Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-10-05 / 19. szám
Jó napot, mi újság? Csősz István Bár nem harsány, hangos jelleme miatt, de elődjéhez, Keresztes Pálhoz hasonlóan nem igazán papos pap Csősz István, aki augusztus elsejével kezdte meg szolgálatát Pakson. Negyven éve szentelték pappá, három évtizedig szolgálta a mohácsi híveket és húsz éve kapta meg a plébánosi címet. Áthelyezéséről és a rá váró új feladatokról beszélgettünk.- Minden bizonnyal nehezen hagyta ott Mohácsot harminc év szolgálat után...- Az áthelyezés derült égből jött, mert nem szoktunk hozzá, hogy ennyi év után és enynyi évesen elmozdítják az embert a helyéről. Hogy akar-e valaki menni vagy sem, az más kérdés. Próbáltam a körülményekhez képest a legjobban kezelni az új helyzetet, hiszen tudtam, hogy nincs miről beszélni, kár előhozakodni különböző érvekkel. A püspök egyházmegyei szinten gondolkozik, 70-80 pappal „sakkoznak”, hogy kivel mi a cél, abba mi nem látunk bele.- Keresztes Pál is nehéz szívvel távozott, mégis vigasza volt, hogy egy barátja váltja.- Az ismeretségünk hosszú évekre tekint vissza. 1967-ben érettségiztem, akkor kerültem fel a teológiára Budapestre, amikor ő már negyedéves volt. Gyakorlatilag azóta ismerjük egymást, de papi életünk során is sokszor összehozott az élet. Többször kirándultunk együtt, egyebek mellett a Szentföldre is. Szolgálatom hármas jubileumára ünnepi misét szerveztek nekem, amin ő mondott prédikációt. Öröm az ürömben, hogy bár a szentmise nem búcsúmisének készült, végül azzá avanzsált.- Milyen tervekkel érkezett Paksra?- Világmegváltó terveim nem voltak, a világ már meg van váltva. De amilyen feladatok várnak rám, azt a lehető legjobban szeretném ellátni. Egyelőre ismerkedem azzal, milyen munka zajlott eddig, és mit tudok hozzátenni a magaméból. Harminc év alatt Mohácson sok mindenre lehetőségem volt, 63 éves koromat tekintve itt már nem adatik annyi. Ott 32 évesen elkezdtem kinevelni egy kulturális és közösségi értelemben is aktív közösséget, különösen szoros kapcsolatot ápoltam a fiatalsággal. Egyik vasárnap énekeseim, hangszereseim nemrég Pakson is meglátogattak.- Ezek szerint az ijjúsági munka és a zene is közel áll Önhöz.- Mindig könnyen megtaláltam a hangot a fiatalokkal, ennek csak egyik oka, hogy gitározom. Mindig szerettem a muzsikát, megfogott a hatvanas évek beatmozgalma, rendszeresen jártam Illés- és Omega-koncertekre. Abban az időben viszont teljesen elfogadhatatlan volt a papi hivatás és a gitár találkozása, huligán megnyilvánulásnak tartották. Ezért sem gondoltam volna, hogy ezt a tudást használni fogom a papi életben, de ma sem ódzkodom előkapni a gitárt.- Mennyire lesz fogékony erre a paksi gyülekezet, hogyan fogadták érkezésekor?- Káplán kollégám (Vida Zsolt, korábbi pécs-gyárvárosi káplán - szerk.) előttem egy hónappal érkezett a városba, és amikor rákérdeztem, milyen a helyi közösség, azt mondta, ő már semmi pénzért nem menne vissza előző helyére. Kedvesen fogadtak, ezt nem csak azért mondom, mert így illik, figyelték, miben szenvedek hiányt, alapvetően jó közösségbe kerültem. Egyelőre a mindennapi feladat adja magát, a hittanosokkal és a ministránsokkal kezdtünk foglalkozni, látogatást tettem a katolikus iskolában, és a későbbiekben is szeretnék az intézmény segítségére lenni. Remélem, a város hitéleti vezetőivel is sikerül olyan gyümölcsöző kapcsolatot kiépíteni, ahogy Mohácson. Ellátogattunk a képviselő-testülethez is, hogy beszámoljunk a terveinkről és arról, min szeretnénk változtatni.- Világos, hogy egy beatzenész paptól számíthat pár újdonságra a gyülekezet. Csupán az a kérdés, hogy nyüzsgő fiatalkora ellenére miért a papi hivatást választotta.- Vallásos családban nőttem fel, természetes volt számomra a ministrálás, a templomba járás, de nem volt az életemben semmilyen rendkívüli esemény, ami erre a pályára vezérelt. Mai napig nem állítom, hogy papos pap vagyok, sok világi dolog vonzott, ami nem biztos, hogy passzolt ehhez a miliőhöz: a beatzene mellett egykor igazolt focistaként rúgtam a bőrt, tehát mindenben részt vettem, ami egy átlagos fiatalt érdekelhetett. Nem voltam befelé forduló alkat, amit elvártak volna tőlem. De mindig pedagógus vagy pap akartam lenni, és ennél többet nem is kaphattam volna az élettől. Jézusnak van egy kijelentése: aki elhagyja apját, anyját, családját, az már itt a Földön száz annyit kap. Megélhettem, mennyire igaz mindez, hogy milyen sokat kap egy pap, miközben semmi különöset nem csinál, csak a dolgát teszi. Matus Dóra Paksi Hírnök, 2012. október 5. ■ 15
