Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-01-28 / 2. szám
14 ■ Paksi Hírnök, 2022. január 28. Mozaik A Paksi Városi Múzeum állandó kiállításában, a római tábori élet egyéb kellékeit bemutató tárgyak vitrinében van egy szövetzacskó, benne több tucat római pénzérme. A zsoldot jelképezi. Az egykori római katonák ugyanis nem csupán a haza szeretetéért, hanem bizony pénzért vállalták a hoszszú és sokszor kegyetlen katonai szolgálatot. A modern katonák fizetését nagyjából ismerjük, de vajon mennyit kereshettek a római hadseregben szolgáló emberek? Először is jó tudni, hogy nem havonta, hanem harmadévente kapták meg a fizetéseket, ezt hívták stipendiumnak. Ugyan a zsold kifizetésének időpontja hivatalosan állandó volt, időnként azért előfordultak csúszások. Pannónia tartomány (melyhez a mai Dunántúl is tartozott) elfoglalásának időpontjában, vagyis Augustus császár és családja uralkodásának idején egy légionárius katona stipendiuma 300 sestertius (római bronzpénz) volt. Ennél valamivel kevesebbet kerestek a segédcsapatokban szolgálatot teljesítők, akik négyhavonta 250 sestertiust kaphattak (volna) kézhez. A római hadseregben ugyanis semmi nem volt egyszerű, a zsoldból is voltak levonások. De erről később, először nézzük meg, mennyit ért ez a 250-300 sestertius. Jól kerestek a katonák, vagy sem? Erre a kérdésre akkor tudunk válaszolni, ha ismerjük a pénz vásárlóértékét. Menynyibe kerültek az alapvető dolgok ebben az időszakban? Ami a katonának igazán fontos volt: 1 font súlyú cipó ára például fél sestertius volt, 1 liter olcsóbb bor ára 1-2 sestertius körül mozgott, 1 tunica (ruha) ára pedig 15 sestertius volt. Vagyis, ha minden nap meg szeretett volna inni egy liter bort és enni egy keveset, az négy hónap alatt 180-300 sestertiusba került volna, ehhez jött még hozzá esetlegesen az új ruha ára. Nem sok mindenre lehetett tehát elég ez a kereset. De mint már említettem korábban, a római hadseregben semmi nem volt egyszerű, például a katonák ellátását központilag intézték - aztán természetesen levonták a zsoldból. Az államkincstár térítés ellenében biztosította a katonáknak többek között a ruházatot, a felszerelést és a napi élelmet. A levonások mértékét a fennmaradt kimutatásokból is ismerjük, az egyik ilyen papirusz Egyiptomból származik és Quintus Iulius Proculus esetéről számol be. Az úriember három stipendiumot kapott, egyenként 247,5 drachma összegben (a drachma értée nagyjából megegyezik a sestertiuséval). Az első stipendiumból 182 drachmát vontak le, 10 ment szénára, 80 élelemre, 12 lábbelire és zoknira, 20 egy ünnepségre, 60 drachma pedig ismeretlen célra. A másodiknál hasonló tételek vannak, de ünnepség és egyéb levonások nélkül, így „csak” 106-ot vontak le Proculus ellátási költségeinek fedezésére, a harmadik zsoldrészlet viszont teljes egészében levonásra került. Így Quintus Iulius Proculus éves, 742,5 drachmás zsoldjából, mindössze 207 drachmát kapott kézhez, vagyis az éves keresetének csupán 28 százaléka maradt a zsebében. Szerencséjükre nem csak a zsoldból láttak pénzt, és nem is vontak le mindig ekkora összegeket, ettől függetlenül az 1. században és a 2. század elején a közönséges gyalogos katonák átlagosan a fizetésük 50-70 százalékát elvesztették a különböző levonások miatt. Megérte ezért katonának lenni? Nyilván nem, de nem is csak ezért mentek katonának. A légionáriusok ugyanis földet, a segédcsapatokban szolgálatot teljesítők pedig római polgárjogot kaptak leszerelésük után. Ezért volt érdemes vállalni a 20-25 éves katonai szolgálatot. Szabó Antal zsold (római pénzek egy erszény másolatban) service pay (roman coins in a replica purse)
