Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-03-16 / 6. szám
Paksi Hírnök 20 2012. március 23. Utazzon Paksra! A március első hetében Budapesten megrendezett utazási kiállításon sikerrel szerepelt Paks város standja is, amiről a TelePaks képriportja is részletesen beszámolt. Régi olvasóim persze sejtik, hogy a híradás kapcsán az alábbiakban egy hasonlójellegű, a város múltjához kapcsolódó eseményt kívánok felidézni. Nos, valóban ez a szándékom. Paks említése, a település pármondatos leírása már a XVI. századi török kori utazók (diplomáciai küldöttségek tagjai, katonai szakértők, hírszerzők, kereskedők) beszámolóiban is megtalálhatók, hiszen a Duna, s a mellette húzódó szárazföldi út már az ókorban is a legfontosabb kereskedelmi-hadi útvonal volt, ami Nyugat-Európát összekötötte a Kárpát-medence, a Balkán-félsziget és Kis-Ázsia országaival. A turisztikai céllal utazók számára Paks leírása a XIX. század elejétől szerepelt a Duna-völgy természeti szépségeit, a kisebb-nagyobb folyóparti települések bemutatását célzó útikönyvben. A század első felére az arisztokrácia és az őket szokásaikban, életmódjukban követő, meggazdagodott polgárság körében egyre népszerűbbé váltak a hosszabb-rövidebb időtartamú romantikus utazások. Adolph Kunike, a Schwartzenberg hercegek udvari rajztanára, akinek nevéhez a XIX. század elejének legismertebb Duna-albumának kiadása fűződik, nem elsősorban jelentős festőművész, sokkal inkább kiváló üzletember volt. Felismerte, ha a századfordulóra elterjedt új nyomdatechnikai sokszorosítási eljárást, a litográfiát összekapcsolja az útikönyvek, rajzos albumok megjelentetésével, az biztos nyereséges üzletet eredményez. Rajzolójának megnyerte a tehetséges, de megrendelésekben szűkölködő Jacob Alt festőművészt, aki örült a hosszú távú és jövedelmező megbízatást jelentő lehetőségnek. Szerződést kötöttek a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig terjedő hajóútra, és az út során megörökítendő táj- és városképek megrajzolására. Kunike pedig hozzálátott, hogy megszervezze az imponáló terjedelmű képes album megjelentetését. Sajnos azonban Jacob Alt hamar megbánta a hosszú és keserves utazással járó megbízás vállalását. Bécsig még érdekelte és lenyűgözte a táj szépsége, a feladat újszerűsége, ám főként Pesttől délre, az egymást követő Duna-parti kistelepülések sivársága, szegényessége elkeserítette, megörökítésük cseppet sem tartotta ébren művészi ambícióit. Becsületből még Belgrádig elhajózott, megrajzolta az útba eső települések látképét, ezután felmondta a szerződését, és 1822- ben visszautazott Bécsbe a családjához. Kunike veje, a litográfus Ludwig Erminy személyében talált egy rajzolót, aki aztán befejezte a sorozatot, ami egyébként hatalmas sikert aratott és számos kiadást ért meg. A Duna teljes hossza mentén készített 264 városkép (négyesével csoportosítva) 1821-től 1826-ig havonta jelent meg. Kunike az útirajzok megjelentetésének szokásrendje szerint az egyes rajzokhoz magyarázó szöveget is közölt, melyet Rumy Károly György, az irodalom, történelem és filozófia professzora írt (németül). Ismertetőjében Paksról ezt olvashatjuk: „Paks mezőváros, Marsigli térképén pontatlanul Paxo, a Dunántúlon, Alsó- Magyarországon, Tolna megyében fekszik, a dunajoldvári járásban, a Duna jobb partján, Földvár és Tolna között. Rendelkezik római katolikus és református templommal, zsinagógával, postakocsi váltóállomással és révátkelőhellyel Dunaszentbenedekre. Találtak itt római kori régiségeket, mivel hajdan Pakstól kissé északra feküdt a római Cussonium (s. Mannerts „Pannonien” S. 665.) Véleményünk szerint lenyűgöző a két torony képe és jobbra a festői facsoportok, s a csónakos, aki épp ellöki ladikját a Dunán. ” Rumynak ez a zárójeles megjegyzése Mannert Pannónia c. munkájára vonatkozik. Sajnos a nagy tudású Rumy professzor életében nem járt Pakson, földrajzi-történelmi leírásokból tájékozódott városunkról, különben nem a két torony, hanem a település és a templomok ábrázolásának pontatlansága nyűgözte volna le. A városképeknek az albumban megjelentetett rajzai a helyszíni vázlatok alapján később készültek el, gyakran emlékezetből kiegészítve nyerték el végleges, sokszorosított formájukat. Jacob Alt kedvetlensége a hosszúra nyúlt út miatt, számunkra a paksi látkép hibáin mutatkozik meg leginkább. A Paks-litográfia elnagyolt, pontatlan, sebtében felskicceit vázlat alapján készült. Hitelesnek fogadható el a litográfia hátteréül szolgáló természeti kép: a Malomhegy a lábánál húzódó házsorral, a régi Duna-meder kanyarulata, a Sánchegy és az imsósi erdő részlete, a vízen egy magányos csónakossal (révésszel?). De sosem álltak sem egymás mellett, sem a folyóparton a templomok, teljesen hiányzik a település déli részének ábrázolása. Hol vannak a hajómalmok? Az 1820-as években számuk már a negyvenhez közelített. A kép címe: Paksi piac (Markt Paks in Ungarn), de piaci sokadalmat, ámsokat, vásárlókat nem látunk, csak a kép jobb sarkában a folyó túloldalán (a szigetben?) egy csónakost és mellette egy pórt, üres kosarát lóbálva. Az album bevezetésében olvashatjuk: a városok látképein a hitelesség szempontja megelőzi a művészi színvonalat. Szomorúan konstatáljuk, ez a megállapítás Paks látképére nem vonatkozik. Egy évszázad múltán, az 1930-as évek végén jelent meg az a 16 oldalas, fényképes reklámfüzet, ami Paksra hívta azokat a nyaralókat, akik „kellemesen, egészségesen és olcsón” szeretnének nyaralni a Duna partján. A kiadvány felsorolta a város megközelítésének módozatait, az autóbusz-, vasút-, komp- és hajóközlekedés lehetőségeit, mindehhez a szemléletesség érdekében térképvázlatot is mellékelve. A tájékoztató szöveg a lehetőségek bemutatásában kiemelten említette a „gyönyörű, árnyas Duna parti sétányt, a parti sétány előtti uszodát”, a túlparti föveny bársonyos homokstrandját, a szigetek közti folyóágak sporthorgász-lehetőségeit, a romantikus vízi kirándulások, csónaktúrák felfedező izgalmát, melyek szervezéséhez motoros kompot vagy csónakokat lehet bérelni. (Folytatás a 21. oldalon)
