Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)

2022-06-24 / 12. szám

14 ■ Paksi Hírnök, 2022. június 24.

Mozaik

Az eltűnt városkép nyomában

A paksi ortodox zsinagóga

Paks, Izraelita templom az utcával (Rosenbaum Miksa M. könyvnyomda kiadása, 1926)

A paksi földesurak a sváb telepesek mellé zsidókat is befogadtak, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó lakosságot ellássák a szükséges árucikkekkel. 1735-ben Pakson már 20 zsidó családfőt sorolnak fel név szerint, összesen 80 személyt. A többségük morvaországi származású, ahogyan az első ismert rabbi, Márkus Dávid is az volt. A paksi zsidó közösség német nyelvű privilégiális levelét 1781-ben a mezőváros öt földesura adta ki együttesen, ebből értesülünk róla, hogy az okmány aláíróinak ősei ingyen bocsátották a hitközség rendelkezésére a szükséges telket zsinagóga, fürdőház, kórház és temető céljára. (Magyar Zsidó Szemle, 1886., 502-503.O.) Ezen kiváltságlevél tette lehetővé, hogy az akkor már 300 lelket számláló zsidó hitközség 1785-re fölépíthette templomát a mai főutca és Villany utca sarkán. Az utca korábbi neve Zsinagóga utca volt, majd csak a másikvégén 1911-re elkészült egyenáramú villanytelep után lesz Villany utca belőle. Az akkori kor szokása szerint középen négy oszloppal készült, melyek a boltozatot tartották. A templom a gyakori tűzvészekben többször leégett, ezért újra kellett építeni. 1788-ban II. József türelmi rendelete alapján német tannyelvű iskolát nyitottak. A bonyhádi után a paksi

volt Tolna megye második legnagyobb izraelita hitközsége lélekszám alapján az 1800-as évek második felére. A zsinagóga melletti talmudiskolát (jesivát) 1887-ben építették fel.

„Pakson f. hó 14-én avatták fel a fiatal Deutsch Bernát áldozatkészségéből felépült csinos bész hamidrast (tan és imaház).

A felavatás ünnepélyes aktussal járt. A régi bész hamidrasból a 3 thórát baldachin alatt átvitték az újba, melyben ezután Szófer Süssmann, a pesti volt orth. zsidó pap testvérje szép felavató beszédet tartott, s imát mondott a királyért, hazáért, megyéért, városért és hitközségért. A szép ünnepélyen igen sokan voltak jelen. Este bankettet tartottak számos felköszöntővel” (Egyenlőség, 1887.'09.11., 9. o.)

A hitközség számának gyarapodása szükségessé tette a templom kibővítését nyugati irányban, ahogyan az előcsarnok emléktábláján is olvasható volt. A zsinagóga legjelentősebb renoválására és átépítésére 1909-ben került sor. Hirschinger István paksi építőmester tervei alapján átépítették a homlokzatát, és bővítették egy díszes bejárati résszel, melyet az akkor divatos, színes téglaborítással fedtek be. A bejárati homlokzatot

a mester háromszor bontotta le, mert nem úgy sikerült, ahogy elképzelte. Az eredeti 13,7x19 méteres épülethez ekkor építették az előtéri lépcsőházat, két oldalán egy-egy íves falú bővítménnyel. A homlokzatot a mózesi kőtábla zárta le, amely ma az Imre utcai zsidó temetőben áll mementóként, mint a „zsinagóga sírja”, mellette a tóraolvasó emelvényről származó oszlopok. A templom földszintjén három bejárati ajtó volt, a főbejáratot használták a férfiak, a két kisebb szélső bejáratot a nők. Az ortodox hitélet szerint a templomban a nők a férfiaktól elkülönítve vehettek részt a szertartásokon. A női karzatra felvezető lépcsőket a homlokzat két oldalán kialakított negyedkor alaprajzú részben helyezték el. (Paksi templomok és kápolnák, 46.o.)

„A Pakson most épített orth. templom részére Weisz Sámuel hitk. elnök és neje, úgyszintén Wertheim Simon pénztáros és neje Ausch Róza 1000- 1000 koronát adományoztak.

A jótékony adakozók neveit a templom falában elhelyezendő márványtáblákon örökítik meg.” (Egyenlőség,

1909.08.29., ll.o.)

A főutcán a templom és a rabbiház között volt egy kisebb lejárat, egy korridor a hitközségi udvarra, ennek közepén volt a templom oldalbejárata. A templom mögött állt a régi rabbiház, vagy egy méter vastag fallal. A vészkorszak után megfogyatkozott közösség még egy ideig fenn tudta tartani a híres paksi jesivát, de létszáma az 1950-es évekre már annyira lecsökkent, hogy a hitéletet szolgáló egykori épületeik feleslegessé váltak, sorban eladták őket. 1956-ban aztán végleg megszűnt a jesiva, termeiben sokáig a városi bölcsőde működött, majd lebontották és új üzletházat

húztak fel helyére a Villany utca elején. A zsinagógában 1961-ben volt utoljára Ros Hásáná (Újév) ünnep. Már nem volt helyben tíz zsidó férfi, hogy előírás szerint tartsák meg az ünnepet, így Budapestről jött le két diák, hogy kiegészítse a nyolc paksit. A piactér kialakítása során az udvaron álló fürdőt és sakterházat is lebontották, de az idősotthonként funkcionáló aggok háza helyére is új családi ház épült. A hajdani rituális fürdő vízellátását biztosító artézi kút viszont még ma is megvan. A zsinagógát végül a községi tanács vásárolta meg, és könyvtárrá átalakítva 1968. július 5-én adták át. Darvas József, az írószövetség akkori elnöke nyitotta ki jelképesen az olvasók ezrei előtt a járási könyvtár kapuját, s ugyanakkor itt indította útjára az Olvasó népért mozgalmat. (TMN, 1987.05.27.,

4.0.) A mai épületben még jól látszik a hajdani zsinagógát fedő kilencmezős csehsüvegboltozat. Az időnként hazalátogató túlélők pedig rácsodálkoztak a megváltozott környezetre:

„Az egykori templomudvar ma arról híres, hogy ott van a piac. Ahol a híres Szófér és Altmann rabbik hirdették a szent tant, ott ma baromfit és gyümölcsöt árusítanak. Ahol többszáz ifjú merült el a Talmud tengerében, ott ma piaci árusok kínálják portékájukat!’ (Új Kelet,

1973.03.09., 12.0.)

Az átépítés során az 1960-as években megszüntették az épület kovácsoltvas kerítését, homlokzati bejáratát a járdára nyitották, belül az oszlopok segítségével emeleti szintet alakítottak ki. A modernizálás jegyében a félköríves ablakok eltűntek, a téglaborítás helyett simára vakolták a falat, és ezen a városképi veszteségen a 2014. évi homlokzatfelújítás sem változtatott. dr. Hanoi János