Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-09-21 / 18. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2018. szeptember 21. ■ 13 Ha valaki komoly családfakutatásba kezd, akkor az egyik legmegbízhatóbb kiindulópontot az egyházi anyakönyvek jelentik, mivel ezek semleges, adatszerű források, és minden felekezet rendelkezik sajáttal. A mai gyakorlatot a tridenti zsinat 24. ülése fektette le 1563-ban. Az ülés első jegyzőkönyvének első fejezete a házasságok anyakönyvezéséről (matrica copulatorum) intézkedik, a második a megkereszteltek (matrica baptisatorum) és a keresztszülők jegyzékbe vételéről. A halotti anyakönyvezésről (matrica mortuorum) és az anyakönyvi bejegyzések tartalmáról csak az ún római rituálé, V. Pál pápa rendelete intéz kedett 1614-ben. Magyarországon az 1515. évi veszprémi egyházmegyei zsinat rendelkezett először a megkereszteltek feljegyzéséről. Ezt és a tridenti zsinat határozatainak bevezetését késleltette a törökök előrenyomulása. A tridenti zsinat határozatai befolyásolták a protestáns egyházak anyakönyvezési gyakorlatát is. A paksi református egyházközség legrégebbi anyakönyve 1722-ből származik, és a Városi Múzeum felekezeteket bemutató kiállítási egységében látható. Pakson a reformátusok voltak a hódoltság utáni első magyar betelepülők. A könyv formai felépítése megegyezik a korai anyakönyvek szerkezetével, hiszen II. József uralkodásáig általában nem rovatok szerint, hanem folyamatosan vezették, napok és hónapok szerint. A római rituálé szerint vezetett anyakönyveknél a 18. század elejéig a feljegyzéseket általában egy könyvben vezették, melyet három részre osztottak fel: Nomina baptizatorum, Nomina Copulatorum és Nomina Defúnctorum. Ez az anyakönyv latinul, illetve magyarul íródott, attól függően, hogy ki jegyezte fel az adatokat. Nyelvezete érdekes, olyan megfogalmazásokat alkalmaz, mint például „kereszteltetett kis fiacskája” vagy számos esetben a keresztszülő mint koma fordul elő. A latinul íródott részekben a neveket is latinosították (Mihályból Michail lesz). Az eltérő, régies írásmód, valamint a kifakult részek miatt nehezen olvashatók és értelmezhetők az anyakönyv bizonyos részei, de hoszszas tanulmányozás után a kutató számára világossá válik a szöveg. Az első részt a megkereszteltek névsora alkotja, melyből a legelső feljegyzés 1722. április 1-jén történt, amikor Szűcs János fiát, Jánost megkeresztelték. A második részt a házasságok anyakönyvezése képezi, melyben szerepel az előző részhez hasonlóan az év, nap, hónap, valamint a férj és a feleség, illetve az őket összeadó pap neve. Az utolsó fejezet a halottak feljegyzéséről szól, mely tartalmazza az elhalálozás pontos időpontját, a halott nevét, és kiskorú esetében olyan kiegészítő információval is találkozhatunk, hogy kinek volt a gyermeke, illetve az unokája. Külön érdekessége ennek a résznek, hogy aláhúzással kiemelik a temetés módját is, például hogy énekszóval történt. Magyarországon 1844-ig a latin volt a hivatalos nyelv, ezért az anyakönyvek tanulmányozása igényli a latin nyelv alapszintű ismeretét, mert a magyarul írt részekben is gyakran előbrdulnak latin szavak. Továbbá paleográfiai és genealógiai ismeretek is szükségesek ezen anyakönyvek értelmezéséhez. Ebben a római rituálé szerint vezetett, folyamatos szövegű anyakönyvben a bejegyző egyéb történésekről is tudósít a könyv első lapjain, például: „Anno 1716 Esztendőben ezeket szerzettük Ecclesia számára egy on kannát, 2. Ládát, 3. nyoszolyát, két kar széket, egy ajtóra való pléhet, 6. Egy Énekes Könyvet./Ő. Tolnainé Testamentumba hagyot Tiz forintokat Ecclesia számára:/Weszprémi Bereith Ferentz akkori prédikátor...”, de megörökít egyéb, a gyülekezet életét meghatározó eseményt is. A Magyar Nemzeti Levéltárban lehetőség van különböző felekezetekhez tartozó anyakönyvek mikrofilmen történő tanulmányozására, és a Városi Múzeum is szívesen áll a családfájukat kutatók rendelkezésére. Gazdag-Fejes Margit '' Jf test* ' Jzff' n A v/ictyb Vrs*. JÚS Szutf ■ muM $ t / t-h : jí-wcrA ‘jpwvi Army. c-J %J t PrJA, ^ A
