Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-04-24 / 8. szám
fotó: Molnár Gyula Paksi Hírnök 14 2009. április 24. Ezüstösen pengetett A tizenhét esztendős Váradi Zsoltot (a képen balra) a paksi közönség korábban jobbára a Tűzvirág Táncegyüttes tagjaként ismerhette meg. Életének apró gyermekkora óta szerves része a néptánc, az első lépéseket négyévesen tette meg. Újabban már zenészként, egészen pontosan basszusgitárosként is hódítgatja a világot jelentő deszkákat. A hangszert 2005-ben vette kezébe, az első időkben Ludányi Miklós útmutatásait követve, majd autodidakta módon finomította tudását. Főleg a jazz és a blues áll közel hozzá, bár - mint elárulta, szereti a klasszikus zenét, foglalkozik is vele. 2008 júniusában két társával megalakították a nevével fémjelzett Váradi Jam Factory! A zenekar - amelyben Zsolt baszszusgitáron, Tárnok Tamás gitáron játszik, Koós Marcell pedig dobol - főként a jazz, a blues és a funky sajátos, hazánkban még kevésbé meghonosodott ötvözetét játssza. A csapat néha Zsolt bátyjával, Gáborral és az ő szájharmonikájával egészül ki. A basszusgitáros szólóban is meg-megmutatja tehetségét. A most harmadéves középiskolás már elsőben is nevezett a kollégiumok közötti versenyre, s azóta megteszi ezt minden évben. Mint elmondta, a zsűri értékelése szerint évről-évre fejlődik. Ezt bizonyítja az is, hogy idén elnyerte iskolája rangos kitüntetését, a Leőwey-díjat, s az is, hogy a Sztárpalánta elnevezésű tehetségkutató versenyen a regionális forduló után az országos döntőben is bemutatkozhatott. A paksi zenészpalánta a Ground Hálózat versenyén ezüstminősitést kapott. Zsolt elmondta, hogy zenekarát, a Váradi Jam Factoryt a paksi közönség május 29- én a pünkösdi fesztivál keretében láthatja, másnap Komlón, a Minden más fesztiválon lépnek színpadra. -vt-Világpremier a művelődési házban Zongorista, karmester, tanár, zeneszerző, nyughatatlan, természetimádó (élet) művész Hatvani Szabolcs. Monumentális szintetizátor- és lézervarázs koncertjét április 29-én csodálhatja meg a közönség a Városi Művelődési Központban, a tavaly bemutatott „Föld és ég” című nagysikerű produkció folytatásaként. Szabolcs vonzalma a zenéhez igen korán kezdődött. Babakorában diszkó- és rockslágerekre altatták a szülei, s ő már igen korán elkezdett ezekre táncolni, majd játékhangszereken muzsikált. A játékokat később az igazi hangszer követte.- Folyamatosan tanultam és még mindig azt teszem. Zongora szakon kezdtem középiskolás koromban, később karmester szakot végeztem, majd ének-zene-zongora szakot. Jelenleg szintetizátor szakra járok és közoktatás-vezetést tanulok, mert távolabbi tervem között szerepel egy olyan óvoda elindítása, ahol 3-tól 6 éves korig tanítanánk a gyerekeket zenére, művészetekre, idegen nyelvre.- Kalandos az életem, elrugaszkodott a gondolkodásmódom, nem nagyon tudok megnyugodni és letelepedni sem, ennek következtében sok helyen laktam már az országban. Nagymányokon kezdtem zenét tanítani, Nyíregyházán is töltöttem három évet, ekkor hívtak a paksi művészeti iskolába. Ez azért volt jó, mert bonyhádi vagyok, s így közelebb lehetek a szülőföldemhez. De itt is csak addig szeretnék maradni, amíg vannak kiaknázatlan lehetőségek, amíg hatékonyan tudok tevékenykedni. Saját műsorokkal 1997 óta koncertezik Hatvani Szabolcs. Mint mondja, most jött el az az idő, amikor olyan komplett és profi csapattal léphet színpadra, amely része lehet egy multimédiás koncertnek. A „SZÍNFÓNIA” április 29-i ősbemutatóján partnere lesz egyebek között ilj. Fráter Sándor, Lovasi Zoltán, Fizer János, Schubert Mária, Gyulai István, a Napsugár Gyermekkórus Kákainé Sebestyén Judit vezetésével, a Camerata Pro Artis Vonósegyüttes, az est vendége pedig a Paksi Városi Vegyeskar, karnagy: Cseke Gábor.- Mire Paksra kerültem, addigra kialakult a koncepcióm: egy koncertsorozat, amelynek a negyedik részénél tartottam éppen, annak címe volt a „Föld és ég”, s itteni bemutatóját 2008- ban, a Föld napja alkalmából tartottuk. Gondolkodásmódomat átszövi a természet szeretete, az iránta való elkötelezettségem, ez jelenik meg műveimben is. A tavalyi koncert átfogó és sokoldalú volt zeneileg, nagy sikert aratott a közönség körében, talán azért, mert eddig nem volt itt megszokott a monumentális, nagy stábbal létrehozott, komoly tartalommal rendelkező, mégis szórakoztató, látványos műsor. A közönség utána érdeklődött, hogy mikor lesz a következő. Ezek a kérdések engem mindig továbbgondolásra inspirálnak. Az előző előadás végén elpusztult a Föld - innen kell most folytatnunk a történetet. Munkában és időben nagy befektetés ez; a látványosságot biztosító GTLaserrel november óta dolgozunk a látványon. A technika kicsit jövőbe mutató és a szintetizátorzene is futurisztikus, mindkettő fantáziavilág. Egyedülálló lesz a kvadrofón hangzás is; 18 ezer watt tölti majd be a teret. A zeneszerző arról is beszélt: a paksi bemutató világpremierje lesz egy olyan technikai berendezésnek, a kaleidoszkóp lézernek is, ami 35 éves fejlesztőmunka eredményeként csak itt lesz látható, Magyarországon sehol másutt. A cég terveiben New York, Japán és Kuba szerepel, ide viszik a világszínvonalú technikát és Szabolcs zenéjét.- Hogy ezen felül mik a terveim? Elsődlegesen olyat nyújtani, ami nem kommersz. Amire azt mondják az emberek: na, erre nem gondoltam volna! De jó, hogy eszébe jutott, de jó, hogy megmutatta... Sólya Emma