Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)
2020-09-11 / 13. szám
Közélet _________________________________________Paksi Hírnök, 2020. szeptember 11. ■ 3 Zenés találkozó Pakson Trianon emlékére Fotó: Molnár Gyula A trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójára emlékezve koncertsorozatot és megemlékezést tartottak Kárpátmedencei Zenés Találkozó címmel Pakson. A rendezvényen - amelynek helyszíne az Energetikai Technikum és Kollégium sportcsarnoka volt - a járványhelyzet miatt zárt kapuk mögött játszottak a zenekarok, a koncerteket online kísérhette figyelemmel a közönség.- Nincs olyan kis település, ahol irodalmi fellépésre vagy könyvkiadásra vagy emlékhely kialakítására ne került volna sor. A trianoni évfordulóról a pandémiás helyzet ellenére is megemlékeztünk, a nemzeti összetartozás szellemét Magyarországon méltóképpen ünnepeltük meg - mondta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, a Kárpát-medencei Zenés Találkozón a Táncsics parkban álló emlékműnél. Az eseményen elhangzott, hogy Paks Város Önkormányzata és polgárai évtizedek óta ápolnak testvérvárosi, partnervárosi, baráti és családi kapcsolatokat határon túl élő magyarokkal. - A mostani programon is szerettünk volna együtt ünnepelni - hangsúlyozta Süli János a megemlékezésen, kiemelve, hogy ismét maradandót alkottunk, hiszen mind a paksiak, mind a határon túliak, a testvérvárosok lakossága az élő közvetítésnek köszönhetően be tudtak kapcsolódni a programba. Süli János kiemelte a zárt kapuk mögött is igényes zenei produkciókat bemutató zenekarok munkáját is. A TransylMania előadásával párhuzamosan tartott megemlékezésen beszédet mondott Nyerges Attila, az Ismerős Arcok együttes énekese, az emlékműre vésett idézet szerzője is. Leber Ferenc, Paks alpolgármestere az önkormányzat nevében szólt a megjelentekhez. - A rendszerváltozáskor megkezdett munkát ma is folytatjuk, amikor a kultúra területén ilyen és ehhez hasonló zenés találkozókkal teret adunk a határon túli és a hazai zenészeknek, hogy együttműködjenek, helyreállítsák az évezredes kulturális kapcsolatokat. Amit Trianon lerombolt, azt a száz évvel későbbi időszakban nekünk kell újjáépítenünk - húzta alá. A testvérvárosok és a határon túli magyarok nevében Palya Gábor, Galánta jegyzője arról beszélt, hogy a határon kívül rekedt magyar emberek nagyon büszkék testvérvárosukra, Paksra, a paksi emberekre. - Paks nagyon gazdag testvér, nemcsak anyagiakban, hanem érzelmileg, emberileg és lélekben - fogalmazott. A koncertsorozatot az Energetikai Technikum és Kollégium sportcsarnokában a Nu- Line Experiment koncertje nyitotta, őket követte Ferenczi György és az lső Pesti Rackák, a GP Klub (Galánta-Paks Klub egykori Ghymes zenészekkel), a TransylMania együttes, majd az Ismerős Arcok fellépése. A találkozó zenei programját a koronavírusjárvány miatt online kísérhették figyelemmel élőben a zenekedvelők a TelePaks Televízióban és a TelePaks Youtub-csatornáján. Gárdái Ádám, a program szervezője úgy értékelt, hogy nagyon jól sikerült a koncertsorozat, igényes zenei produkciókat láthattak és hallhattak az érdeklődők. A programot Paks Város Önkormányzata, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Paks II. Zrt. és a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. támogatták. Weller P. Hanna ■ i Paksi Hírnök Observer www.obMrver.bu Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. Email: paksihirnok@gmail.com Telefon: 75/830-380 Nyomda: ATOMIX Kft. Nyomdaüzem Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2020. szeptember 25. I TEIT kalocsai látogatóközpont (Kossuth Lajos utca 50.) nyitvatartása: H-Cs: 8-16, P: 8-12 óráig, Ebédszünet 12-13 óráig TELEPAKS MÉDIACENTRUM Nyitvatartási H-V:05-2o-ig "^tlSjÉpy Tel: 75/315-983 20/945-0992