Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-07-08 / 13. szám

Mugello kimaradt Ob-n és Eb-n is érmesek lettek a paksi erőemelők Gyutai Adriánnak a hétvégén az olaszországi Mugellóban kellett volna rajthoz állnia az olasz baj­nokság második fordulójában, ehelyett a Hungaroringen ver­senyzett. A hír hidegzuhanyként érte rajongóit, a Korda Racing paksi motorversenyzője pedig csalódottan beszélt az okokról.- Eléggé le voltam törve, hiszen már az év elején megkötöttünk minden szponzori szerződést, ami az éves versenyzésemhez kell. Sajnos a Vallelungában tör­téntek miatt ki kell egészítenünk a költségvetést. (Az olasz baj­nokság első fordulójában Adrián kétszer is nagyot bukott, mindkét motorját összetörte - a szerk.) Maga a versenyzés költsége sem kevés, és ha sikerül egy ilyen szerencsétlen esést összehoz­ni, az nagyon meg tudja nehe­zíteni a dolgunkat. A menedzs­mentem mindent elkövetett, de kevés volt az idő, így a mugellói versenyt ki kellett hagynom. Misanóra viszont nagyon ké­szülök, remélem, ott rajthoz áll­hatok, és végre lesz egy jó ver­senyem. Szeretném az eredmé­nyeimmel visszaadni a rengeteg segítséget és támogatást, és per­sze egy kis dicsőséget hozni Ma­gyarországnak. A felröppent hírekkel kapcso­latban, miszerint a motorok­ban keletkezett 4,5 milliós kárt a versenyzőnek kell megtéríte­nie, Adrián leszögezte: a Korda Racingnek és neki közösen kell állnia a költségeket. - Mindig próbálunk a legrosszabb esetekre is felkészülni, de sajnos a legrosz­­szabbnál mindig van rosszabb... A technikai sportoknál az anya­gi háttér is meghatározó, itt nem elég, ha a versenyző jó a pályán. Mugello helyett a Hungaroring maradt Adriánnak a hétvégére.- A H-Moto team-tői kaptam lehetőséget, egy stock R6-os Yamahával, amit nagyon kö­szönök nekik. A Magyar Kupa 3. fordulójában álltam rajthoz 600-as kategóriában. 52 nevező volt, ami hatalmas szám az el­múlt évekhez viszonyítva. Ah­hoz képest, hogy most először mentem Yamahával, elégedett vagyok az eredménnyel. Ter­mészetesen rengeteg van még a motorban, kellene néhány nap, hogy jobban hozzászokjak és a motort kicsit jobban beállítsuk. A versenyen végül második let­tem, nagyon jót csatáztunk a dobogós helyekért, végre élvez­tem a versenyzést. A csapatban jól éreztem magam, így egy kis öröm is ért a hétvégén. Ami a jövőt illeti, Adrián igyek­szik folytatni az olasz bajnoksá­got, bízik benne, hogy sikerül előteremteniük a hiányzó össze­get.- Még négy verseny van hátra a szezonból, a célom az első öt kö­zelében végezni. Sajnos az össze­tett pontversenyben már elúszott a jó helyezés, de a fennmara­dó versenyeken a lehető legtöb­bet fogom kihozni magamból. Egy világbajnokságra nagyon jól fel lehet itt készülni. A közel­jövőben pedig a Supersport­­vagy a Moto2-világbajnokság a célom, keményen dolgozunk, hogy ezt meg is valósítsuk - tet­te hozzá. Faller Gábor Nyitva tartás: H"V: °5-2°-ig Tel: 75/315-983 20/945-0992 Magyar bajnoki és Európa-baj­­noki helyezések, országos és vi­lágrekordok fűződnek Tumpek Róbert erőemelő nevéhez, aki a májusi szerencsi ob és a júniusi gyulai Eb után még­is úgy értékelt: nem úgy sike­rült, ahogy eltervezte. - A sú­lyokat nézve nem vagyok elé­gedett - magyarázza a junior 90 kg-ban induló versenyző, a Paks Powerlifting Club alapító­ja, hozzátéve: még 2013-ban is­merkedett meg a sporttal, a rá következő évben már versenyen is indult. - A nagy súlyok hasz­nálata, a hangulatos versenyek, a barátságos versenytársak és per­sze a sikerélmény fogott meg az erőemelésben. A magyar me­zőnyt tekintve 5-10 versenyző van a súly- és korcsoportomban - tudtuk meg Tumpek Róbert­tól, aki az Európa-bajnokságon elért junior abszolút második hellyel is büszkélkedhet. Nemcsak ő, hanem a Paks Po­werlifting Club többi tagja is szép sikereket ért el a WUAP Európa-bajnokságon. Hosszú Balázs az ifi 75 kg-osok között, Csepella Balázs (ifi 110 kg) és Adorján Ádám (junior 100 kg) a dobogó második fokára állha­tott fel Gyulán, ahol Szigeti Ni­kolett bronzérmes lett a junior 56 kg-osok versenyében. Az Eu­­rópa-bajnokág előtt a WPC Erő­emelő, Fekvenyomó és Felhúzó Magyar Bajnokságon is reme­keltek a paksiak - Szigeti Niko­lett, Loparits Jessica, Hosszú Ba­lázs, Dominik Lázár, Adorján Ádám és Tumpek Róbert - ösz­­szesen 12 éremmel tértek haza. Az erőemelés egy három gya­korlatból - guggolásból, fekve­­nyomásból és felhúzásból - álló versenysport. Minden gyakor­lat elvégzésére három lehető­ség van, a cél a legnagyobb súly megmozgatása. Végül ebből áll össze egy összetett eredmény, ami alapján rangsorolják a ver­senyzőket.-efgé-TANTEON TEMETKEZÉS Iroda és bemutató terem: Paks, Dózsa György u. 2/A Lacza Gábor Istvánná képviselő telefon:75/675-732 mobil:20/410-7512 Készenlét 0-24-ig:20/941-3376 www.panteon-temetkezes.hu ifANHURVé TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: 75/311-065, 20/852-1520 Irodavezető: Wagner Aranka Készenlét 0-24 óráig: 30/936-3255 faníar PAKS 18 ■ Paksi Hírnök, 2016. július 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom