Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-03-09 / 5. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2018. március 9. ■ 9 Mesterek: Hingl János ácsmester Gyerekkorában figyelt fel az ácsokra, akik az utcában dolgoztak az egyik ház tetején. Nagyon megtetszett neki, ahogy fűrészeltek és szekercével faragtak, mivel Hingl János kiskorában maga is szeretett efféle barkácsmunkákat végezni. Az általános iskola után ácsnak tanult. - Akkor szerettem meg a szakmát, amikor már nem volt szükségem segítségre, és önállóan dolgozhattam. A tetőmunkák vonzottak leginkább - mondja Hingl János, aki azt is elmesélte, hogyan épül fel egy tetőszerkezet. - Elsőként a tervező végzi el a feladatát, majd a tervek alapján a munkatársaimmal meghatározzuk, hogy milyen faanyagra lesz szükségünk, aztán kimérjük az épületet. Ezután lerakjuk a talpszelemeneket, elkészítjük a szarufasablont, leszabjuk és felállítjuk, majd ezt követi a fóliázás, Fotó: TelePaks a lécezés és végül a cserepezés. Hingl János építette meg számos paksi családi ház fedelét, de munkatársaival dolgoztak például a művészeti iskola felújításánál, társasházaknál és irodaházaknál is. 2008-ban kaptak megbízást a Lussoniumkapu elkészítésére. Erre a munkájukra kifejezetten büszke.- Minden munkámat szeretem, de a végeredmény sosem csak az én érdemem, hiszen csapatban dolgozunk. A munkatársaimat tekintve is szerencsés vagyok, mert mindig nagyon jó a hangulat, igen ritkán van vita. Sokszor meg is jegyzik a megbízók, hogy nemigen látnak ilyen vidám társaságot. Ebből is látszik, hogy a társaim is élvezik a munkájukat, ami azért van, mert azt csinálhatják, amit szeretnek - mondta el az ácsmester, hozzátéve, hogy korántsem könnyű a szakmájuk, hiszen jellemzően magasban dolgoznak és ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, de aki megszereti ezt a szakmát, az ezzel együtt vállalja.- A nehézségek mellett számos szépsége is van az ácsmesterségnek. Jó érzés úgy formálni az anyagot, ahogyan szeretném. A szabad levegőn, a természetben dolgozhatok egész nap és a magam ura lehetek- összegzett Hingl János. Kiemelte, hogy nagyon szép jövő vár arra a fiatalra, aki ezt a pályát választja, mert jó szakemberre mindig szükség lesz. Weller P. Hanna Paks az én városom- Ezer szállal kötődöm Pakshoz. Egy élhető település, jó a közbiztonság, minden adott. Itt élnek és dolgoznak a gyerekeim is . A Duna szerelmesei vagyunk, de itt a Táncsics park, a sportcsarnok, és most adták át a Viza játszóteret, ami a környékünkön van. Rengeteg program van a városban, csak ki kell választani a megfelelőt. Sportos, táncoslábú családom van, gyakran járunk kosárlabda- és dzsúdómérkőzésre. Tetszenek a zenés rendezvények, ahol a kisgyerekek, mint az én táncos unokám is, fel tudnak lépni - fogalmazott Kanczler Istvánné borszakértő, a borbarát klub háziasszonya, aki negyven évet dolgozott a Hősök terén működött hatalmas borpincében. Elmondta, hogy fiatal lányként nehéz volt a kezdet a tapasztalt szakemberek között, de kitartása meghozta a gyümölcsét. - A mai napig is, ha végigmegyek az utcán, mindenki a borról akar velem beszélgetni. Sok sikerélményem volt, mert beváltak a tanácsaim. Egy vágyam van még: megélni, hogy itt Pakson közösen köszöntsük az új évet a Városháza, vagy az Erzsébet Nagy Szálloda előtti téren. Mindenki hozna pezsgőt, együtt ünnepelnénk. Nagyon jó lenne, ha ezt meg lehetne oldani - hangsúlyozta.- Huszonöt éve élek Pakson, vannak barátaim, itt gyakorlom a hivatásomat, ebben a környezetben tudok lélegezni és élni. Ha nagyobb lenne a város, nem tudom, hogy' érezném magam, bár most, az erőműberuházással úgy tűnik, nagyobb lesz. Van is bennem várakozás e tekintetben - mondta Simon Péter, aki szerint Paks a Duna nélkül nem lenne az, ami. Nyaranta rengeteget beszélgetnek róla a barátaival és rendszeresen járnak a strandra. - Alföldi gyerek vagyok, így gyerekkori Duna-élményem nincsen. Amikor Paksra jöttem, személyesebb kapcsolatba kerültem a város életét meghatározó folyóval, ami számomra nem csak a barátokat jelenti, hanem az itt tartott rendezvényeket is, amelyeken magam is sokszor tevékenyen részt vettem. Jó érzés csak úgy elüldögélni a sétányon, és elgondolkodni egy kicsit - fogalmazott. A Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójaként büszke az általa vezetett intézményre. Azt mondta, hogy mindenki, aki más településről érkezik, elámul azon, hogy ilyen szép az épület, és hogy milyen jó körülmények között dolgozunk. Amikor 1992-ben idejöttem, még nem volt felújítva, más volt a hangulata: családiasabb, kisvárosiasabb. Most modernebb, de így is nagyon szeretem. Sólya Emma
