Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-03-09 / 5. szám
8 w Paksi Hírnök, 2018. március 9. Mozaik Városi olvasmányok Határbeli iskolák - Cseresznyéspuszta „Minden város a saját nyelvén írja a történetét. Az utcák, terek, épületek és műemlékek önálló jelrendszert hoznak létre, amelyet, akár egy szöveget, megérthetünk, megtanulhatjuk olvasni a várost.” Ficsor Benedek, újságíró Az elemi népiskola kialakulásának története úgy kezdődött Cseresznyésben, hogy a télennyáron járható út hiánya miatt a pusztai gyerekek nem tudtak iskolába járni. A Tolna megyei Közlöny 1906-os júliusi számából tudhatjuk meg, hogy Hótai Ferencz az első tanító a szeptember elsejei tanévkezdéskor, aki aztán hamarosan lemond, őt Hoffmann Ádám követi. (Megjegyzendő: Bencze Barnabás tanár úr egy interjúban arról beszélt, hogy a cseresznyéspusztai iskolai oktatás már 1905-ben beindult, akkor még bérelt tantermekben.) A tanítók gyakran cserélődtek az iskolában, a tanítást sokszor kellett szüneteltetni: több esetben a rendkívüli hideg és a tüzelőhiány, valamint a járványok miatt, de jelentősen hozzájárult a gyermekek hiányzásához a tanyasi családok szegénysége és ennek következménye, a hiányos öltözet. 1937 végén a Tolna megyei tanfelügyelő beszámolót kért az iskolaigazgatóktól: adjanak jelentést az elemi iskolai tanulók ruházkodásáról. Az akkori cseresznyéspusztai községi tanító 1938. január 25-én a következő választ adta: „A tanulók 15 százaléka (12-15 fő) az évszakhoz mérten eléggé megfelelő módon öltözködik. A többi 80-85 százalék rendkívül hiányosan. Fehérnemű inkább csak a leánytanulóknak van, de hosszú ideig szennyes állapotban, miután nincs váltó fehérneműjük. Fiúknál csak hiányosan van fehérnemű. Márciustól novemberig, néhány nagyobb leánytanuló kivételével (5-6 tutyiba jön) mezítláb, egy szál ruhában jár. Télen a fent említett 15 százalék kivételével a tanulók hiányos, vékony, gyakran rongyos ruhában járnak. Egyiken könnyű nyári ruha ágyterítővei becsavarva, mezítlábas klumpa. Legtöbbjén három kabát, de felváltva rongyosak. Lábon szalmacsutak és rongy, madzaggal összekötve, klumpa. A tanulók 50-60 százaléka erős hófúváskor, olvadáskor néha egy-két hétig nem jár iskolába, miután 2-6 km-es hómező, sártenger, lakatlan távolságok életveszedelmes vállalkozások lennének 6-9 éves gyermekeknek.” Hosszú idő telt el, a működést a fent leírtakon kívül nehezítette a második világháború magyarországi hatása, következményei. Az ötvenes évek végén kapott erőre a kezdeményezés, mely szerint bővíteni kell az iskolát, majd 1961 szeptemberében sor is került az új, kéttantermes „intézmény” átadására, melynek megépítése 600 ezer forintba került, a kivitelezéshez 417 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá a település termelőszövetkezetbe tömörült lakossága. Az iskola kulcsait Karszt János vezető tanító vette át. A fejlesztés folytatásaként 1961-ben a településen bevezették a telefont, „ezzel közvetlen kapcsolatba került a paksi homoksivatag lakossága a külvilággal” Majd 1964 októberében először gyulladt ki villanyfény Cseresznyéspusztán. Küzdelmes, szép évek következtek. A tanítók elmondása szerint az oktatáshoz szükséges szemléltetőeszközök rendelkezésre álltak, kis fiókkönyvtár is működött az iskolában, még filmvetítés is volt a felső tagozatosoknak, kéthetente, amikor jött a művelődési autó..., barkácsoltak, kertészkedtek, békebeli, hasznos, önfenntartó nevelés és oktatás folyt az iskolában. Majd 1978. szeptembertől - az iskolák körzetesítésének eredményeként - Cseresznyésből minden tanköteles gyermek Paksra járt iskolába, a tanítás ettől az évtől kezdődően megszűnt Cseresznyéspusztán, az utolsó tanító Arany Béla és felesége, Sára néni volt. A cseresznyési iskolában jónéhány, életével és munkájával példát mutató, hittel, meggyőződéssel, akarással teli pedagógus dolgozott. Itt kezdte pályafutását Bencze Barnabás tanár úr, és tanított itt Pákolitz István is. 2017 júniusa óta emléktábla őrzi az egykori határbeli iskolában tanítók nevét az iskola falán. Néhány évvel ezelőtt - az iskola legújabb kori történetének kezdetén - készült egy fotó. A múló idő egy kivételesen meghitt, megismételhetetlen pillanata, hiszen a következő alkalommal, amikor programot szerveztünk az egykori cseresznyési tanítók és diákok számára, a képen szereplők már eggyel kevesebben voltak az iskola udvarán, Bencze Barnabás tanár úr már hiányzott. A tavalyi, megejtően szép cseresznyési találkozón Arany Béláné, Sára néni, Feil Ferencné, Marika néni és Karszt Jánosné, Zsuzsa néni képviselte az egykori cseresznyési pedagógusokat. Az összejövetelen olyan településtörténeti emlékek kerültek elő, olyan örömök és bánatok dokumentálódtak, amelyeket csak ritka pillanatokban élhet meg az ember. Teli Edit „... A nép ajkán élő hagyományok szerint valamely Ledneczky-ős (a lakosság fele Ledneczky névre hallgat) a lakosságtól egy tajtékpipáért vásárolta meg a puszta futóhomokos részét.” - olvasható a Tolna Megyei Népújság 1963-as májusi számában. A korabeli dokumentumok leírásai alapján, amikor Cseresznyés-pusztára gondolunk, kövesúttal nem rendelkező, szétszórt települést kell elképzelnünk, ahol tisztességes, becsületes emberek laknak, akik szeretik egymást. Egy 1969-es újságcikk szerint „Egy-két kivételtől eltekintve évtizedek óta itt él minden Ledneczki, Lacza, Mukli.” A gyerekek ritkán hiányoznak az iskolából, a szülők szinte kivétel nélkül eljárnak a szülői értekezletre. Az elemi iskolából kikerülve sok gyerek érettségizik, a felnőttek szívesen olvasnak, a téli időszakban szívesen tanulnak be színdarabokat....
