Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-10-25 / 20. szám
Portré Paksi Hírnök, 2019. október 25. ■ 9 Jó napot, mi újság? Pólya Judit Évtizedek óta ismerjük egymást, de a köszönésen túl nem szóltunk a másikhoz sohasem, amíg Judit egy napon megszólított, és a városi olvasmányokról kezdtünk beszélgetni, és arról, hogy mindketten mennyire szeretünk paksinak lenni. Arra gondoltam akkor, hogy megkérdezem alkalomadtán, hogyan telnek a napjai, honnan érkezett meg a mába. A beszélgetés a paksi édesanya és csámpai édesapa emlegetésével kezdődik, ami el is indítja bennünk a közös múltidézést: előkerülnek a legendás csámpai, paksi családnevek, velük a rokoni kapcsolatok. Számomra csak most derül ki, hogy Judit lánykori vezetékneve Tóth. Szóval elindulunk a Hegyalja utcai házból, ahonnan az öreghegyi fiúkkal járt focizni a „sporttal együtt született” fiatal lány, akit édesanyja egyedül nevel a bátyjával együtt. Abból a házból, ami 1939 óta a családé. A gyerekek egészen korán dolgozni kezdenek, hamar megtanulják, hogy csak munkával lehet értéket teremteni, eredményeket elérni. Az általános iskolás évek után a Vak Bottyános évek következnek, ám három és fél gimnáziumi év után, egy megyei sportversenyen a szekszárdi NB I.-es kosárlabdacsapat edzője felfigyel rá, így Judit az utolsó fél évet a Garay gimnáziumban végzi, majd felvételt nyer a szekszárdi tanítóképzőbe. Hát igen. Gálosiné tanárnő őrültségnek tartja a szekszárdi átigazolást, ahogyan Szentesi Alajos tanár úr is. És itt kerülnek szóba az egykori gimnáziumi osztálytársak, közöttük Oláh Zoltán, akinél elidézünk kicsit, el is érzékenyülünk. A fiatal lányt három dolog érdekli: a sport, az idegennyelvtanulás és a zene. Alapvetően a sport irányítja az életét, amikor a diploma megszerzése után Bonyhádon kezd tanítani, miközben átigazol az NB II.-be. A fiatal tanító - aki soha nem gondolta, hogy pedagógus lesz - szeret tanítani. A szekszárdi főiskolás évek alatt nem csupán a tanítás volt mértékadó, hanem a diáktársai is. Bonyhádon a húszas évei elején járó fiatal - kosárlabdaedzőként - komoly sikereket ér el csapatával a diákolimpián. Aztán jönnek a nagykanizsai évek - miközben Szombathelyen elvégzi az orosztanár szakot -, majd az 1984-es év, amikor sportsérülései miatt abbahagyja a versenysportot. És ekkor következik újra Paks, a legendás hírű új iskolába, az egykori ESZI-be kerül, ahol a daliás időkben van lehetősége egészen fiatalon - huszonhat évesen - kialakítani, meghatározni a tantárgyához szükséges oktatási anyagokat - egy fantasztikus testület tagjaként. Az időközben angol szakra átigazolt tanár a kezdetek óta az ESZI tanára - a mai napig. S mit csinálsz ma délután? - kérdezem. Elgondolkodva válaszolja, hogy ír egy jellemzést angolul, és talán jut idő a fahordásra is. Hát, igen, aki a nagyszülők, egy végtelenül jó természetű és okos fiútestvér, egy szorgalmas, gondoskodó édesanya mellett tanulja az életet, az megtanul ragaszkodni is az értelmes élethez. Akire az uszálykormányos nagypapa és a vele együtt hajózó nagymama vigyáz nyaranta, s az uszályon nevelkedő csirkékből és az ott termő zöldségekből készül a vasárnapi húsleves, az tudja, hogy mi a szeretet. Aki a Luxemburg és a Szabad Európa rádió rövidhullámú adásain csiszolgatja a zenei ízlését, az tud válogatni és választani az igényes zenék tekintetében. Aki fiatalon kezdi megtanulni a sport szabályait, az megtanulja, hogy az eredmények eléréséhez nem spórolható meg a szorgalom. Szóval, adott egy (angol) tanár, aki semmit nem változtatna a múltján. Aki szép ívet rajzolt az emberi tájakba, hiszen sok barátja van. Akivel, remélem, még sokat beszélgethetek. Teli Edit