Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-12-02 / 23. szám
Sport Erős bajnokságot ismert meg Nyolc mérkőzést játszott eddig a 2016/17-es bajnokságban az ASE NB I-es férfi kosárlabdacsapata, és két győzelemmel, hat vereséggel a r4 csapatos mezőnyben a 11. helyen áll. Mind az öt idegenbeli fellépés után vesztesen hagyta el a pályát a csapat, és a Gesztenyés úton csak a 13. és 14. Vasast és MAFC- ot sikerült legyűrni, míg a Jászberény NB I-es története során először örülhetett győzelemnek itt, a Duna partján. Kicsit árnyalja a képet, hogy az augusztusban kialakított keretben időközben több változás is történt. A felkészülési meccsek alatt kiderült, hogy kell még egy irányító, így szeptember legvégén érkezett P. J. Hill, de sérülésből lábadozva. Ez az első meccsein meg is látszott, de az utóbbi 2-3 fellépésén már bizonyította, hogy erőssége lehet a csapatnak. A legnagyobb érvágást a MAFC elleni összecsapás második percében bokaszalag-szakadást szenvedett Ryan Watkins kiesése jelenti, optimális esetben jövőre, január 7-én a Gesztenyés úti, Kecskemét elleni meccsen láthatják újra a pályán a szurkolók. A pótlására érkezett Morse sajnos nem tudja hozni Ryan csupa szív játékát. A Kaposvár ellen, a végjátékban elvesztett meccs után döntött úgy a szakvezetés, hogy Cameron Fortéval szerződést bont. A helyére érkezett Gilbert képzettebb, idősebb játékos, zökkenőmentesnek tűnik a beilleszkedése. Az eddigi mérkőzések tapasztalatai alapján rövid értékelésre kértük Gediminas Petrauskas vezetőedzőt.- Mi a véleménye a magyar bajnokságról, hova tudja helyezni az ASE-t ebben a mezőnyben?- Nagyon erős bajnokságot ismertem meg, ahol a csapatok zömének alapját a légiósok adják. Ugyanakkor van annyira kiegyensúlyozott, hogy bármelyik csapat meg tudja verni a másikat. Nem szoktam helyezésekről beszélni, most az a fontos, hogy a tabella alsó tájékáról elmozduljunk. Ebből a szempontból lesz nagyon fontos a Szeged elleni meccs.- A bajnokság kezdete óta már hoztak és küldtek el játékost. Van-e olyan poszt, amit esetleg még lyukasnak talál?- Nem szeretek játékosokat cserélni, mert egyrészt nekem is szoknom kell a magyar ligát és a játékosokat, másrészt hetekbe telik, amíg egy új embert beépítünk a csapatba, felkészítünk a taktikai elemekre. Remélem, az utolsó csere az egészségesen visszatérő Ryan Watkins lesz.- A számok azt mutatják, hogy sok pontot kap a csapat. Ez minek tudható be?- Ez leginkább a játékstílusunkból adódik, rengeteg gyors dobás van, nagyon sok rádobással dolgozunk, ami után vissza kell rendeződnünk. Úgy látom, a védekezésünk leginkább Szolnokon volt rossz, nem az elvárásaim szerinti, de összességében mindenen kell még javítani.- Mit gondol, mikorra sikerül összerakni csapattá a gárdát?- Úgy érzem, már most is jó úton halad a csapat, a hangulatra nem lehet panasz. Azt várom el a játékosoktól, hogy úgy végezzék a munkájukat, hogy a végén nyugodtan egymás szemébe tudjunk nézni. Azt kérem a szurkolóktól, hogy szombaton jöjjenek ki a Szeged elleni, nagyon fontos meccsre, szeretnénk kérni a buzdításukat, hogy be tudjuk húzni ezt a mérkőzést. (kovács) Erőnléti edzővel bővült az ASE kosárlabdacsapatának szakmai stábja, a 26 éves litván Mantas Valciukaitis a bajnokság végéig kötelezte el magát. A dzsúdós múlttal rendelkező fiatalember mesterfokú diplomát szerzett hazájában fizikális terapeuta szakon. Gediminas Petrauskas vezetőedző, aki már dolgozott vele tavaly a litván Siauliai csapatánál, a következőket mondta róla az ase.hu-nak: - Igazi munkamániás edzőt igazoltunk személyében, aki nem számolja az órákat, ha munkáról van szó, mondhatni igazi fanatikus. Úgy vélem, nagy segítségünkre lesz a játékosok fizikai felkészítése és az adottságok fejlesztése terén, illetve a sérülések megelőzésében, ami legalább olyan fontos. Természetesen a sérülésből visszatérők rehabilitációjában is fontos szerepe lesz, például amikor Ryan viszszatér a csapathoz. A napi munkánkban is fontos feladatai lesznek, amitől azt várjuk, hogy frissebben és felkészültebben futunk neki a mérkőzéseknek. Úgy vélem, Mantasszal a fedélzeten jobbá válhat a csapatunk. Munkába állása után egy héttel Mantas Valciukaitis a Paksi Hírnöknek is nyilatkozott. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök- Sokféle gyakorlatot mutatott és végeztetett el a játékosokkal az edzésen. Milyen célt szolgálnak ezek?- A kosárlabdában a gyorsasági erőfejlesztés a kulcs, erre fókuszálok. Alapból nagyon fontosnak tartom a törzsizomzat erősítését, mivel, mint minden sportban, úgy a kosárlabdában is a legtöbb gyors mozdulat a törzsizomból indul, abból robban ki. A kosárlabdában még nagyon fontosak az egyensúlyi gyakorlatok, és mindenféle mikroizomzat megerősítése a sérülésmegelőzés szempontjából.- Külön tart edzést egy fiatalabb alacsony és egy idősebb magas játékosnak?- Vannak olyan feladatok, amelyek mindenki számára fontosak és természetesen a kor és a fizikális adottságok alapján is mindenkinek lesz saját programja. A játékosokra külön-külön is fogok figyelni, és az úgymond gyengébb izomszakaszait fejleszteni. Ezekkel a gyakorlatokkal segíteni tudunk abban, hogy a mérkőzés negyvenedik percében is maximális sebességgel tudjanak sprintelni és bedobni egy kosarat. Egy fáradt játékos nem tud olyan hatékonyan védekezni, nem tud már jó döntéseket hozni.- Még csak egy hete van Pakson. Milyenek a benyomásai?- Idáig még nem sok mindent láttam a városból és az országból, de azt elmondhatom, hogy a munkámhoz minden feltétel adott a csarnokban, a szabadban és a konditeremben egyaránt. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, ez hatalmas lehetőség. (joko) 16 ■ Paksi Hírnök, 2016. r>*^er 2.