Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-03-08 / 5. szám
10 * Paksi Hírnök, 2019. március 8. Mozaik A kilencvenéves Szekeres Györgynét köszöntötték Fotó: Szaffenauer Ferenc Először kicsit izgult, hogy jönnek hozzá köszönteni a születésnapján, de nagyon jó érzés, ez egy szép szokás - fejtegette Szekeres Györgyné, akihez Barnabás István alpolgármester vitte el a város jókívánságait. Magdi néni 1929. február 22-én született Budapesten, ott nőtt fel, kereskedelmi iskolát végzett, majd évtizedekig volt zálogházi dolgozó a Magyar Királyi Postatakarékpénztárnál, későbbi nevén a Bizományi Áruház Vállalatnál (BÁV). Az ország legnagyobb múltú, Mária Terézia ala- ; pította, jogfolytonosan működő állami zálogház ma BÁV Aukciósház és Záloghitel f Zrt. néven működik. A becsüsök mellett kitanulta a szakma csínját-bínját, majd amikor később Pécsre került, egy ottani zálogház üzletvezetője lett. Már jó néhány • éve Pakson él lányáéknál, a Duna utcában. Két gyermeke, öt unokája és hat dédunokája van. Kedveli a természetet, így nyugdíjas éveiben sokat kirándult, túrázott, és még mindig szeret mozogni, valamint olvasni is, elsősorban történelmi tárgyú írá- I sokat. A család együtt készült Magdi néni születésnapjának megünneplésére, az al- ? kalomra tervezett menüben kedvenc été- j le, a süllő is szerepelt.-gyöngy-Tavaszváró estékre hívnak Tavaszváró esték elnevezéssel ismeretterjesztő programsorozatot indított a Paksi Kertbarátok Egyesülete. Az első alkalmat már megtartották. Az előadók Varga Ágnes agrármérnök és dr. Aponyi Lajos kertészmérnök, növényorvos voltak. A vetítéssel kísért előadás során szó esett a rózsák és kísérőnövényeik, hortenziák, klemátiszok gondozásáról, ápolásáról, a metszés általános szabályairól, a rózsák, hortenziák, klemátiszok eltérő metszési szabályairól, a növények ápolásáról, azok kártevőiről és az ellenük való védekezésről. A folytatásban március 11-én 17 órakor lesz tavaszváró esték előadás a Városháza nagytermében, ahol Virágok közt címmel Vincze Bálint természetfotós tart előadást. A Paksi Kertbarátok Egyesülete tagsága minden érdeklődőt invitál a programra, a belépés ingyenes. A sorozatban még egy alkalmat szeretnének tartani, ami szervezés alatt van. Emellett kezdeményezték Paks csatlakozását A legszebb kohyhakertek országos mozgalomhoz, ezen szintén munkálkodnak még a kertbarátok. -kgy-