Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)
2020-12-18 / 20. szám
amit a gyerekek sokszor alig tudtak kivárni, mert a karácsonyi éneklés is elmaradhatatlan része volt az ünnepnek. - Anyukám mindig elővette a tangóharmonikát és sorra elénekeltük a szeretteink kedvenc karácsonyi énekeit. A korán elveszített szüleiét is - idézi fel Christiane, aki egyik karácsonyra éppen ezért kottafüzettel ajándékozta meg édesanyját. A karácsonyi énekek náluk is felcsendülnek, sőt az édesanyjával közös éneklésnek a távolság sem sem szab határt, ha éppen nem tudnak együtt lenni, telefonon pótolják. - A németeknél nem az a jellemző, hogy hosszú, nagy lakomákat rendeznek, a vendégség általában kora délután kezdődik. Ilyenkor sütemény- és kávéillat töltötte be a lakást. A beszélgetés általában hosszan elnyúlt - meséli. Azt is hozzáteszi, hogy számára a német kultúra nem csupán távoli emlékek sora, egyrészt azért, mert némettanárként dolgozik, másrészt azért, mert nemhogy kopna, hanem inkább erősödik benne a kötődés a német értékrendhez, életmódhoz, kultúrához. Habár már negyven év eltelt, Kern Tatjana ma is élénken emlékszik gyermekkora karácsonyaira. Anyai nagyanyja a teleket náluk töltötte, és ő készítette az ünnepi ételeket, isteni süteményeket. A készülődés volt a legemlékezetesebb. Mindig saját kezűleg készítették a lakás és a fenyőfa díszeit, általában egy-egy tematikára felfűzve.- Édesapám, aki most 88 éves, rendkívül kreatív volt. Mindig vele együtt készítettük a díszeket, például hópihét, angyalkát. Édesapám hozta a karácsonyfát, amit közösen díszítettünk fel. A tradícióknak, az ünnepeknek komoly figyelmet szenteltek az iskolában, arra törekedtek, hogy erősítsék a szülő-gyerek kapcsolatot. Gyakran adtunk műsort, ilyenkor az édesanyám mindig maga készítette a jelmezemet - idézte fel Tánya, aki a Paksi Atomerőmű tájékoztatási munkatársaként főként az orosz projektekkel foglalkozott az elmúlt évtizedekben, és (bár nehéz elhinni) megkezdte sétálóidejét, nyugdíjba megy.- Biztosan nem fogom a munkát egyik pillanatról a másikra abbahagyni, tanácsadóként még kapcsolatban maradok az atomerőművel - árulja el. És azt is hozzáteszi, hogy hasonlóképpen nem tudja „magára hagyni” a testvértelepülési kapcsolatokat, az orosz és magyar önkormányzati társulások közötti kapcsolatot, és természetesen továbbra is dolgozik a külhonban élő oroszok magyar és közép-európai szervezetében, hiszen ezek mindegyikében vezető szerepet játszik Tánya szülőföldje Habarovszk Oroszország délkeleti részén, az Amúr folyó partján, de gyermekkora meghatározó éveit az Altajban töltötte, ahhoz kötik a legszebb gyerekkori élményei. Családja később került Voronyezsbe, majd Novovoronyezsbe, Tánya pedig onnan Paksra férje, Kern László oldalán 1980 decemberében. Laci fiuk a családjával Kápolnásnyéken él, állatorvos, a lányok, Tánya és Ági közgazdász diplomát szereztek, és a fővárosban telepedtek le. Mindannyian, sőt párjaik is magukénak tekintik az orosz és magyar kultúrát, hagyományokat egyaránt. Kivétel nélkül jól mozognak a konyhában, és az orosz ételek elkészítésében is jártasak, amire édesanyjuk nagyon büszke. Természetes volt Tánya számára, hogy régi és új hazája szokásait, tradícióit ápolja, ötvözi. Az ételek, ízek mások, és ez természetesen az ünnepekre is igaz, de például a karácsony nem tér el jelentősen. Az időpontját illetően igen, hiszen az ortodox katolikusok tizenhárom nappal később, január 6-án, 7-én ünnepelnek, mivel ők nem vették át a Gergely-naptárat.- Nálunk is, a katolikusoknál is ugyanaz a karácsony lényege, a család, a szeretet, az összetartozás - hangsúlyozza. Amíg a gyerekek kicsik voltak, mindkét alkalommal karácsonyoztak - ma már ez nehezebb, főként, ha hétköznapra esik -, és mindkét alkalommal kaptak ajándékot is. A Kern család a saját készítésű meglepetéseket részesíti előnyben, amiben minden bizonynyal komoly szerepet játszik az, hogy Tánya ezt a mentalitást hozta otthonról.- A gyerekek által készített ajándékokat nagy gonddal őrzöm, ezek a legnagyobb kincseim - árulja el, és örömmel mesél a fia által készített grafikáról, amelyen ő szerepel édesapjával a szibériai erdőben, a lányok által kézzel festett gömbökről vagy éppen bögrékről. Természetesen még nagyobb büszkeséggel beszél két unokájáról, a négyéves Lilláról és a négyhónapos Annáról. Hiszi és vallja, hogy lányaiból is remek édesanyák válnak majd, és biztos abban, hogy ők is továbbviszik a családi hagyományokat. Karácsonykor - tér vissza a küszöbönálló ünnepre - számukra az együttlét a fontos. Mindenki igyekszik haza, hogy szenteste napján békében és nyugalomban együtt díszíthessék a fát, ahogy az elmúlt majd’ negyven évben mindig. Ha tehetik, elmennek az éjféli misére is. Ennek kapcsán jegyzi meg Tánya, hogy reméli, a közeljövőben felépül egy orosz ortodox templom Pakson, és az itt élők is megismerik a vallásukat, hagyományaikat, ami segít az elfogadásban. Számára ez a fontos, ez vezérelte egész pályafutása alatt. - Amikor idejöttem, nem volt se rokonom, se ismerősöm, mindvégig igyekeztem toleráns lenni mindennel, mindenkivel. Mindenkihez igyekeztem egyformán viszonyulni, ugyanolyan tisztelettel fordultam a takarítónőhöz és a vezérigazgatóhoz. - Küldetésem, hogy az orosz és a magyar nép között elősegítsem az elfogadottságot - foglalja össze. Hozzáteszi, reméli, jön majd egy fiatal, aki ezt ugyanolyan odaadással, eltökéltséggel viszi tovább, ahogyan ő dolgozik. Szabó Vanda VL TelePaks Médiacentrum
