Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-12-18 / 24. szám
Fotó: Szaffenauer Ferenc 2009. december 18. 9 Paksi Hírnök Adventi kalendáriumok Fából faragott betlehem Adventi kalendárium készítésére írta ki idei karácsonyi pályázatát a Városi Múzeum. Az egyéni és csoportos kategóriák mindegyikében érkeztek alkotások, a legtöbb gyermekközösségektől. Utóbbira példa a Bezerédj Általános Iskola gyógypedagógiai tagozata, ahonnan a speciális csoport, valamint az 5-6. osztály nevezett. Előbbi csoportban hét gyermek tölti mindennapjait, akik két pedagógus irányításával és segítségével készítették el naptárjukat, amelyen a napokat bárányok jelölik. - A tagozat tanulóinak mindennapi tevékenysége az alkotás, ami tanulásukra is jó hatással van - mondta el Jantyik Margit. A tagozatvezető hozzátette, hogy rendszeresen vesznek részt diákjaik pályázatokon, számos dobogós helyezéssel büszkélkedhetnek. A siker most sem maradt el, a speciális csoport naptárja a gyermekcsoportok kategóriájában született két fődíjas munka egyike lett, a másikat a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 4.a osztályosai nyerték el. Gyermek egyéni kategóriában Gáspár Gréta, a felnőtteknél Varga Sándomé, a családoknál pedig Borsi Gáborék alkottak fődíjas kalendáriumot. A bírálatnál fontos szempont volt az ötlet, a kivitelezés és a természetes anyagok használata. A pályamunkákból nyílott kiállítást az intézmény kőtárában január 6-ig lehet megtekinteni. -gyöngy■■■■ Fából álmodta meg és készítette el Jézus születését, a pásztorok és a napkeleti bölcsek látogatását Feil József. Az alkotás Április 4. utca 22. szám alatti házának udvarát díszíti. Munkája nem volt öncélú: a fafaragó a város lakóinak kíván karácsony alkalmából így kedveskedni, hiszen kapuja nyitva áll minden nap, sötétedéstől este hét óráig. Ilyenkor az arra sétálók kivilágítva csodálhatják meg a betlehemet. A kompozíció szereplőit a fafaragó háza alatti műhelyében fűzfából készítette el saját tervei alapján. A munka közel négy hónapot vett igénybe. Feil József alkotásait több kiállításon is láthatta már a közönség. Pakson a művelődési házban, Dunakömlődön, Budapesten, Dunaújvárosban, Őriszentpéteren és Németországban is bemutatkozott már faragásaival. A betlehem elkészítése régi vágya volt, tervei szerint jövőre újabb szereplőkkel bővíti és akkor már állandó tárlata is megtekinthető lesz a műhelye melletti kiállító teremben. -dal-A Újra együtt pengettek Lehet, hogy jobb citeramuzsikát már hallott a paksi közönség, de különlegesebbet nem biztos, mint minap, Széperdei Csabáné kiállításának megnyitóján, a művelődési központ könyvtárában. A kerámiakészítéssel felnőttként ismerkedő, első ízben bemutatkozó hölgy nevére — illetve féijének nevére - Gutái István kapta fel a fejét, és kezdeményezte, hogy a megnyitóra álljon össze ismét az a citerazenekar, amelyikben Széperdei Csaba is játszott. Csaba azóta nem citerázik, néhanapján veszi elő csak a hangszert, hogy gyerekeinek megmutassa. Társai többsége sem pengeti nap mint nap a húrokat, de egykori mesterük hívószavára igent mondtak. Mint Gutái István elmondta, egy nyári szünetben kolléganőjével napközis foglalkozást tartott, amikor „használta” a citerát és azt mondta, ha lesz rá érdeklődő, oktatást indít. Már majd’ elfelejtette, amikor a tanévkezdés után a gyerekek emlékeztették rá. Az oktatás a Deák iskolába járó diákokkal kezdődött, és olyanynyira népszerű lett, hogy több éven át nemcsak Pakson, hanem Dunaszentgyörgyön és Dunaújvárosban is voltak tanítványai. A 80- as évek elején kezdődött, s 1989-90 körül ért véget ez az időszak, nagyjából ötven fiatal tanulta Istvántól a citerázás fortélyait. A most összeállt zenekar tagjai 1986-ban játszottak együtt utoljára. A kiállítás-megnyitón egy olyan dalcsokrot adtak elő, amit 1982-ben játszottak közösen. A továbbiakról még nem döntöttek, de - mint Lacza Ferenc mondta - jó lenne folytatni. A városi művelődési köz- s pont emlék citerazenekarának tagjai (aho- 6 gyan a meghívóban nevezték magukat): Gu- | tai István, Fink Gábor, Jantner Tamás, Lacza : •O Ferenc és Széperdei Csaba. -tünde- £