Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-06-04 / 11. szám

Paksi Hírnök 2 2010. június 4. Lakótelep: kétharmada újul meg Jó néhány panelházat láthatnak feláll­ványozva városszerte mostanság. A 2008-ban megítélt támogatásoknak kö­szönhetően három éven keresztül folya­matosan korszerűsödnek a panelek: Pakson összesen huszonöt. 2000-ben indult el az a központi prog­ram, amely hármas finanszírozással - ál­lami, önkormányzati és tulajdonosi hoz­zájárulással - nyújt fedezetet a panelhá­zak energiatakarékos felújítására. így a fűtésrendszer korszerűsítését, a nyílászá­rók cseréjét és a homlokzati hőszigetelést is megvalósíthatták mindazok, akik éltek a pályázati lehetőséggel. Pakson sok la­kóközösség döntött a program mellett, sorra szépültek és korszerűsödtek a lakó­telep házai. Ha a most folyó beruházások is megvalósulnak, akkor Pakson a pane­lek közel kétharmada már megfelel a mai kor követelményeinek, szolgálja a tulaj­donosok kényelmét és kíméli pénztárcá­jukat. Utoljára 2008-ban volt állami és önkor­mányzati szinten egyaránt támogatott pa­nelpályázat. Ekkor 27 felújításról született döntés Pakson, minden érvényes pályáza­tot benyújtó társasház elnyerte az igényelt támogatási összeget. Ezek közül két tár­sasház utólag visszalépett. Az önkormány­zat a 2008-2009-2010. évi költségvetésé­nek terhére döntött a pályázatokról, ösz­­szesen több mint 400 millió forintot külö­nített el erre a célra. Az állami pályázatki­író a 2010-2011-2012 évekre vállalta a központi források biztosítását. Az önkor­mányzati támogatáshoz a társasházak fo­lyamatosan juthatnak hozzá, a felújítás so­rán benyújtott részszámlák szerződés sze­rinti arányos részét fizeti a város. Az álla­mi támogatás a beruházás befejezését kö­vetően egy összegben hívható le, a támo­gatási szerződésben meghatározott idő­pontban. A 25 társasházból hat épület fel­újítása már befejeződött, nyolc társasházé folyamatban van, a továbbiakban pedig tervezik a felújítások mielőbbi megkezdé­sét, az év végére döntő többségük várható­an elkészül majd. Hogy lesz-e és milyen formában újra ál­lami pályázati lehetőség, figyelemmel kí­sérik az önkormányzat munkatársai, tud­tuk meg Dóczi Miklóstól, a műszaki osz­tály munkatársától, aki azt is hozzátette: van már olyan lakóközösség, amely jelez­te, amennyiben mód lesz rá, részt venne a panelprogramban. -dallos-A bérlakások sem maradnak ki a renoválásból Elkészült a Dankó Pista utcai szociális bérlakások felújítá­sa, így befejeződött az a há­rom éve elindított program, amelynek keretében az ön­­kormányzati tulajdonú, csa­ládi ház jellegű lakóépülete­ket korszerűsítette a város.- Nem sok önkormányzat mondhatja el, hogy olyan mi­nőségű bérlakásai vannak, mint Paksnak. Büszkék lehe­tünk rá, hogy mind a 172 szo­ciális bérlakás komfortos és rendben van — mondta el Kudomé Szanyi Katalin, a DC Dunakom Kft. részlegvezetője annak a két háznak az átadá­sán, amelyek felújítása utolsó­ként készült el. Három éve in­dult el az a program, amelyben a családi ház jellegű szociális bérlakások korszerűsítését vé­geztette el az önkormányzat. Az első évben pályázati támo­gatást is nyert a felújításokra a város, a költségek fennmaradó részét a képviselő-testület biz­tosította a költségvetésből. - A Dankó és a Síp utcákban nyolc önkormányzati tulajdonú lakás van. A 70-es években épült, le­romlott szerkezeti állapotú há­zakból komfortos bérlemények lettek a felújításnak köszönhe­tően. Öt házban fürdőszobát is építettünk - tudtuk meg Kudomé Szanyi Katalintól. A szociális bérlakások korszerű­sítését a DC Dunakom Kft. szakemberei végezték el. - A most elkészült utolsó két ház­ban is teljes felújítás zajlott, ki­javították a tetőszerkezeteket és az elektromos hálózatot, új nyílászárókat építettek be, el­készült a külső hőszigetelés, a belső festés és mázolás, vala­mint a burkolatok cseréje, a be­ruházási költség 9,6 millió fo­rint volt - tájékoztatott Pál Jó­zsef, a műszaki osztály munka­társa. A közüzemi számlák, va­lamint a bérleti díj fizetését és a lakások állagmegóvását fo­lyamatosan vizsgálják. Ennek az öt éve bevezetett rendszer­nek az eredményeképpen min­den bérlőnek kötelező az évi egyszeri elszámolás, így jelen­tősen csökkentek a lakbér-kint­lévőségek. Az önkormányzati tulajdonú szociális bérlakások korszerűsítése tovább folytató­dik a lakótelepi panelépülete­ken. Már elkezdődött a nyílás­zárók cseréjével és a külső hő­­szigeteléssel a Gesztenyés és a Fenyves utcákban lévő lépcső­házak energiatakarékos felújí­tása. -dal-Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4400 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dávid Ildikó Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihimok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu Következő megjelenés: június 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom