Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-10-17 / 20. szám
A viski óvodának gyűjtöttek Népes közönség gyűlt össze péntek este a Sörpatikában, ahol jótékonysági koncertet szerveztek a viski magyar óvoda javára. Bese Dóra és barátai, a Jack-ki, valamint Gál Gábor és zenekara önkéntes alapon szolgáltatta a jó hangulatot, míg az egybegyűltek tombola megváltásával járulhattak hozzá a testvérvárosi intézmény építésének befejezéséhez. A rendezvény fővédnöke Keresztes Pál, Süli János és Benkó Sándor voltak, akik értékes relikviák felajánlásával maguk is hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Ezek között volt a Pekingben olimpiai bajnok vízilabda-válogatott aláírt zászlója, a paksi labdarúgócsapat focilabdája, illetve értékes lemezek is. Mint a rendezvény egyik fővédnökétől, Süli Jánostól megtudtuk, az értékes tombolatárgyakat nyerteseik az adományozott összeg mellett szintén Visk számára ajánlják fel, így azok a jövőben is jótékony célt szolgálhatnak. Keresztes Pál katolikus plébános az eseményen emlékeztetett: a jelenlegi orosz-ukrán konfliktusra tekintettel a magyaroknak nem is lehet más válasza, mint a szolidaritás. Jenei Károly viski lelkész a rendezvényen elmondta, az épület most szerkezetkész, festése, hideg-meleg burkolása megtörtént, csak a bútorok, felszerelések beszerzése van hátra, ez nagyban a paksi segítségnek köszönhető. A tavalyi adományok például öt munkás éves bérét fedezték. Az intézmény beindítása az ukrán helyzet miatt bizonytalan, jövő ősszel várható. Gárdái György szervező hozzátette, a paksi adományok egy része ezúttal a viski magyar iskola téli fűtését is támogatni fogja. Matus Dóra Adománysziget Jövő év nyarán nyílik meg a Paksi Energiaház Svéd kezdeményezés mintájára nyit adományházat napokon belül a Paksi Pünkösdi Gyülekezet: az erre a célra kijelölt Kereszt utcai épületbe, az Adományszigetre, október 11-én érkezett meg az első szállítmány a paksi szervezet svédországi testvérgyülekezetétől, amely már évtizedek óta üzemeltet hasonlót saját városában. Az első eladományozható berendezéseket, többek között háztartási gépeket, lakástextileket, főzőedényeket a svédek ajánlják fel. A kezdő készletet a paksi gyülekezet saját forrásaival egészíti ki, és november 7-én nyit meg a ház a Kereszt utca 26. szám alatt. A folyamatosan frissülő, bővülő készlet eladásából származó bevételeket karitatív célokra, missziós projektekre fordítja a Paksi Pünkösdi Gyülekezet, mondta el Nagy Tamás lelkipásztor. Az Adományszigetben nemcsak vásárolni lehet, itt bárki a közösbe adhatja megunt, de jó állapotban lévő holmijait, amelyeket aztán a szervezet továbbértékesíthet azzal a céllal, hogy forrást teremtsen jótékonysági akcióihoz. Mint Nagy Tamás elmondta, a svéd testvérgyülekezetnél látott minta nagyon nagy sikernek örvend, ugyanis a több mint húsz éve üzemeltetett adományház hatszáznál is több tagot számláló bolthálózattá nőtt. A svédországi ismeretség nyolc évre tekint vissza, azóta rendszeres a kapcsolattartás és viszontlátogatás, egy szerbiai missziós szolgálat megszervezésében is közösen vettek részt. A lelkipásztor kiemelte, a paksi adományházba kisebb részben ruhaneműket, nagyobb részben háztartási berendezéseket, lakástextileket, szerszámgépeket, kisebb bútorokat, főzőedényeket várnak és kínálnak. Jövő év nyarán fogadhatja az első látogatókat az Aktív Energia Egyesület bemutatóterme Pakson, az elkerülő út mellett. Az úgynevezett zéró energiaigényű ház a passzívház-technológiánál is korszerűbb építészeti és épületgépészeti megoldásokkal épül fel. Hármas tagolású lesz, az egyik épületrész alapanyaga vályog, a másiké üveg, mindez kiegészül egy szalmabála alapú, mozgatható többfunkciós „burkolattal”, ami télen hőszigetelést, nyáron árnyékolást biztosíthat, de fedett teraszként is megállja a helyét. Már maga az épület is felvonultat számos innovációt, de az a cél, hogy a belső kiállítóterekben is ilyenekkel találkozzon a közönség, mondta el az egyesület elnöke, Kozmann György. A környezetvédelem, a megújuló energia a lakosság, de akár a vállalkozások számára is alkalmazható, legújabb vívmányait a bemutatóközpontban és más helyszínekre kitelepülve is szeretnék bemutatni. A program szerves része egy szemléletformáló kampány is. Az előkészületek 2010-ben kezdődtek, az első kapavágás már megtörtént, az ütemezés szerint 2015 júliusában megnyílhat a központ, amelynek megépítésére mintegy 150 millió forint uniós és kormányzati támogatást nyert el az egyesület. A projekt bruttó értéke 200 millió forint - hangzott el a projektet bemutató sajtótájékoztatón. 10 ■ Paksi Hírnök, 2014. október 17.