Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-05-20 / 10. szám
2011. május 20. 11 Paksi Hírnök Szaggató: számukra öröm a zene Szeretnek együtt lenni, együtt zenélni. Ez a titka a Szaggató zenekar sikerének. Mosolyuk legfeljebb helymeghatározás szempontjából színpadi, hiszen, ha játszanak, őszinte öröm sugárzik róluk. Kiss Zoltán zenekarvezető szerint nem szükséges profi zenészeknek lenniük ahhoz, hogy jó hangulatot teremtsenek, és szeressék őket. Azt is határozottan állítja, hogy egy koncert nem attól maradandó emlék számukra, hogy többezres közönség előtt tartják.- Nem bírok az időmmel gazdálkodni - szabadkozott Nemes András „pár” percet késve a megbeszélt találkozónkról.- Főiskolai tanárom is azt mondta, ha már ott vagyok, lehet velem dolgozni, csak azt kell elérni, hogy ott legyek - tette hozzá mosolyogva. Kiss Zoltán zenekarvezető szerint nincs ezzel gond, bár a koncertek előtt szoktak néha izgulni. A fiúkkal való beszélgetés alaposan kárpótol az elvesztegetettnek érzett percekért. Jó hangulatban idézik fel a zenekar történetét, bár azt elég nehezen tudják meghatározni, hogy pontosan mikortól Szaggató a Szaggató. Zoli, aki szüleivel 1991-ben érkezett Szászrégenből Paksra, gyerekkorában körülbelül egy évig tanult hegedülni. Tizenöt évvel később vett ismét hangszert a kezébe, és eltekintve attól az egy-két órától, amelyet Csík Jánosnál töltött e célból, autodidakta módon képezi magát. Népzenei pályafutása azzal kezdődött, hogy 2004 körül elkezdett Madocsára járni kisémi a táncegyüttest. Mindig jöttek, csatlakoztak hozzá zenészek, aztán lemorzsolódtak. O maradt. Nemes Andrással 2006- ban kezdett együtt zenélni a Tengertánc nevű zenekarban, ahol Kormoránt játszottak. A bogyiszlói fiatalember Egerben | szerzett énektanári diplomát. Útja a Szaggatóig sok zenekaron át * vezetett, volt rock- és country- L bandája, most is három helyen játszik. Az M6 Expresszben slágerzenét, az Ungaresca Consortban régi zenét, a Szaggatóban népzenét. Persze mindenhol más hangszeren, ahogy a fiúk fogalmaznak: bármin, ami a keze ügyébe kerül. Mindig irigyeltem a népzenészeket, áralja el. A műfajt a Racke Zice zenekarban kezdte művelni, de az, hogy megszerette, korábbról eredeztethető. Egyrészt Bogyiszlón nagy hagyománya van, másrészt volt egy barátja a gimnáziumban, aki szembe menve az árral a népzenéért lelkesedett. Ő is hatott rá. A hangszerek sorában a gitár volt az első, azután jöttek a többiek, árulta el András. A Szaggató zenekarba először harmonikán ugrott be, amikor a madocsai együttest kísérve Szerbiába kellett utazni, utána a bőgőnél maradt. Az élőzenéhez folyamatos együttműködés kell, a heti próbák elmaradhatatlanok, sőt a koncertezést sem szabad hanyagolni, mert azonnal megérzik a hiányát. - Ahhoz, hogy három ütemet tisztán játsszunk, mindenkinek együtt kell lenni, a hegedűnek, brácsának és a nagybőgőnek - fogalmazott Kiss Zoltán. Apropó brácsás... Ezzel a kérdéssel sokáig hadilábon álltak. Hosszú időn keresztül vendégbrácsással játszottak. Olyat, aki a koncertekre bekapcsolódott, találtak. Olyat viszont nem, aki a társasághoz teljes jogú tagként csatlakozott volna. A csapat végül körülbelül két és fél éve vált teljessé. Ma már négyen vannak: Zolihoz és Bandihoz Árki Zsuzsa és Steig Zoltán csatlakozott. Zsuzsi Madocsán, a hagyományőrző néptáncegyüttesben táncolt, és bár igen jó kapcsolatban volt a zenekarral, a fiúknak nem sikerült őt szóra bírni, vagyis inkább dalra fakasztani. Két és fél éve, szilveszterkor tört meg a jég, azóta már ő is a csapat tagja. Steig Zoltán, Béni még korábban képbe került. Amikor Bandi először látta, tamburabrácsán játszott. Megpendítette neki az ötletet, de sokáig pihent a dolog, míg végül ő is társult a többiekhez.- Nem gondoltuk, hogy ilyen közel, Tolnán fogjuk megtalálni a brácsásunkat - teszi hozzá nevetve Bandi. A kérdésre, hogy na most akkor a Szaggató zenekar paksi-e, egyértelmű a válasz, hogy igen, bár Zoli az egyetlen, aki itt él. Az eddigi élményeikről, fellépéseikről elárulták, hogy elsősorban a térségben ismerik őket. Legtávolabbi hely, ahova eljutottak, Wales, ide a Tűzvirágot kísérték. Hatalmas, harmincméteres színpad volt és legalább ötezer ember a nézőtéren, mesélik. S, hogy ez volt-e a legnagyobb durranás? Zoli azt mondja, persze, nagy élmény volt, de neki hatvan ember is nagy durranás, ha a koncertnek olyan a hangulata. - Lehet, hogy egy intimebb környezetben sokkal nagyobbat tudunk muzsikálni - teszi hozzá. Legmeghatározóbb élményként a cseresznyési olvasótábort említik, ahol Bandi egész héten együtt van a határon túli diákokkal, végül koncerteznek. - Hihetetlen szeretetet kapunk ott - állítják egybehangzóan a zenekar tagjai. Örömmel emlékeznek arra, amikor Domboriban, a Csillagponton játszottak kétezer ember előtt, és arra is, amikor augusztus 20- án Pakson, a Duna-parton. Sokáig itthon nem érkezett jelentősebb felkérés, de az utóbbi időben nem lehet és nincs is okuk panaszra. Önálló estet is többször - kétszer - tartottak már, a harmadik most lesz május 26-án 18 órakor, a művelődési központban. A repertoárról szólva Zoli elmondta, hogy Magyarország szinte összes tájegységének zenéjét játsszák. - Igaz, hogy nem autentikusan, de aki minket hall, megszeretheti a népzenét - fűzi hozzá. Vannak saját átdolgozásaik, olyan népi eredetű dalok, melyhez „hozzácsaptak” egy könnyűzenei hangszerelést. Egy-egy előadás anyagát rugalmasan kezelik, igyekeznek a közönséghez igazítani és lehetőség szerint a hallgatóságot bevonni. Fellépéseik arról nevezetesek, hogy jó hangulatban zajlanak. Sikerük titka - szerintük -, hogy szeretnek zenélni. Zoli hozzáteszi: - Kevés az, hogy valaki vérprofi, ha lelke nincsen, ha csak azért mosolyog, mert azt mondták, hogy kell, és nem azért, mert öröm számára, hogy zenélhet. Vida Tünde
