Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-06-12 / 12. szám
2009. június 12, 13 Paksi Hírnök Hogy 0olt...? Irma néni szép évtizedei (Folytatás a 12. oldalról) S hogy valóban időszerűek Ady Endre 1908-ban leírt gondolatai, az nyomon követhető az idén harmincéves Bóbita Bölcsőde történetében, mely az ötvenes, hatvanas években alapított bölcsődék után - 1979-ben - a várossá cseperedő nagyközségben nyitotta meg kapuit új épületben, korszerű felszereléssel. A születésnapját ünneplő bölcsőde emlékkönyvet jelentetett meg, mely egyedülálló vállalkozás Tolna megyében. Az intézmény jelenlegi dolgozói inteijúkat készítettek az egykori kollégákkal, kutatómunkára és szerkesztői segitségre kérték dr. Töttős Gábort, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola tanárát s így készülhetett el az a rendhagyó kiadvány, melyben többek között Sárközi Vilmosné Irma néni visszaemlékezéseinek köszönhetően nyomon követhető egyrészről a paksi gondozónők szakmai-módszertani munkájának fejlődéstörténete, illetve betekintést kaphat az érdeklődő olvasó az egykori paksi bölcsődei hétköznapokba, a bölcsődéztetés történetébe. Sárközi Vilmosné 1957-ben került Paksra, a Fő utcai Bölcsődébe. A fiatal gondozónő előző évben érettségizett. (Akkoriban a szakképzett és érettségizett gondozónő is ritka volt.) Kék sifon anyagból, fehér gallérral készült a gondozónők egyenruhája, maguk elé kötényt kötöttek, a lábbeli kismamacipő, s a kötelező viselet - május elsején, a felvonuláson is - a kendő volt. Irma nénit később, a hatvanas évek elején, a Villany utcai bölcsőde vezetőjévé nevezték ki, aki feladatát úgy vállalta, hogy az akkor háromhetes gyermekét is magával vitte a munkába, s ott cseperedett fel mellette, az irodájában berendezett „gyerekszobában”. Irma néni vezetése alatt a bölcsődei gondozás és nevelés teljesen eltávolodott az egykori idénybölcsődei gyermekmegőrzés feladataitól: a módszertani továbbképzések, a gondosan kiválasztott munkatársak, a gondozói munkát valóban gondoskodó felelősséggel ellátó gondozónők színvonalas munkájának, a vezetői következetességnek és pontosságnak köszönhetően a szerény körülmények ellenére is valódi szakmai műhely alakult ki a gondozónők körében. Irma néni fiatal kollégája volt a Bóbita Bölcsőde mai vezetője, Laszlóczki Józsefné Vigh Anikó, aki közvetlenül Irma néni irányítása, szerető tanítása mellett tanulta a szakma gyakorlati tudnivalóit, a szellemiséget. Az Iljúság úti, ma Bóbita Bölcsőde építését az 1970-es évek végén kezdték meg. A bölcsőde-beruházáshoz a Budapesti Módszertani Központ nyújtott segítséget. Ez a bölcsőde volt az első százhúsz férőhelyes bölcsőde az országban, de nyitáskor (és még néhány éven keresztül) százhatvan gyermekről kellett gondoskodni az ott dolgozóknak, aztán az egyre csökkenő születésszám következtében mára már jóval kevesebb gyermek jár az intézménybe. Az elmúlt harminc év alatt minden megváltozott és semmi nem változott: a bölcsőde ma is a munkába járó, kisgyermekes szülők gyermekei számára nyújt gondoskodást. És gondoskodást nyújt a hátrányos szociális helyzetben élő gyermekek számára, valamint a mentális problémákkal küzdő és korai fejlesztésre szoruló gyermekek, csecsemők számára is. Funkciója tehát azonos a korábbi évtizedekével. A szakmai munka minősége, a gondozói hozzáállás sem változhatott óriásit, csupán annyit, amennyit a világ, a szemlélet változása indokolttá tett a harminc év alatt. De valami nagyon megváltozott: a gyermekvállalás ösztönös, megalkuvást és odaadást igénylő vágya. Megváltozott a világ rendje, mely bennünk, emberekben, felülírja ösztöneinket - legyen szó akár családról, akár a gyermeknevelés _l iránti vágyról. S ha ez így folytatódik, félek, harminc év múl-g va, kicsiny idénybölcsődék mű.ö ködnek majd a mai bölcsődék ° helyén. Teli Edit Tehetségek kerestetnek Ismét meghirdette pályázatát a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány. A kuratórium olyan fiatalokat díjaz, akik kimagasló eredményeket mutatnak fel az anyanyelvi kultúra, a művészet, a tanulmányi munka és a sport területén. Az alapítvány elismeri a tehetséggondozást is, illetve ösztöndíjat folyósít felsőfokú tanulmányok folytatásához. Pályázat benyújtható 10 éves kortól az első diploma megszerzéséig egyénileg vagy csoportban, akik paksi iskolában végzik tanulmányaikat, vagy állandó lakhelyük Paks. Pályázhatnak felnőttek egyénileg vagy csoportban, akik alapfeladatukon felül eredményes tehetséggondozó tevékenységet folytatnak paksi fiatalok körében. A pályázatot írásban, az előírt űrlapon kell benyújtani szeptember 15-ig a polgármesteri hivatal polgármesteri titkárságára. (Paks, Dózsa György út 55-61.) Ugyanitt beszerezhető a pályázati űrlap is. A díjak átadásának tervezett időpontja október 23. További információ a www. paksihimok.hu Közérdekű rovatában.-kg-Nyári táborok A Paksi Sportegyesület Szabadidősport Szakosztálya napközis sporttábort hirdet 7-12 éves gyermekek részére 2009. július 27-31-ig. A jelentkezés feltétele, hogy a gyermek biztonságosan tudjon kerékpározni. A tábor díja: 8000 Ft/fő, mely tartalmaz napi egyszeri étkezést (ebéd), strandbelépőt és pólót. A tábort Nemes Emília (20/965-6033) és Horváthné Szeip Ildikó (20/398-5304) vezeti. Jelentkezési és befizetési határidő: 2009. június 13. Jelentkezés és befizetés helye: Fehérvári út 29. PSE gazdasági iroda. Többek közt a Paksi Kistérségi Közkincs Kerekasztal szervezésében Sárszentlőrincre várják a 10-14 éves, kézművességet, hagyományokat és kalandokat szerető gyerekeket a „Koszorú” kézművesházban megrendezésre kerülő „Puszták népe” kézműves és tájtörténeti nomád táborba. A tábor időpontja: július 5—10-ig. Elhelyezés: sátorban, étkezés napi öt alkalommal. Részvételi díj: 8-10 ezer forint. Jelentkezni Pakson az Ifjúsági Irodában lehet június 15-ig. Telefon: 75/519-155.