Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-12-02 / 23. szám

Nem várt vereség Három forduló után a harmadik helyen áll a tabellán az ASE NB I-es sakkcsapata. Az első fordulóban Pakson, az Erzsébet Nagy Szállodában az egykor szebb napokat látott Z. Csuti Hydrocomp SK ellen nyertek 7-5- re, míg a második fordulóban, idegenben 7,5-4,5-re bizonyultak jobbnak a Dunaha-Életem, a kenu címmel megjelent Sziklenka László kajak-kenu mesteredző első könyve. A kötetet a Pákolitz István Városi Könyv­tárban mutatták be. - Két dolog ösztönzött raszti MTK-nál. November utolsó vasár­napján ismét hazai pályán játszott a csapat, és nem várt, 6,5-5,5-ös vereséget szenved­tek a Pénzügyőr SE-től. A három forduló­ról, a bajnokság erősségéről, az idei utol­só csapatbajnoki mérkőzésről a szakosztály vezetőjét, Gosztola Istvánt kérdeztük. arra, hogy megszülessen ez a könyv. Egy­részt a korom miatt írtam meg saját törté­netemet, ez a mű első része. De a kötet sze­rintem még érdekesebb azoknak az olva­sóknak, akik kezdő vagy haladó edzők. A második részben, ha nem is tankönyvet, de ahhoz hasonló útmutatót írtam. Hat­van év tapasztalatát mint nevelőedző össze­gyűjtöttem és papírra vetettem - mondta el a mesteredző. Sziklenka László sok sport­ágat kipróbált, futballozott, vívott, atletizált, de a kajak-kenu ragadta meg igazán. Az első próbálkozása még kisgyermekként egy mo­­sóteknőben történt, mellyel vízre szállt, és a Dunában kezeivel evezett. 1951-től Budapes­ten a Városi Tanács SK-ban versenyzett, majd később ő trenírozta a fiatalokat. 1975-ben Győrbe került, utána Szolnokon dolgozott, majd 1987-től 2003-ig Pakson, ezt követő­en Velencén és Dunaföldváron szervezte a kajak-kenu életet. Többek között tanít­ványa volt az olimpiai bajnok Foltán Lász­- Az idei bajnokságban több riválisunk lesz a dobogós helyekért, mint korábban. A Nagykanizsa, a DVTK, a Honvéd, a Pénzügyőr, sőt a Dunaharaszti is jó játék­erőt képvisel, igazából csak 2-3 csapat van, amelyik jóval gyengébb nálunk. Az első fordulóban nyertünk a Csuti ellen, amely gyengült ugyan, de még így is erős csapat, míg a második ellenfelünk, a Dunaharaszti elég erős középcsapatnak számít. A Pénz­ügyőr ellen fordított eredmény is szület­hetett volna. Hiába álltunk jobban az utol­só két táblán, sajnos vesztettünk, és Vidéki sem tudta nyerő állását érvényesíteni. Ber­kes nem játszott, mert már korábban elké­­redzkedett, tervezett hiányzás volt. Ez nem volt rangadó, azokon mindenki itt lesz, a Nagykanizsa, a Szombathely, a DVTK ellen megpróbálunk komplett csapattal felállni. Az idei évben még egy forduló van visz­­sza, december 11-én idegenben játszunk, a Honvéd ellen. Annak ellenére, hogy újon­cok, nem rossz a csapatuk, Almási Zoltán az első táblásuk, és sok a külföldi játékosuk is. Ott győzni kellene, könyörtelennek kell lennünk! -kj­ló, a világbajnok Hoffmann Ervin, valamint Pakson az olimpiai bronzérmes Kozmann György is, vagy éppen az Életem a kenu című kötetbemutatón közreműködő Euró­­pa-bajnok, világbajnoki helyezett Feil Imre. - Amit ma edzőként elvégzek és a gyerekek­nek átadok, azt mind Laci bácsitól örököl­tem. Kijártam az iskolákat, főiskolát, egye­temet végeztem, de ott olyan dolgokat nem tanítottak nekem, amit nevelőedzőmtől ta­nultam - fogalmazott az Atomerőmű SE ka­jak-kenu szakosztályának edzője. Az idén 81. életévét betöltő sportember a mai napig aktívan dolgozik, a Dunaföld­­vári Szakosztályban tanácsadóként segíti a klubot. A Pákolitz István Városi Könyvtár­ban bemutatott kötet 400 példányban je­lent meg, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és magánszemélyek támogatásával. - Akik már olvasták, azt mondták, hogy jól szóra­koztak és sokat tanultak belőle - tette hozzá a szerző. Faller G. Paksi Halászcsárda Kibővült halászcsárdánk - felújított panorámás terasszal - vál­lalja rendezvények szervezését akár 150 főig. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. Szakács- és felszolgálótanulók jelentkezését várjuk gyakorlati képzésre. Telefon: 06-75/311-272,06-30/936-0696 E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu PakshHírnok, 2016. december 2. ■ 17 s Élete a kenu Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Next

/
Oldalképek
Tartalom