Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-01-25 / 2. szám
Portré Paksi Hírnök, 2019. január 25. ■ 9 Jó napot, mi újság? Vida Zsolt Amatőr színjátszótársulat - az elmúlt száz évben - már többször beírta magát Paks kulturális emlékkönyvébe. Legendás alakítások voltak egy-egy Moliére-darabban, a Petőfi Kultúrotthon színpadán, vagy Shakespeare előadásban, a gimnáziumban. De találkoztam karácsonyi előadásról készült korabeli fotóval, melyen a csámpai iskolások és tanítójuk álltak jelmezben egy ünnepi est után. Játszani minden időben és minden korban jó volt, manapság különösen jó lehet színházat csinálni, amatőr színtársulatot működtetni - nyitott a világ, vele az ember. De amennyire különleges és jó, éppen annyira nehéz is, éppen a végtelenségbe kitárt emberek és fogalmak miatt - meséli Vida Zsolt, a közelmúltban új erőre kapott paksi színjátszó csoport vezetője. Zsoltot régóta ismerem. Emlékszem, egyszer önkéntes tűzoltót játszottam egy Páskándi-darabban, és tőle kértem kölcsön egy gumis műbajuszt. Az idén harmincéves fiatalember Budapestről került Paksra, majd a Móra Ferenc Általános Iskola elvégzése után az ESZI-ben technikusi végzettséget szerzett. Rövid kitérőt tett a műszaki egyetemre, ahonnan a munka világába csöppent, hiszen a szülői bölcsesség szerint „aki nem tanul, az dolgozik”. Volt pultos, dolgozott számítástechnikai szervizben, saját céget és rádióműsort is vezetett Pakson, majd a vargabetűk után az atomerőműben helyezkedett el szimulátor műszerészként. Az mégsem jelenthető ki Zsoltról, hogy megállapodott. Ha oldalnézetből is, de végigkísértem színházi pályafutását, így emlékszem az első színpadra lépésére, a SUCK, azaz a Sosem Ugyanaz Comedy Klub előadásán. Arról, hogy miért kezdett „játszani”, úgy meséli, egy osztálytársa döntött, aki szerint színpadon a helye, mert „kiválóan tudja előadni magát”. A tíz évvel ezelőtt még kevésbé ismert standup műfajban vitézkedett a helyi pályatársakkal, dumaszínházukat nem várt érdeklődés fogadta. Szinkronstúdióba való orgánuma, megjelenése, stílusa sikert aratott. Zsolt szívesen gondol ma is arra az alkalomra, amikor Maksa Zoltánt láthatta vendégül a társulat, és közösen állhatták színpadra az országosan elismert humoristával. A beszélgetés alatt folyton nevetünk, jólesik közösen emlékezni. De minden mondat, megszólalás mögött ott lapul már valami Zsolt és a színpad közötti új, megtapasztalt, tanult viszonyából. Gondolatban megérkezünk Hefner Erika drámaóráihoz, a személyiségfejlesztő, szituációs és stílusgyakorlatokhoz, ahová érdeklődő hallgatóként érkezett, de már első alkalommal forgatókönyvet nyomtak a kezébe, szereptanulás lett a vége. Elindult a pályán, szorgalmasan járt a próbákra, a szerepeket megtanulta. „Igen-ember” - ahogy ő fogalmaz. Nehezen mond nemet. A hétköznapok beszédmódját a drámaórákon tanulta meg, a szituációs gyakorlatokból építette fel megszólalásait. Ezek az órák jó időben találtak rá: önbizalmat adtak neki, határozottságot, kijelentő és nem feltételes módú véleményalkotásra ösztönözték. S az idő múltával megérkezett a drámások csapata a felolvasószínházig, Az Okuláré projekt egy város- és országhatárokon átívelő előadássorozat volt. A szervezők minden estére három kortárs drámaírót kértek fel arra, hogy egy adott témával kapcsolatban írjanak egy-egy egyfelvonásost. A szövegeket egyszerre több városban, ugyanabban az időpontban mutatták be felolvasószínházi produkcióként. A helyszínek - az internet segítségével - összeköttetésben álltak egymással, és az előadás végén a tapasztalatokat közös skype-fórumon vitatták meg. A csúcsra járatott paksi előadásokon többször megfordultak a szerzők is, majd az országos színházi projekt vezetőjének távozása után lassan megfogyatkoztak a közös akarások. így került Zsolt - újra kis kerülővel - Zalamerenyére, a Traktor Works elnevezésű színházi tréningfesztiválra, 2018-ban már harmadik alkalommal. A tábori tréningeket többek mellett az az Ilyés Lénárd vezeti, aki az Okuláré projekt gondos gazdája volt. Zsolt az elmúlt három évben „színészi jelenlétet” tanult, a test - idő - mozgás-terápia során a beszéd nélküli cselekvést értelmezte, gyakorolta, az önkifejezés rétegeit feszegette. Ahogy meséli, szívesen játszana, próbálná ki magát szinkronszínészként. Nem késő, válaszolja csodálkozó kérdésemre. Energiája, nyugodtsága, úgy érzem, kifogyhatatlan. 2018 őszén újraélesztette az egyébként közösségként a megszűnés óta is működő egykori Okuláré projekt társulatát. Az új és régi tagok közösen lépnek színpadra a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvényén, február 15- én. Zsolt kedves költője Karinthy Frigyes, a legkedvesebb vers az Előszó, és még valakit kedvel, Borges-t, akinek gondolatai közel állnak hozzá: „Kit érdekel az áramló idő, ha sodrásában egyszer felbukkant egy eksztatikus, teljes délután.” Teli Edit
