Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-03-08 / 5. szám

Mozaik Paksi Hírnök, 2019. március 8. ■ 11 Városi olvasmányok A nemzeti ünnepről Fotó: magánarchívum 1848. március 15-e azon történelmi esemé­nyek egyike, mely önmaga fölé emelkedett. Mitikus jelleget kapott, és csak a csodálat hangján illik róla szólni. Minden évben újra­gondoljuk, újraolvassuk a történéseket, hiszen minden részlete nem vésődik a tudatba. Sok elnevezés, gondolat ötlik fel bennünk március 15-e említésekor. A fiatalok, az ifjúság ünne­pe, a szabad sajtó napja. Ez is mutatja erős kö­tődésünket a márciusi eseményekhez és meg­különböztetett tiszteletünket az események szereplői előtt. Elgondolkodom, ha választ kellene adni arra a kérdésre, hogy kik voltak 1848-49 legjelen­tősebb személyiségei, kik azok, akik az esemé­nyeket előkészítették, kiváltották, mozgatták, szép névsor kerekedne. Széchenyi, Kossuth, Wesselényi, Batthyány, Kölcsey, Deák, Lovassy fémjelezték az 1820-as, 30-as években azt a re­formkori ellenzéket, melynek parlamenti sze­replése és magántevékenysége nyomán a nem­zet öntudatra ébredt. S aztán a „Márciusi Ifjak”, a pesti forradalom hősei: Petőfi, Jókai, Degré, Vasvári, Vajda, Irinyi - és még hosszan sorol­hatnám - képviselték a megalkuvás nélküli fia­talos lendületet. Az 1848. március 23-án meg­alakult kormányban a „nagyok” mellett Sze­mere, Mészáros, Klauzál, Eötvös neve jelzi azt a minőséget, mely a reformkori törekvések be­tetőzéseként kormányképes erővé nemesült. A március 13-i bécsi forradalom és a pesti 15-i események hatására, valamint a Bécsben tár­gyaló Kossuth vezette küldöttség követelései­nek engedve az udvar meghátrált, majd már­cius 17-én hozzájárult gróf Batthyány La­jos miniszterelnöki kinevezéséhez, beleegyezett az önálló magyar kormány megalakulásába. Mindez törvényesen, egy csepp vér nélkül tör­tént. Mondhatjuk: a történelem olyan forgató­­könyvet produkált, melynél különbet író sem alkothatott volna. Az utolsó rendi országgyűlés három hét alatt megalkotta a feudális állam jogintézményeit le­bontó törvényeket, kidolgozta az új államszer­vezetet, törvényekben biztosította az alapvető polgári szabadságjogokat, és jelentős gazdasá­gi jellegű jogszabályokat fogadott el. Három hét alatt több mint félévezredes feudá­lis jogelveket törölt el, lerakta a modern polgári Magyarország alapjait. Ehhez férfiak kellettek, művelt, honszerető, bátor, elszánt, önzetlen férfiak, akik ha kellett, vagyonuk egy részét ajánlották meg. Akik kö­veti megbízásukat adták vissza, ha nem értet­tek egyet az utasítással. Akik éjt nappallá téve dolgoztak, munkájukkal, tehetségükkel szol­gálva az ügyet. És sokan a legdrágábbat, az életüket adták a hitükért, meggyőződésükért, a hazáért. A bécsi udvar a nemzetiségek elégedetlenke­dését is kihasználva burkolt, majd nyílt el­lentámadásba kezdett. A szabadságharc - tíz és fél hónapos hősies küzdelem után - az orosz cár közel 200 ezer fős csapatai előtt, 1849. augusztus 13-án, a világosi fegyverle­tétellel ért véget. Arad történetét és az azt követő éveket nem idézem. Újra messzire visznek a gondolataim. Történelmünk során fenyegetett, szorongatott minket bolgár, besenyő, német, tatár, török, román, cseh, francia, szerb, orosz - hosszú a sor. A magyarság sorsa folyamatos küzdelem volt a fennmaradásért. S eddig mindig akadt, aki felvette a harcot, felemelte a fegyvert Sok­szor a biztos bukás tudatában. Eddig akadt. Eddig fennmaradtunk, köszönhetően a nép élni akarásának, életképességének, a hősök­nek, a bátraknak, a hitnek és a tenni akarás­nak. Ma is szükség van arra, hogy legyen kö­zös gondolatunk, közös gondolkodásunk, hi­szen mindannyian tudjuk, hogy a Haza több mint egy ország, több mint egy, a Föld go­lyón kijelölt rész. S azt is tudjuk, hogy többféle Haza van. Egy a génjeinkben, egy a nyelvünk­ben, a gondolkodásunkban, az értékeinkben, a hagyományainkban, a történelmünkben. És egy a Kárpát-medence éppen aktuális részén. Nekünk ezek mind együtt a Hazánk, amit vi­gyázni kell. Szóval a márciusi forradalom emléknapjai jönnek. A történelmi múlt, a bátrak emlé­kezete, a kokárda ünnepet hoz az emléke­zésbe. L. Simon László szavai jutnak eszem­be: „Nézzünk vissza egykori forradalmunk nagyjaira, s keressük egymásban Petőfi ar­cát, Jókai szemét, Kossuth lelkesen lendülő karját, Batthyány tört magyarsága mögötti ragaszkodását és kitartását, Széchenyi szár­nyaló szellemét, Deák ravaszságát, Arany keserédes mosolyát. Vagy csak olvasgassunk néha régieket: Mikszáth cikkeit, karcolatait vagy éppen Illyés Gyula naplóit - a hazasze­retet breviáriumaként, mindig rátalálva egy­két lélekerősítő mondatra: „Irányunk a ha­zaszeretet - írta Mikszáth a Magyar Néplap szerkesztőségi üzenetében 1874-ben -, de az okos hazaszeretet, mely nem hajt lehetetlen túlságok után, törekvésünk a szabadság, de a célszerű szabadság, mely a viszonyok kor­látái között csak addig terjeszkedik, amed­dig takarója ér.” Teli Edit „Ó,fájó büszkeségem s vigaszom,/ Arad, - édesbúsan szivembe vág,/ Hogy bölcsőm s szent bitóid egyazon! Erdőid bús fájából ácsolák...” Tóth Árpád: Arad

Next

/
Oldalképek
Tartalom