Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-06-24 / 12. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2022. június 24. ■ 15 A sisak a történelem egyik legrégebbi védőfegyverzete, szinte egyidős a háborúkkal. A legkorábbi őskori típusok még bőrből, állati koponyából és csontokból készülhettek. Komolyabb védelmet biztosítottak a fémhasználat terjedésével a réz- és bronz-, később a vassisakok. Legkorábbi ismert ábrázolásai a sumér és akkád korból származnak, a Kr. e. 3. évezredből. Az ókori sisakok közül közismert egy-egy jellegzetes görög vagy római forma a filmekből, képregényekből. Bár a történelmi filmekben a főhősök gyakran sisak nélkül küzdenek a csatákban, hogy a színészek felismerhetőek legyenek a néző számára, a valóságban ennek az ellenkezője volt az igaz. A vezérek, uralkodók viselték a legjobb és legdrágább (legdíszesebb) sisakokat a személyi védelem növelésére. A sisakok elterjedése a páncélzat egyik elemeként általános volt a középkorban. A gyalogos zsoldos seregek zöme valamilyen egyszerűbb fémsisakot hordott, míg a lovagi sisakok egyre összetettebbek lettek. A lőfegyverek általános elterjedése és megbízhatóságának javulása hozott ebben jelentős változást. A 18-19. században a gyalogos katonák zöme egyre inkább valamilyen posztósapkát vagy keményített bőrből készült sisakot hordott. Ilyen a jellegzetesen csúcsos német (porosz) Pickelhaube, amely keményített (főzött) bőrből készült. Fényesfekete színűre festették, fém szegéllyel erősítették meg (a tisztek esetében általában aranyozott vagy ezüstözött), a koronához egy fémtüske is tartozott. Az első világháborúban a lövészárkokban a katonák egyik leggyakoribb sérülése a árgy/ történet különböző tüzérségi lövedékektől és repeszdaraboktól származó fejseb volt. így a 19. században általánossá vált különböző szövetsapkák és sisakok helyett szükség volt egy nagyobb védelmet nyújtó eszközre. Ez lett „a repeszek elleni védelemre szolgáló sisak”, vagy röviden és közismert nevén a rohamsisak. Az első kísérleti változatok mai szemmel elég furcsa formájúak voltak, a tervezők középkori mintákhoz nyúltak vissza. Az első világháború három legismertebb és legjellegzetesebb formájú rohamsisakja az 1915-ös francia „Adrian Ml5”, az 1916-os brit „Helmet, Mark I” és a szintén az ebben az évben bevezetett német „Stahlhelm M1916” volt. Ezt a három fő típust használta a harcoló hadseregek zöme, kisebb módosításokkal. A legjobb védelmet a német sisak adta, mert védte a tarkót és a füleket is. Ez nehezebb is volt a brit és a francia változatoknál, tömege 1-1,4 kilogramm között változott a méretétől függően. Az M1916 Stahlhelmet a hannoveri műszaki főiskola tanára, dr. Friedrich Schwerd tervezte. Krómmal és nikkellel ötvözött acéllemezből készült, mely jobb védelmet nyújtott, mint például a sima acélból előállított francia és olasz sisakok. Vastagsága 1 milliméter volt. Elsősorban a repeszek ellen nyújtott védelmet, megfelelően közelről azonban az acélmagú pisztolygolyó is átvihette. A sisak formája a következő évtizedekben lényegében nem változott, kisebb módosításokat végeztek rajta 1935- ben és 1938-ban. Az M1942-es változat kialakítása a háborús igényeknek volt köszönhető. A Führer közvetlen utasítására csökkenteni kellett az előállítás költségét. A hengerelt peremet megváltoztatták. Ez a perem a szoknya alja mentén kissé kiszélesedett, csökkentve a sisak által nyújtott védelmet. A hengerelt perem eltörlése ugyanakkor felgyorsította a gyártási folyamatot, és csökkentette az egyes sisakokhoz felhasznált szükséges anyag mennyiségét. A sisakfestés színe jellemzően matt szürkészöld vagy szürkéskék volt. A háború végén készült M1942-es sisakokon nagyobb gyártási hibákat is megfigyeltek a német ipart sújtó nehézségek miatt. A képen látható M1942 típusú német rohamsisak a városi múzeum gyűjteményében található, bekerüléséről sajnos nincs adatunk. Festése lekopott, esetleg lemarták. A sisak bélése már nincs meg, a képen látható állapotban került a múzeum gyűjteményébe. A sisakon több, repesz okozta bemeneti és kimeneti sérülés látható. Szabó Tibor
