Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-03-06 / 5. szám

Jó napot, mi újság? Gutái Júlia Nem túlzás azt állítani, hogy Gutái Júlia könyvek között nőtt fel. Mindössze ötévesen beirat­kozott a könyvtárba, mert sok kortársát megelőzve, ekkorra már gyakorlatilag falta a köny­veket. Sok év elteltével is emlék­szik még az első, nagymamája könyvéből kiolvasott sorokra. Első osztályos korára kiolvas­ta az Egri csillagokat, de nem csupán a regények kötötték le. Nyáron, amint kézhez foghatta az új tankönyveket, még el sem kezdődött a tanév, máris végig­olvasta őket, sőt, még a testvére­iét is. Könyvek között lenni kész csoda volt számára, szebbet el sem tudott képzelni annál, mint amikor kezébe vehetett egy még nem forgatott kiadványt. En­nél talán csak azok az élményei szebbek, amik a paksi Dunához kötik, hiszen akkortájt a min­dennapok szerves része volt a város alatt hömpölygő folyó. Ott zajlott a mosás, tisztálko­dás, hajmosás, szinte nem volt nap, hogy a gyerekek, felnőttek ne találkoztak volna a Duna partján. A Csengey Dénes Kul­turális Központ nyugalmazott könyvtárosa azt mondja, nin­csenek rendkívüli emlékei, a környéken senki nem büszkél­kedhetett kiemelkedő javakkal, de nekik mindent megadott a Duna és a szerető család. Iparos sváb felmenőkkel rendelkezik, akiket, annak köszönhetően, hogy a ’41-es népszámláláskor német ajkú magyarnak vallották magukat, nem értek meghur­coltatások. Édesapja nagy olva­só, édesanyja nagy mesélő volt, nem csoda, hogy ráhagyomá­nyozták gyermekeikre az olva­sás szeretetét. Júlia számára, aki orosz tagozaton érettségizett, egyenes út vezetett a könyvtá­ros szakma felé. Szombathelyen népművelő-könyvtáros szakon tanult és a megyei könyvtárban kezdett el dolgozni. Amikor Pakson felépült a mű­velődési központ, egyértelmű volt, hogy férjével, Gutái Ist­vánnal hazaköltöznek. Szeren­csésnek tartja magát, hogy egy vadonatúj könyvtárba kerülhe­tett. Az ott töltött harmincöt év alatt több ezer kötetnyi könyv­ből hozott létre egy szakszerű­en rendszerezett gyűjteményt. A kezdeti, rövid időszaktól eltekintve egyedül dolgozott itt. Mindig figyelmet fordított jelentős irodalmi alkotók meg­hívására, zenei és képzőművé­szeti rendezvények meghonosí­tására. Rendszeresen szervezett tárlatokat a könyvtárgalériába, bibliaismereti szabadegyete­met hívott életre, segítette helyi zenebarát klub, filmklub, nép­dalkor és irodalmi önképző­kör létrehozását. Munkáját az önkormányzat 2008-ban Paks Kultúrájáért Díjjal ismerte el. Mint mondja, ilyen hosszú, egy munkahelyen eltöltött időszak után nem könnyű nyugdíjba menni, de nem akarta meg­várni azt, amikor már mindez nyűg lesz. Jó kapcsolatot ápol utódjával, Lampert Mariannái, akinek csak annyit tanácsolt, mindent csináljon másként, mint elődje. Bontakoztassa ki kreativitását és találja meg sa­ját, egyedi munkamódszereit. Bár nehéz volt a váltás, Júlia egy percre sem unatkozik. Szervezi a Keresztény Értelmi­ségiek Szövetsége programjait, feladatot vállalt a paksi katoli­kus karitászban, irodalmi fog­lalkozást tart a Kereszt utcai gondozóházban. Nem győz be­telni Pakssal, aminek változatos arcait sosem volt alkalma felfe­dezni napközben, amíg dolgo­zott. Májusra unokatestvér-ta­lálkozót szervez, gyöngyöt fűz, hajtogat, horgol, hímez, unoká­­zik, és persze próbálja utolérni saját bakancslistáját, hiszen a 3500 kötetes házi könyvtár és az új könyvek sora nem akar fogyni. De legfőképp nem győz hálát adni azért, hogy azo­nos érdeklődési körű férjével egészségben tudták megérni a nyugdíjaskort, aminek minden percét igyekeznek kiélvezni. Matus Dóra Paksi Hírnök, 2015. március 6. ■ 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom