Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-09-21 / 18. szám
12 M Paksi Hírnök, 2018. szeptember 21. Mozaik Hétköznapi hit: Árokszállási Eszter Amikor új feladatba kezd, néha túlzottan is elkötelezett, nagy lendülettel veti bele magát a munkába, mondja Árokszállási Eszter. A Paksi Vak Bottyán Gimnázium matematika-fizika szakos tanárának munkáját eddig két alkalommal ismerték el Ericsson-díjjal.- Nagyon sok időt, energiát fektetek a diákjaim versenyekre való felkészítésébe, ilyenkor nemigen vigyázok magamra, kevés időt töltök pihenéssel. Viszont ezt sohasem bánom meg, mert jó viszszatekinteni a közösen megtett útra. Van, hogy országos vagy nemzetközi versenyre készülünk, és olyan is, hogy esti tagozatos diákom mindenképpen fodrász szeretne lenni, és azért kell neki segítség, hogy sikerüljön a matematika érettségi - mondta Árokszállási Eszter, kiemelve, hogy a Becker Jánosné Julika a Dunaföldvári úton lakott 16 éves koráig, így a Duna és a Sánchegy jelenti számára a legszebb kisgyermekkori emléket. - A polgári iskolába jártam, nagyon szerettem, itt van még a tornaterem, a kolomp, mutatott körbe a Bezerédj iskola udvarán. Nagy volt a fegyelem, ha valakit a sarokba térdeltettek, a fekete olajos padló nyomot hagyott a nadrágján. Nagyon jó tanáraink voltak. Nem tanulhattam tovább az iskola elvégzése után, így nagy hévvel kerestem munkát. A konzervgyárba Kürtös Kató néni vett fel. A gyárnak volt egy bölcsődéje, kérdezték, volna-e kedvem ott diákokkal való kapcsolatát a hite is alakította. - A pályafutásom elején mindent úgy csináltam, ahogyan megtanították nekünk. Megvolt a képességem arra, hogy jól magyarázzam a tananyagot, és azt gondoltam, hogy ez elég. Aztán észrevettem, hogy változik a diákok kedélye, van, aki szótlanabbá válik, vagy éppen nagyon örül valaminek. Ekkor jöttem rá, dolgozni. Huszonnyolc évig voltam csecsemő- és gyermekgondozónő. Imádtam a gyerekeket, azt hittem, vége a világnak, amikor bezárták a bölcsődét - idézte fel emlékeit Beckerné Julika, aki arról is mesélt, hogy az anyukája hívta a nyugdíjas klubba énekelni. - Tíz éve járok a Paksi Városi Nyugdíjasklubba, imádom őket. Horváthné Marika adta át nekem az énekkar vezetését Sokfelé fellépünk, nagyon szép egyenruhánk van, mindig kiemelnek minket a fellépésekkor. Négy évvel ezelőtt a Szépkorúak hetére szervezett Mondd el a nótádat című műsorra olyan sokan összejöttek, hogy alig fértünk el a művelődési központ klubtermében. Amikor bölcsődevezetőként dolgoztam, egy pesti rokonom felajánlotta egy 120 férőhelyes bölcsőde vezetését lakással együtt, de én azt mondtam: nagyon szeretek nálatok nyaralni, de annyi elég is Budapestből, csak Paksra vágyom - zárta a beszélgetést Beckerné Julika. hogy mennyire igénylik az egyéni törődést. Hálás vagyok minden diákomért, a velük együtt elért eredményekért, és fontosnak tartom őket figyelmeztetni, hogy nehogy a fejükbe szálljon a dicsőség. Ilyenkor mindig elmondom, hogy elsősorban Istennek köszönjünk meg mindent. A tanárnő arról is beszélt, hogy két olyan időszak volt az életében, amikor Hefner Erika számára a gyermekkort a Villany utca jelenti: édesanyját várta minden nap két órakor, aki munkahelyéről egyenesen a Duna-partra ment a lányával. - Ott ültünk és nagyon mély beszélgetéseket folytattunk. Később az első randik is ott voltak, és ott tanultam meg úszni egy Dodó nevű utcabeli fiútól. Akkor még mindenki a Dunára járt mosni, saját mosókövén szappanozta a ruhát, közben pedig megbeszélték a világ dolgait. Nagyon szegények voltunk, így amikor a nevelőapám vásárolt a bizományiban egy tévét, az osztálytársaim eljöttek megnézni, valóban van-e antenna a házunkon. Az iskolában szinte kézzel foghatóan átélte Isten támogatását. - A férjem daganatos beteg volt, otthon gondoztam. Nagyon nehéz időszak volt, alig pár órát aludtam éjszakánként, de éreztem, hogy Isten támogat, és tudom, hogy nélküle nem tudtam volna végigcsinálni. A másik nehéz időszak az volt, amikor az unokám egy örökletes szívbetegség miatt nagyon komoly műtéteken esett át, kezdetben nem sok esélyt adtak neki az orvosok. Nagyon sokat jelentett, hogy az egész gyülekezet imádkozott érte. Az unokám most két és fél éves, és olyan csodaszép mosolya van, mint egy angyalnak - idézte fel a történteket Árokszállási Eszter. Elmondta azt is, hogy minden este lecsendesedik lélekben és hálát ad Istennek, hogy vele volt. A legnehezebb helyzetekben mindig erőt ad - zárta gondolatait. Weller P. Hanna jó tanáraim voltak. Azt mondták: nem baj, ha szegények vagyunk, ha van tehetségünk valamihez, azzal, illetve tanulással ki lehet emelkedni a sorból. A könyvtár révén kaptam muníciókat, az iskola pedig elindított a versmondás útján, amelynek köszönhetően kétszer is eljuthattam a csillebérci jutalomtáborba. Hefner Erika Budapestre ment férjhez, ott élt 13 éven át. - Amikor nyaranta hazajöttem, mindenki kedvesen fogadott, és tudta, ki az a Hefner Erika. Ez nagy boldogság volt a hideg pesti évekhez viszonyítva. Amikor lehetőség adódott, hazaköltöztünk, akkor jött az életembe a művelődési központ. Valaki megjegyezte, hogy a népművelést nekem találták ki. Ma, amikor hatvan ember eljön az amatőr színtársulat felolvasószínházi estjére, és élvezik, akkor azt mondhatom, tudok olyat nyújtani a színészeim számára, amit máshol nem kaphatnak meg - összegez Hefher Erika. Sólya E. Paks az én városom Fotó: Szaffenauer Ferenc
