Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-05-21 / 10. szám
2010. május 21. 11 Paksi Hírnök „Nálunk élet van” Rendkívül nagy elánnal fogott hozzá munkájához a Nagycsaládosok Paksi Egyesületének új elnöke. Feil Ferencné Marcsi nem új a vezetőségben, eddig gazdaságisként segítette a szervezet munkáját. Abban is kulcsszerepet játszott, hogy 2002-ben megalakulhatott Pakson is a szervezet. J3 3 Vámossy Marcsi elvált szülők o gyerekeként egy testvérével | Budapesten nevelkedett. Már ? akkor megfogadta, hogy ő ° mindent elkövet majd, hogy a házasságát egyben tartsa. Az is régről eredeztethető, hogy nagycsaládot szeretne. - Mert az olyan buli - mondja mosolyogva és hiába a kétkedő kérdések sora, állítja, hogy hátránya nincs, nem nyűg, nem gond. - Az öt gyerek öröme sokkal több, mint a vele járó teendő. El sem tudom képzelni gyerekek nélkül az életemet - mondja. - Hát miről kellett volna lemondanom, az Audiről? - kérdez vissza. Persze volt időszak, amikor egyik kezével pelenkázott, a másikkal uzsonnát készített. A harmadikkal, ha lett volna, szintén akadt volna teendője. A nagyszülők nagyon sokat segítettek, így maradt idő az anyagiakat előteremteni és megépíteni egy szép, tágas házat a Komis utcában. Van egy telkük 43 gyümölcsfával, közötte veteményessel, egy négyméteres fóliasátruk, ő maga eredetileg könyvelő, férje az erőműben irányítástechnikai műszerész. Az ötgyerekes édesanya szívesen megmutatná az életüket másoknak, hogy lássák: a nagycsaládos lét egy önként vállalt fantasztikus dolog, és nem egyenlő a tudatlansággal és szegénységgel. Ezekkel a sztereotípiákkal mindig szembetalálkoznak. A Nagycsaládosok Paksi Egyesülete sem arról szól, hogy szervezett formában próbáljanak másoktól adományokhoz jutni. A Feil család még a paksi egyesület megalakulása előtt csatlakozott az országos egyesülethez, mert nagyon jó lehetőségeket adott és a közös érdek, életérzés hozzájuk kötötte őket. Egyes üzletek, kereskedők kedvezményt nyújtottak számukra, közös programokat szerveztek, vol„Nem áldozat. Nem is szeretem ezt a szót. Nálunk élet van. Zsuzsanna másodéves védőnő hallgató Budapesten, Pircsi most érettségizik az olasz gimnáziumban Pécsen, Anna vendéglátó-ipariban tanul Dunaújvárosban, Dani szeptemberben kezdi a középiskolát Bonyhádon az evangélikus gimnáziumban, Peti a Bezerédjbe jár. Ha megkérdezem a gyerekeimet, hogy miért rossz nagycsaládban élni, nem tudnak felhozni három indokot. Legfeljebb azt, hogy a Peti megeszi a nutellát... ” tak pályázati lehetőségek. Ezekkel Marcsiék ügyesen éltek, ennek köszönhetően emlékezetes kirándulásokon vettek részt. Arra viszont a nagy távolság miatt nem volt lehetőség, hogy kicseréljék gondolataikat, ezért előbb a németkéri csoporthoz csatlakoztak, majd létrehozták a paksi csoportot. Marcsi keresztény értékrendje szerint a férfi a család feje, és ez igaz egy egyesületre is, ezért eleinte nem tört babérokra. Az egyesület jól is működött. Az utóbbi években azonban ellaposodott, kiüresedett kissé. Neki viszont rengeteg terve van... A tagságtól lehetőséget kapott ezek megvalósítására, elnökké választották. A vezetőség többi tagja még nála is fiatalabb, igy bízik benne, hogy nem hagy alább a lendület. Az eltelt két-három hétben három pályázatot készítettek és nyújtottak be az önkormányzathoz. Hagyományőrző napot, sportprogramot szeretnének, aszfaltrajz versenyt, aminek már meg is van az időpontja: május 30-a. A rendezvényeket nyitottá szeretnék tenni, nemcsak nagycsaládosokat várnak. Az elnök úgy gondolja, hasznosak a találkozások, mert segítenek abban, hogy eloszlassák az előítéleteket és megmutassák a nagycsaládos élet szépségeit. Állandó programokat is terveznek, a retroaerobik már el is indult. A Kereszt utcai volt óvodaépületben - amelyet az önkormányzat jóvoltából használhatnak - kedden és csütörtökön 17 órától mozognak együtt. Nagyon fontos, hogy újraindítsák a szülők fórumát, ami újabb lehetőséget teremt arra, hogy közös gondjaikról, örömeikről beszélgessenek. Vida Tünde Kapitányi esküt tettek 2002-ben indult útjára az Együtt egy drogmentes Magyarországért elnevezésű program, amelyhez évről évre egyre többen csatlakoznak - idén Paks is. Ennek keretében minden esztendőben maratoni futást hirdetnek és 42 nap alatt 300 települést érintve 2100 kilométert futnak le, hogy felhívják a figyelmet a drogok okozta problémákra, valamint a sport, a futás egészségmegőrző szerepére. A mozgalom szervezői április 17-én Budapestről indultak országjárásra. - Célunk, hogy minél többen fussanak velünk és hallgassák meg azt az előadást, amit a szenvedélybetegségekről tartunk. Van egy speciális programunk, a drogmentes kapitányi eskü, amely során a fiatalok hét ponton keresztül drogmentes életet fogadnak, valamint arra is ígéretet tesznek, hogy másokért is felelősséget vállalnak ugyanebben az ügyben - tudtuk meg Braun Mónikától. A mozgalom elnöke azt is elmondta: nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy üzenetüket olyan emberek kommunikálják, akik hitelesek a fiatalok számára. Sok sportoló és olimpiai bajnok csatlakozott már a programhoz, így rendezvényeiken Kozmann Györggyel és Kovács Antallal is találkozhatnak a résztvevők. A mozgalom egyik fővédnöke az atomerőmű, Paks idén először szerepelt az állomások között. A paksi diákok az Atomfitt Centertől az Energetikai Szakközépiskoláig futottak együtt a maratonistákkal. Egy hirtelen jött égi áldás jóvoltából a távot nagyon gyorsan letudták, az eső azonban a hangulaton egyáltalán nem rontott. Dallos Szilvia