Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-05-04 / 9. szám

Paksi Hírnök 14 2012. május 4. Középpontban a környezeti nevelés A bölcsődék napját ünnepel­ték országszerte április 21- én. A paksi Bóbita Bölcsődé­ben szakmai napot tartottak, amelynek központi témája a gyerekek környezeti nevelése volt. Az előadásokat megelő­zően Badics Istvánná, a pol­gármesteri hivatal szociális osztályának vezetője köszön­tötte a gyermekintézmény dolgozóit. A Pesti Első Bölcsődei Egylet hozta létre az első bölcsődét Magyarországon, az intézményt 1852. április 21-én nyitották meg Budapesten. Ez a nap 2010 óta a bölcsődék napja, amelyet a paksi intézményben is megün­nepelnek. Idén szakmai napot tartottak, amelynek fókuszában a környezeti nevelés állt, a témá­ban az intézmény három munka­társa tartott előadást. A bölcső­dében a mindennapos nevelés része a környezet megismerése, az egészséges életmód és a kör­nyezettudatos magatartás meg­alapozása. Mivel a bölcsődés korú gyerekekre a példakövetés a jellemző, ebben a munkában kiemelt szerepe van a nevelőnők tudatos magatartásának. A Bóbita Bölcsőde munkatár­sait Badics Istvánné, a szociális osztály vezetője köszöntötte. El­mondta, hogy a bölcsődéknek, amelyek működését, feladatait a gyermekjóléti törvény szabá­lyozza, meghatározó szerepük van az anyák munkavállalásá­ban, a kisgyermekek napközbeni ellátásában, a kicsik egészséges fejlődését segítő gondozásban, nevelésben. Kiemelte, hogy idén bevezethette volna a fenntartó önkormányzat a gondozási díjat. A lehetőséggel nem éltek, így a bölcsődei ellátásért továbbra is csak az étkeztetés nyersanyag­­költségét kell megfizetniük a családoknak. A 104 férőhelyes paksi gyermekintézményben, amelynek ellátottsága országos szinten nagyon jó, jelenleg 84 kisgyermeket gondoznak. A paksi képviselő-testület a közelmúltban módosította a böl­csőde alapító okiratát, amelynek szakmai programon és a szerve­zeti és működési szabályzaton való átvezetése folyamatban van. Ezt követően kérik meg a működési engedélyt, amivel a kistérség településein élő csalá­doknak is megnyílik a lehetőség a bölcsődei ellátás igénybevéte­lére a paksi intézményben. Kohl Gyöngyi Vb-n indulhatnak Országos paksi táncsikerek Egy éve alakult, és máris or­szágos sikereket tudhat magá­énak a paksi Fantasy Magic Dance tánccsoport, amely április végén Berhidán mé­rette meg magát. Itt rendezték ugyanis az I. Berhida Pearl Dance Országos Amatőr Táncversenyt, ahol hip-hop kategóriában 2. helyezést ért el Kiss Cintia Katalin, párban pedig 3. helyezést Lénárt Ni­kolett és Keserű Alexandra. A versenyt komoly felkészü­lés előzte meg, a 16-17 éves lányokból álló nyolcfős tánc­csoport minden héten több órát gyakorolt. Az amatőr táncosokból álló fiatalok első alkalommal, ráadásul felnőtt korcsoportban mérették meg magukat, ennek ellenére ki­emelkedően jó, negyedik és ötödik helyen végeztek, mondta el lapunknak Kiss Alexandra. A társulat felké­szítője színpadi táncosként végzett és jelenleg a dunaúj­városi Bartók színház tánco­sa. A csapat az önkormány­zat Kereszt utcai épületében tartja próbáit, emellett a vá­ros a versenyhez szükséges fellépőruhák beszerzéséhez is hozzájárult 130 ezer forinttal. A csoportra nyáron és ősszel újabb megméretések várnak, tehetségüket a városi rendezvé­nyeken is megmutatják majd.-md-A Csillag Show-tánc Egyesület április közepén vett részt Győr­­újbaráton a modem táncsportok országos döntőjén, ahol kiemel­kedő sikerrel szerepeltek a paksi indulók. Hip-hop, street dance, funky, disco és fantasy kategó­riában, szóló, páros és csoportos mezőnyben négyen első, hárman második és öten harmadik helye­zést értek el. A tehetséges paksi táncosok a tatai elődöntő után kerültek be az országos fordu­lóba, majd a kiemelkedő ered­ményt elért versenyzőkre június végén Veszprémben, egy négy­napos világbajnokságon újabb megméretés vár, ahol már nem­zetközi mezőnyben is számot adhatnak tudásukról, mondta dr. Czámé Nagy Ildikó. A csapat művészeti vezetője elárulta, a ju­nior, mini és youth kategóriában indulók folyamatos munka ered­ményeként zsebelhették be a ki­váló eredményeket. Egész évben minden héten többször is edze­nek a Csengey Dénes Kulturális Központban, az akrobatikai ele­mek elsajátításához pedig plusz órákat is beépítettek. A művé­szeti vezető elmondta, hogy nagyon büszke a tanítványaira, akiknek tudásáról bárki meg­győződhet a Csillag Show-tánc Egyesület paksi és környékbeli, valamint országos fellépésein. A dobogó első fokára állhatott Bach Balázs, Papp Veronika, Karsai Gréta, Szakály Fanni, Blága Csilla, valamint további dobogós helyezést ért el Sipeki Dorina, Fries Fanni, Kókai Fló­ra, Samu Adrienn, Samai Aman­da, Vilk Petra, Vleju Ivett és Tóth Alexandra. -dóm-Fotó: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom