Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-11-20 / 22. szám
Paksi Hírnök 2 2009. november 20. A szociális otthon mindenese Emlékszem rá, Misi mindig ment és segített. Ha elromlott egy éjjeliszekrény ajtaja vagy csöpögött a csap, vagy boltba kellett menni, esetleg Kati nénit kellett megemelni fotelestől... Az időskorúak otthona azóta szebb és nagyobb épületbe költözött, dolgozók jöttek-mentek, de Benedeczki Mihály maradt: immár tizenhét éve az intézmény univerzális ezermestere, s idén nagy elismerés érte: ő kapta a „Segítő kéz” díjat, amelyet az önkormányzat a szociális munka napján ad át, az e területen arra méltónak talált szakembernek. Annak idején karbantartónak vették fel, szerelni, zárat, égőt cserélni, füvet nyírni, aztán, mikor az intézmény kapott egy autót, azzal ő hordta az ebédet. Ma már nehezebb lenne kivitelezni a bevásárlást a gondozottaknak, hisz tizenhét éve 20-30 idős volt, most ennek közel négyszerese; feladatai is megszaporodtak, ideje sem lenne erre.- Nem is tudom, mi a foglalkozásom: anyagbeszerző, gépkocsivezető, betegszállító, mikor mi adódik - gondolkodik el Benedeczki Mihály. - Karbantartok, ha karbantartó épp nincs, s most is kicserélem az égőt... Asztalos a szakmája; korábban dolgozott a TÁÉV-nél, üzemrendész volt, szervizben is tevékenykedett. Kedvelte valamennyi munkahelyét, de megszűnt mind.- Manapság mindig ugyanazt csinálom, mégis változatosan telnek a napjaim: menni kell, úton lenni, az időseket viszem orvoshoz, Szekszárdra; az orvosi rendelőkből a mosnivaló ruhát szállítom, hisz itt tisztítják valamennyit a szociális otthon mosodájában. Hétvégéken, ünnepnapokon ebédet hordok, nincs megállás. Többségében nők a munkatársaim, jó viszonyban vagyunk, bár sok időt nem töltök velük. Az idősek kedvebek, barátaim is vannak köztük, Misi bácsinak hívnak... A kitüntetést november 13-án vette át a Duna Hotelben rendezett ünnepségen. Sólya Emma / Pakson sikertörténet az „Ut a munkához” Áprilisban indult az Út a munkához program, amelynek célja visszavezetai a rendszeres szociális segélyezetteket a munkaerőpiacra. A program elindításához három csoportra osztották az ellátásban részesülőket: az egyik kör számára a törvény továbbra is biztosítja a rendszeres szociális segélyt, ők az 55 év felettiek és a betegség miatt munkaképtelenek. A második csoportba tartoznak, akire ezek a kitételek nem igazak, ők januártól rendelkezésre állási támogatásra jogosultak. Jelenleg Pakson 148-an részesülnek ebben az ellátásban. Emellett vannak, ők alkotják a harmadik kört, akik rendelkezésre állási támogatásra jogosultak, de közcélú munkát végeznek, így magasabb jövedelem biztosított a számunkra. A program elindításához szükség volt a közfeladatok felmérésére, ezért, hogy az igények és a lehetőségek kirajzolódjanak, elkészült a közfoglalkoztatási terv. Eszerint 169 fő foglalkoztatását kellett megoldani Pakson. A szervezésre a DC Dunakom Kft.-t kapott megbízást. A lehetőségeket 41 önkormányzati fenntartású intézményben mérték fel. Az előírások szerint a képzettséghez képest legfeljebb eggyel alacsonyabb besorolású munkakört ajánlhattak fel a foglalkoztatottaknak, amit nekik el is kellett fogadniuk. Ez minden esetben sikerült: udvarosként, raktárosként, takarítóként és adminisztrátorként is dolgoztak. Volt ugyan, aki csupán egy napig, de akadt olyan is, akik a három hónap leteltét követően állandó munkahelyet talált. így az I. István Szakképző Iskolában dolgozik tanárként az egyik korábban ellátottként nyilvántartott pedagógus, a rendelőintézetben számítógépkezelőt alkalmaznak véglegesen, és a gondozási központ is új munkaerőre lelt. A közmunkások a törvényben előírt bérezést kapták: a felsőfokú végzettségűeknek 130 ezer, a középfokú képesítésűeknek 87.500, a szakképesítés nélkülieknek pedig a minimálbérnek megfelelő 71.500 forintot jelentett ez havonta, tájékoztatott Saáry Miklósné, a DC Dunakom Kft. ügyvezető igazgatója. A program anyagi hátterét az önkormányzat és az állam közösen biztosítja. A paksi képviselő-testület 128 millió forintot különített el erre a célra, az állami támogatás idén 90 százalékos. így eddig 33 millió forintot fordított az ellátásra a város, tudtuk meg Badics Istvánnétól. Az önkormányzat szociális osztályának vezetője elmondta azt is: a közfoglalkoztatási tervet túl is teljesítették, eddig 207 főt vontak valamilyen módon munkába, közülük 93-an ma is dolgoznak. A 90 nap közcélú munkavégzést követően nem hagyják magára a munkát végzőt, a munkaügyi központtal együttműködve megvizsgálják az így szerzett munkaviszonyt, így vagy munkanélküli ellátásra válik jogosulttá a munkavállaló, vagy rendelkezésre állási támogatást (28.500 forintot) kap és ismét kiközvetíthető lesz. Azokat a 35 év alattiakat, akik nem végezték el az általános iskolát, képzésre kötelezte a jogszabály, ez ugyanis a szociális ellátás folyósításának feltétele. A képzéseket Szekszárdon és Pakson szervezték meg mintegy húsz fő részvételével. Jövőre valószínűleg folytatódik az országos program, ám változások várhatóak a finanszírozás terén. Amennyiben csökken az állami támogatás, nem biztos, hogy Pakson ismét foglalkoztatási sikertörténetről beszélhetünk majd, hiszen az önkormányzat saját forrásból nem biztos, hogy biztosítani tudja több mint 200 fő segélyezett folyamatos támogatását.-dal-Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4500 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dávid Ildikó Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu Következő megjelenés: 2009. december 4.