Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-12-02 / 23. szám

Hiányoztak a hálószaggató gólok Fotó: Molnár Gyula/Paksí Hírnök Nem sikerült meglovagolnia a Ferencváros elleni történelmi idegenbeli sikert a Paksi FC OTP Bank Ligában szereplő labdarú­gócsapatának. A zöld-fehérek az FTC-t kö­vető diadal után a tabella negyedik helyén álló és jó formában lévő Budapest Hon­véd együttesét fogadták. A találkozón a 7. perc legvégén Szabó János közeli találatával megszerezte a vezetést a PFC, jól kezdtek tehát a Csertői-tanítványok. A folytatásban kisebb helyzetek következtek, de inkább mezőnyjáték zajlott a gyepen. A 42. perc­ben Koltai egyéni villanása után is maradt az 1:0, mert erős lövése a háló fölé szállt. De nem maradt ennyi az állás a félidőig, mert két minutummal később egyenlített a Honvéd. Egy oldalszabadrúgás után Sza­bó János fején változtatott irányt a labda, amely végül a bal alsó sarokban kötött ki. A második 45 perc ismét hazai próbálkozás­sal kezdődött, Koltai lövése centikkel ke­rülte el a vendégkaput. Öt perccel később Hidi próbálkozott a távolból, a mellé tartó labdát Kemenes paskolta még kijjebb. A 87. percben Prosser hagyott ki helyzetet, így maradt a döntetlen. A végeredmény: 1:1. A diósgyőri stadion felújítása miatt Mezőkö­vesden fogadta a Paksi FC-t a DVTK az OTP Bank Ligában a legutóbbi játéknapon. A mér­kőzés úgymond hatpontos meccs volt, mind­két gárda a kiesés elől menekül. A 7. percben tizenegyesgyanús eset történt a hazaiak 16- osán belül, Szakály elesett, a játékvezető azon­ban nem fújt. A 15. percben Nono szabadrú­gása után védett nagyot Kemenes kapus, majd az újbóli beívelés Bacsa fejéről a kapufa mellé csörgött. A 28. percben egy teljesen szabályos góltól fosztották meg a paksiakat, Papp Kristóf fejese után Rados kapus a gólvonal mögé esett a labdával. A o:o-s első félidő után az 55. perc­ben Radost tornáztatta meg Hahn, távoli lö­vésénél nagyot nyújtózkodott a hálóőr. Az 59. percben egy hazai szöglet után megszerezte a vezetést a Diósgyőr, Lipták remekül érkezett a rövid oldalon, és fejjel bevette a paksi kaput. A 90. percben ismét Lipták villant, ám közeli lö­vése megpattant, ami szögletre vágódott. A rá­adásban a piros-fehérek játékosa, Ugrai har­colt ki büntetőt, amit a sértett Kemenes bra­vúrja után másodszor már a hálóba pofozott. A végeredmény: 2:0. A két gárda helyet cse­rélt a tabellán, a zöld-fehérek a 11., kieső hely­re csúsztak.- Úgy látszik, a jó játék kevés egy ilyen mécs­esén. Olyan gólokat kellett volna lőnünk, amelyek kiszakítják a hálót, azt megadták volna - értékelt a paksi tréner a lefújás után. Faller Gábor Hardfarm Kft. sertéstelep­­üzemeltetető állás betöltésére felvételt hirdet. Kiemelt fizetéssel nettó: 250.000 Ft. Munkavégzés helye: Németkér Kanacspuszta. Jelentkezni az alábbi telefonszámokon lehet. 20/383-6299 20/530-0727 TEIT kalocsai látogató­központ (Szent István király út 50.) nyitva tartása: H-Cs: 8-16, P: 8-12 óráig, Ebédszünet: 12-13 óráig NTEON TEMETKEZÉS Iroda és bemutató terem: Paks, Dózsa György u. 2/A Lacza Gábor Istvánná képviselő telefon:75/675-732 mobil: 20/4 10-7512 Készenlét 0-24-ig:20/941-3376 www.panteon-temetkezes.hu éL~ kfANHURVí TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren Telefon/fax: 75/311-065, 20/852-1520 Irodavezető: Wagner Aranka Készenlét 0-24 óráig: 30/936-3255 a Földhivatalnál fantar PAKS 18 ■ Paksi Hírnök, 2016. decem'">c,2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom