk a Pontus Euxinus partjához. Jó ideig küzdöttek evezőseink a habokkal, de sikertelenül. Alig néhány métert jutottunk előre. Végre is fel kellett hagyni a meddő kísérletezéssel. Kifeszítették a vitorlákat s így az erős szél vitorladagasztó fuvalma hamar átvitte csónakunkat az európai partra. Poétikus, de kockázatos vállalkozás. A félelem — azt hiszem — titokban mindenkinek szíve körül settenkedett. Egyik társunk aggodalmait leplezetlenül feltárta, de szokása szerint tréfás formában. „Gyávaságán" jóízűeket mosolygott Kattauer Vilmosné. Szegény akkor még nem gondolta, hogy 6 hét múlva vitorláscsónakról bukik hullámsírjába. Hogy mégis megláthassuk a Fekete-tengert, néhányan a legperzselőbb déli időben jó egy órai erőltetett gyaloglás után feljutottunk egy hegy magaslatára, a Fekete-tenger partjára. Xenophon katonáival együtt mi is „VcdazTK" kiáltással üdvözöltük a tengert s lóhalálában visszasiettünk elhagyott társainkhoz. A csónak indulásáig annyi időnk volt még, hogy rövid fürdéssel felüdítettük fáradt tagjainkat. Mielőtt elbúcsúznánk Konstantinápolytól, tekintsünk be legnagyobb külvárosába az ázsiai parton, Skutariba. Az ókorban Chrysopolisnak nevezték, ma Üsküdár a neve. Igazi keleti város 60.000, legnagyobbrészt török lakossal. Félkör alakban öleli körül a Bosporus és Márvány-tenger partját. Leghíresebb nevezetessége a Haidar pasa-síkság felett emelkedő fennsíkon a bujuk-mezaristan, a nagy török temető gyönyörű cipruserdejével. Egész Keletnek legszebb és legnagyobb temetője. Egyik sírkövén magyar felírás olvasható: „Itt nyugszik Guyon Richárd gróf, Török főtábornok, Frankhon ivadéka, Angol hon szülötte, Magyar hon vitéze. Meghalt október 11, 1856-ban, 44-ik évében." Az állomástól a temetőig tartó hosszú út fáradalmait a török sírok körül letelepedve igyekeztünk kipihenni. Voltak, akik az illatozó ciprusok árnyában kerestek és találtak testi-lelki felüdülést és megkönnyebbülést. Jó ideig haladtunk a temetőn keresztül vezető úton a tenger partja felé, ahová fürdőzés céljából törekedtünk. A fürdés azonban csak részben mondható sikerültnek. Annyira köves és kavicsos a víz partja, hogy a legnagyobb óvatosság mellett is egyik társunk kezét éles kődarab csontig hasította. De majdnem végzetes szerencsétlenség is történt. Egyik kitűnő úszó hírében álló cserkész a megengedettnél beljebb merészkedett. Az ár elsodorta. Lélekjelenlétének köszönheti megmenekülését. Végre több mint egyheti tartózkodás után július 17-én, vasárnap, ismét az Aranyszarv óriási kikötőjében voltunk, hogy végleg elbúcsúzzunk. Ott várt már útrakészen az úszó szörnyeteg, a Boulac nevű hajó. A búcsúzásnál megjelentek a magyar követség és a magyar egylet részéről Kattauer Vilmos és felesége, továbbá Rády Gedeon igazgató-főmérnök feleségével és gimnázista fiával. Csak egy hiányzott a társaságból: Réthly Antal dr. egyetemi magántanár, európai hírű klimatologus, aki sok délutánt és estét töltött a magyar cserkészek társaságában. A rendkívül kedves megjelenésű tudóst kötelessége előző napon Angórába szólította, hol a török kormány a meteorológiai intézet szervezsével bízta meg. Meghatódottan vettünk búcsút magyar testvéreinktől, kiknek annyi hálával és köszönettel tartozunk, kik közül kettővel — akkor nem gondoltuk — csak az örökkévalóságban találkozhatunk. Alighogy hajónk bekanyarodott a Márvány-tengerbe, hamarosan elértük a Prinkipo szigetcsoportot. Hajónk továbbsiklott, de nekünk meg kell álla-