Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-10-21 / 20. szám

Szakmájuk mesterei lettek Az Atomerőmű étterem három, az Erzsébet Nagy Szálloda két munkatársa is sikeres mes­tervizsgát tett a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett képzés kereté­ben. Szeip Ádám, aki kimagasló eredményt ért el a vizsgán, mindig is szeretett volna mester­ré válni, ez - mint mondta - rangot, presz­tízst jelent, illetve elengedhetetlen ahhoz, hogy tanulók gyakorlati képzésében részt ve­gyen. Pályaválasztáskor édesapja ösztönzésé­re végiggondolta, mi is áll közel hozzá. Azt, hogy műszaki területre menjen, hamar elve­tette. Tudatosult benne, hogy valójában 4-5 éves kora óta szívesen sertepertélt édesany­ja, nagymamája mellett a konyhában, így ke­rült a szekszárdi vendéglátóipariba. Míg ál­talános iskolában nem volt jó tanuló, addig a szakácsiskolában osztályelső volt. Az iskola elvégzése után a szakmára jellemző „vándor­­cirkusz” következett: Bikács, Bikái, az Alföld és a Fabro Pincészet után két éve került az Erzsébet Nagy Szállodába, ahol színvonalas környezetben, fiatal, szakképzett kollégákkal dolgozhat együtt. Mivel a magyaros ételeket szereti, a vizsgán is ezt választotta. Otthon is a hagyományos konyha híve, szeret enni, de nem ő főz, sőt mi több, igazából nem szívesen áll a tűzhely mellé, mert minden más, mint a munkahelyén. Azt viszont nagyra értéke­li, ha valaki rendszeresen főz, és azzal becsü­li meg, hogy nem kritizál, nem válogat. Ked­vence a rakott krumpli. Szabadidejét a család tölti ki, de szívesen forgatja a szakirodalmat, vesz részt gasztronómiai programokon, sza­kácsversenyeken. Futó László többé-kevésbé dacból lett felszol­gáló. Volt a családban szakmabeli, aki óva in­tette ettől, mondván, hogy akkor kell dolgoz­ni, amikor más pihen, más ünnepel. Ez való­ban így van, de ő ezt pozitívumként éli meg, mert így, ha jobbára észrevétlenül is, de részese lehet mások jeles eseményeinek, ünnepeinek. Gyakorlati helyén, Szekszárdon, a Szász sö­rözőben nem fogadta el a felkínált állást, in­kább leérettségizett a paksi gimnáziumban, majd Gyöngyösön, a Károly Róbert Főisko­lán tanult vendéglátó szakmenedzsernek, de a diplomához hiányzott a nyelvvizsga. Nem titkolja, magától nem biztos, hogy rávette volna magát a mestervizsgára, nagy segítség volt, hogy a cég biztosított időt a felkészülés­re. Az Erzsébet Nagy Szállodában egyébként régi bútordarabnak számít, nyitástól ott dol­gozik. Mint mondta, idővel szeretne elkerül­ni a piacéról, de a vendéglátásban maradni. Az, hogy most három tanulóval foglalkozik, komoly kihívás, hiszen úgy kell őket megta­nítani a szakmára, az életre, hogy gyakorlati oktatóként valójában sem szankcionálni, sem motiválni nem tud. Petrikné Kónya Magdolna szakácsként, Pis­­kolthy-Fehér Tünde és Papp-Müller Adrienn cukrászként dolgozik az erőmű konyhán.- Mindent szeretek, csak a minyont nem - árulta el Tünde, aki számára nem volt kétsé­ges a pályaválasztás, annyira tetszettek neki a sütemények, hogy mindenképpen cukrász akart lenni. - Láttam, hogy milyen szép, de nem gondoltam, hogy ilyen nehéz - árulta kedvenc, de idő hiányában ritkán süt. Magdi szintén cukrásznak készült, de akkoriban nagy volt a túljelentkezés és csak szakácsnak vet­ték fel. Sokáig bánta, de ma már nem vágyik máshova, megszerette hivatását. Néhány évet egy maszek cégnél töltött, majd 2002 táján az erőmű konyháján kezdett dolgozni. Ma már konyhafőnök-helyettes, ami sok felelősséggel jár. - Pörgünk egész nap - jellemzi hétköznap­jaikat, amikor 700-750 főre főznek. A rendez­vényeket szereti, színt hoznak az életükbe, ki­mozdulnak, kiélhetik jobban a kreativitásukat. Magdi a magyar konyhát szereti, kedvenc éte­le a vadas marha, a családjában is ez a sláger. Míg egy cukrász megteheti, hogy nem süt ott­hon, addig egy szakács nem igazán kerülheti el, hogy otthon is fakanalat ragadjon. így van ezzel Magdi is, aki nevetve mesélte, hogy édes­anyját meg szokta lepni, ha hazaviszi a munka­helyen megszokott „módit”, ami után bizony a konyhában igen nagy a felfordulás. Hiába, ki­sebb a hely, kisebbek az edények, mint az üze­mi konyhán... el. Ma is sikerélményként éli meg, ha az ál­tala készített süteményt dicsérik. Korábban magánvállalkozásoknál dolgozott, tett egy ki­térőt a kereskedelembe is, de rájött, hogy az nem neki való. A cukrászat viszont, úgy tű­nik, igen. Egyebek között azért, mert min­dig lehet újítani. Mivel januárban jött vissza gyesről, az újdonságok iránti vonzalmát ki­élheti. Mint mondta, otthon a házi krémes a Fotók: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök Adriennél a favorit a túrógombóc, egyéb­ként pedig inkább a sós süteményeket, a há­zias, „mamám csinálta” süteményeket szereti, nem a habos-babos „cukrászsütiket”. Pálya­­választása során se családi tradíció, se elhiva­tottság nem diktálta, hogy a vendéglátásban keressen boldogulást. Sőt mi több, a szépség­iparba készült. Szülei javasolták, hogy válasz­­sza a cukrászatot, mert szép szakma. Ezt ma már ő is így gondolja. Nemcsak szereti, érti is a szakmáját, úgy tűnik, van érzéke hozzá. Azt is elmondta, hogy fontos számára a vissza­jelzés, örömmel veszi a dicséretet, már csak azért is, mert a sikerhez ebben a szakmában is sok kudarcon keresztül vezet az út. Érde­kes, de főként otthon fordul elő, hogy félre­sikerül valami, amihez úgy fog hozzá, hogy ezt most „pikk-pakk megcsinálom”. Máig egyetlen munkahelye az erőmű konyhája, itt volt tanuló is. Nem is vágyik máshová, mint mondta: ebben a szakmában gyerek mellett ideális. Vida T. 14 ■ Paksi Hírnök, 2016. október 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom