Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-10-05 / 19. szám
Két csapattal is neveztek Sport Kiszli Vanda vb-bronzérmes A Paksi Kézilabda SE két csapattal nevezett a Bács-Kiskun megyei regionális kézilabda-bajnokságba. A felnőtt férficsapat mellett PKSEII. néven az ifjúsági csapatot is elindították felnőtt játékosokkal kiegészítve. A keretet sikerült paksi és Tolna megyei játékosok leigazolásával megerősíteni, a Miklós KC csapatából hazatértek a Pach fivérek. Nagy eredmény, hogy az új igazolások mellett a kulcsjátékosok közül mindenkit sikerült megtartani. A PKSE II. hazai pályán debütált, első mérkőzését a PVSE Bácsalmás csapata ellen vívta. A bemutatkozás sikeresnek mondható annak ellenére, hogy a mérkőzést az NB II.-es múlttal is rendelkező vendégcsapat nyerte túlóra. Az első csapat a Déli csoport rangadóján idegenben, a megyebajnokság első helyére aspiráló Kecel KC ellen lépett pályára. A sérülésektől tizedelt paksi csapat 19:13-as félidőt követően 39:30- as vereséget szenvedett. A következő forduló már mindkét csapat számára sikeres volt, bravúros győzelmekkel tették emlékezetessé szeptember utolsó vasárnapját. Csávolyban az első csapat végig vezetve magabiztos győzelmet aratott a felsőházi rájátszásra aspiráló hazaiakkal szemben. CSÁTESZ SE-Paksi KSE 20:25. A második csapat hazai pályán játszott küzdelmes mérkőzést. A hajrában a szépszámú közönség fergeteges biztatása mellett sikerült fizikailag és mentálisan is a vendégek fölé kerekedni. Paksi KSE II.-EJF Bajai KSE 24:21. Október 5-én 19 órakor az ESZI Sportcsarnokban történelmi esemény: PKSE-PKSE II. bajnoki kézilabda-mérkőzés szemtanúi lehetnek a szurkolók. A Nagy Sportágválasztót követően tizenöt felső tagozatos iskolás fiú kérte felvételét a szeptember elején alakult PKSE Kézisuliba. A gyerekek edzéseinek a Bezerédj Általános Iskola tornacsarnoka ad otthont keddi és csütörtöki napokon 15-16 óráig. -kj-A Rómában rendezett kajakkenu maraton világbajnokságon Kiszli Vanda, az ASE versenyzője a K-l U23-as mezőnyben a nyolcadik, a felnőttek között Hagymási Rékával (MAFC) párosban a harmadik helyen végzett.- Fenyvesi Réka helyett új párral, Hagymási Rékával indultál K-2-ben. Hamar összeszoktatok?- Először furcsa volt, eddig mindig elöl ültem, és most én lettem a toló ember. Nehéz volt megszokni, de a futamra összeszoktunk.- Első érmedet nyerted világversenyen a felnőttek között. Számítottál ilyen jó szereplésre?- Jól ment a rajt és sikerült oldalvízen eveznünk. A futások is Kiválóan szerepelt Pupp Réka a poreci junior dzsúdó Európa-bajnokságon: a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A horvátországi kontinensbajnokság első versenynapján 44 kg-os súlycsoportban lépett tatamira az Atomerőmű SE ifjúsági Eb-bronzérmes dzsúdósa. Első mérkőzése nagyon szoros volt, jól sikerültek, elsőként tudtunk mindig kiszállni. A tavalyi és a mostani mezőnyt látva nem számítottam ilyen jó helyezésre.- K-l-ben nyolcadik lettél, emiatt csalódott vagy?- A rajt után összeakadtam egy norvég lánnyal, utána kiforgattak, és mire rendeztem a dolgaimat, a mezőny ellépett. Ezután már csak üldözni tudtam őket, de túl nagy lett az előnyük, és az első bolyt már nem sikerült utolérnem. A végén nagyon elkeseredett voltam, de tudtam, hogy túl kell rajta lépni, hogy a párosban sikeresek legyünk.- Szeptember elején Szegedre költöztél, ott tanulsz tovább. Milyen változást hozott a sportpályafutásodban? bírói döntéssel győzte le a belga Audiens-t. A második fordulóban nem bírt Damjanovával, a bolgárok ifjúsági Európa-bajnokával, ezúttal a bírók az ellenfelet látták jobbnak. Mivel ezt a vereséget már a legjobb nyolc között szenvedte el, a vigaszágon folytathatta tovább. Réka először a török Kartalt verte egy jukóval, majd a bronzéremért folyó küzdelemben aranyponttal bizonyult jobbnak a négy évvel ezelőtti ifjúsági Eb-bronzérmesnél, az ukrán Galuknál. A tizenhat esztendős paksi cselgáncsozó három nagyon kemény hosszabbításos összecsapáson szerezte meg idei második Európa-bajnoki bronzérmét. A harmadik hely értékét nagyban növeli, hogy ezt a nála idősebbek, a húszesztendősök korcsoportjában sikerült elérni. -kovács-Bronzérem az Eb-ről- Testnevelő-edző szakra járok a Szegedi Tudományegyetemen, ezért a kajakozást is ott folytatom, de az ASE versenyzője maradtam. A világbajnokságra egyedül készültem, úgyhogy eddig még nem találkoztam a szegedi edzőpartnerekkel. Kicsit még idegen a Tisza, sokkal lassabb, mint a Duna Paksnál. A csónakház öt percre van biciklivel a lakásomtól, így elég komfortos, november elejéig még vízen leszünk. A tanulás már beindult, de hétvégenként jövök haza. (joko) 16 ■ Paksi Hírnök, 2012. október 5. Vecsésen rendezték az ökölvívó serdülő ob-t, melyen 38 klub 143 versenyzője lépett a szorítóba. A Paksi SE képviseletében Líbor Sándor 38,5 kg-ban bronzérmet szerzett. Kajak-kenu A Velencei-tavi Sukorón rendezték az ifjúsági és serdülő kajak-kenu válogatott keretfeltöltő Dunai István Emlékversenyt. Az idény utolsó jelentős versenyén az ASE sportolói közül az ifjúsági korcsoportban C-l 1000 m-n Till József a 2., Török M. Aurél pedig a 3. helyen végzett. Pupp Noémi K-l 1000 és 2000 m-n is 2. helyen ért célba, míg Fritz Anett K-l 2000 m-n és Koleszár Zoltán C-l 1000 m-n lett 4. a serdülők között. A korosztályos válogatottakban jelenleg a kajakos Pupp Noémi és a kenus Cseh Olivér képviseli az Atomerőmű SE-t.