Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-03-06 / 5. szám

Sport Bronzérem a kupadöntőben Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Budapesten a Tüskecsarnokban nyolc csapat részvételével ren­dezték a Zsíros Tibor férfi ko­sárlabda Magyar Kupa döntőt. Az Atomerőmű SE csapata a szurkolók és a szakma szerint is végső győzelemre is esélyesként vágott neki a háromnapos via­dalnak. Hosszú idő után minden játékosára számíthatott Dzunics Braniszlav vezetőedző, nem kel­lett attól tartani, hogy a harma­dik mérkőzésre elfogy a társaság. A szombathelyi Falco elleni első mérkőzésen repülőrajtot vettek Evansék, 10 perc alatt 31 pon­tot szórtak és csak 12-t kaptak. Az első félidőt végül 27 pontos előnnyel zárta a paksi csapat, a nagyszünet után pedig csak any­­nyit adott ki magából, amennyi az eredmény tartásához szüksé­ges volt, a sárga-feketék nem tud­ták szorossá tenni a végjátékot. Falco-Trend Optika KC Szom­bathely-Atomerőmű SE: 62-84. A sorsolás szeszélye folytán a másnapi elődöntőben a Szolno­ki Olaj KK ellen lépett parkett­re az ASE. A Tisza-partiak ellen ebben a szezonban még nem játszott tétmeccset az Atom­erőmű csapata, csak a bajnok­ság előtti felkészülési tornákon találkoztak. Az Adria-ligában pallérozódó Olaj más kategó­ria, mint a hazai bajnokságban szereplő csapatok, ami a véde­kezésükben mutatkozott meg leginkább. Az első negyedben 9-4-es paksi vezetés után 9-0-s rohammal átvette a vezetést a Szolnok, amit a későbbiekben már ki sem engedett a kezéből. A második negyed végén még biztató volt az állás, az ötpon­tos hátrány nem tűnt behozha­­tatlannak. A nagyszünet után azonban hatalmas offenzívába kezdett az Olaj, megzavarodott az ASE, tíz perc alatt mindösz­­sze 10 pontot sikerült szerez­nie, harminc perc játék után 15 pontra nőtt a fekete-fehérek előnye. Az utolsó felvonásban becsülettel küzdött a Dzunics­legénység, de 10 pontnál köze­lebb jobban nem tudott kerül­ni ellenfeléhez. Szolnoki Olaj KK-Atomerőmű SE: 74-60. A harmadik helyért a Soproni Sördögök ellen játszott az utol­só napon az ASE. A bajnoki táblázat második helyén álló kék-fehérek a Kecskeméttel szemben maradtak alul az elő­döntőben, presztízsmeccsre le­hetett számítani. Fej fej mellett haladtak a csapatok az első fél­időben, Szabó Zsolt dudaszóra eldobott, ritkán látható egész pályás kosarával sikerült 41-40- re nyerni az első félidőt. (Folytatás a 17. oldalon) Dzsúdóhírek Városi bajnokság Jól szerepelt a düsseldor­fi dzsúdó Grand Prix-n Csoknyai László, az ASE ver­senyzője a 81 kg-s mezőny­ben az ötödik helyet szerezte meg. Az ötvennégy fős ma­mutmezőnyben Csoknyai a libanoni Elie el-Ser, a brazil Leandro Guilheiro, majd a görög Roman Musztopulosz legyőzésével jutott el a negyed­döntőig, de ott a grúz Avtandil Csrikisvili megállította. A vi­gaszágon az amerikai Travis Stevens nem állt ki ellene, jö­hetett a bronzmérkőzés a vi­lágbajnok francia Loic Pietri ellen, melyen a gallok klasszisa egy jukóval jobbnak bizonyult Lacinál. Cirjenics Miklós és Bor Barna helyezetlenül zárta a viadalt. Az oberwarti Europen Open után a prágain is az ötödik he­lyen végzett Pupp Réka a 48 kg-s súlycsoportban. Az ASE fiatal reménysége szorgalmasan lépeget a világranglistán, a fel­nőttek között már a 71. helyen áll. Réka először a lengyel Ewa Koniecznyt, majd az azeri Leyla Aliyevát győzte le, de a negyed­döntőben a felnőtt Eb-bronz­­érmes török Ebru Sahin meg­állította. A vigaszágon a kazah Alekszandra Podrjanovát ip­­ponnal győzte le, de a bronz­meccsen a junior világbajno­ki bronzérmes török Dilara Lokmanhekim jobbnak bizo­nyult nála, és az ötödik helyen zárta a versenyt. Polgár Luca az 52 kg-osok között helyezetlenül végzett. -kj-Nem történt meglepetés az idei kispályás teremlabdarúgó baj­nokság alapszakaszában, a több korábbi NB I-es játékossal tűz­delt, korábbi többszörös győztes Kreszpark Rangers nyerte az első kört. A 16 gárda körmérkőzéses rendszerben küzdött egymással, az első meccset január közepén, az utolsót március első vasár­napján rendezték. A csapatok a továbbiakban alsó- és felsőház­ban folytatják a tornát. A legjobb nyolc mezőnyében a második az N+T elnevezésű formáció, a har­madik az Ecolab-Diófa, a negye­dik helyen az OVIT SE végzett. A felsőházi rájátszást jelentő továb­bi négy pozícióért hat egylet küz­dött, végül a Gonoszok, az Atom Boys, a Tar és Tar Security és a Duna Autósiskola folytathatja a legjobbak között. A SportCult G.T. és a Kristály Palack az al­sóházba került, csakúgy mint a Beanett Bt. A bajnokság március hetedikén immár két csoport­ban, de továbbra is körmérkő­zéses rendszerben folytatódik, a torna március 21-én zárul, klasz­­szikus helyosztók idén sem lesz­nek. Az összecsapásokat az ESZI sportcsarnokban bonyolítják, a rendező a Paksi Sportegyesület szabadidő szakosztálya. -e/Jgé-16 ■ Paksi Hírnök, 2015. március 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom